A Rákos-patak fotós bejárása
írta és fényképezte Miski György
Harmadik rész
Rákoskeresztúr és Kőbánya
6. RÁKOSKERESZTÚR (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, gödöllői járás; lakossága 1910-ben: 6.699 fő, ebből 4.421 magyar, 1.739 szlovák, 462 német, 58 cseh-morva, 15 román, 2 szerb, 1 rutén, 1 horvát; vallási megoszlás: 3.748 római katolikus, 2.202 evangélikus, 412 református, 273 izraelita, 30 görög katolikus, 14 unitárius, 11 görögkeleti, 9 egyéb) 1950-ig önálló település, ekkor Budapesthez csatolták
"Rákos-Keresztúr, Pest-Pilis vmegyében, tót-magyar-német falu, Pesthez keletre egy jó mérföld. 663 kath., 870 evang., 7 ref. lakik, kik közt igen vagyonosok találtatnak. Evang. anya-, kath. filial-szentegyház. - Diszire szolgál a b. Podmaniczky János ékes kastélya, egy átellenben fekvő 20 holdnyi kiterjedésű kerttel, mellyet a keresztülfolyó Rákos vize, szép halastava, s árnyékos fa sorai felette kellemetes mulató helynek varázsolnak. Határa völgyes, dombos, s a természetnek sok javaival áldatott meg. Szántóföldei részint homokosak, részint feketék s sikeres buzát teremnek; bora annyira becses, hogy a pestiek kőbányai helyett veszik meg; legelője egészséges lévén, az urasági nemesített juhtenyésztés szépen divatozik; erdeje, vendégfogadója, s a Rákoson több jövedelmes malma van. - A helységben legtöbbet bíró báró Podmaniczky János, a hátra lévő részt báró Podmaniczky Lajos, báró Wenkheimnő." Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, Pesten 1851
 |
| Rákoskeresztúr, evangélikus templom a Pesti út és a Bakancsos utca találkozásánál |
"Keresztúrnál a Rákos-pataknak az Első katonai felmérés idején még több ága futott a település mellett. A legközelebbi alig száz méterre az országúttól. A Cinkotai út ezeken három fahíddal, a Ferihegyi (akkor Tarcsai, később Malom) út pedig három kőhíddal ívelt át rajtuk.
... Ma már bizony hiába keresnénk sok hajdani vízfolyás, forrás, tavacska helyét Rákosmentén, de mégsem kell azt gondolnunk, hogy minden a közelmúltban tűnt el. A Rákos-patak esetében a malmok megléte már szabályozási munkálatokat is feltételez. Ugyanis erre szükség volt a folyamatos, megfelelő mennyiségű víz biztosítása érdekében.
... A Rákos-patak mentének első - mezőgazdasági célzatú - lecsapolásáról ... Bujanovszky tábornok idejéből tudunk. Ez közvetlenül 1770. után történhetett. Tessedik Sámuel leírja, hogy első itteni látogatása idején, 1794-ben már olyan, 11
 |
| Rákoskeresztúr, a Podmaniczky-Vigyázó-kastély a Pesti úton |
éves időszakokban kitermelhető erdőcske volt, amely akkor már húsz éve ellátta tűzifával az uradalmi konyhákat és kályhákat. Mellette pedig kert volt és halastó. (A Cinkotai úttól keletre fekvő területről van szó, a mai Népkert helye is beletartozik.) Az árkokkal történő lecsapolás eredménye volt még, hogy az akkor közvetlenül a Népkert északi oldalánál futó patak túloldalán, a láp helyett 'egészséges rétek' keletkeztek, míg a településről a vizet, az olvadó havat szintén árkokkal vezették le a halastavakhoz.
Az Első katonai felmérésen három patakágat keresztez a mai Ferihegyi út. A XIX. századi térképeken már azt láthatjuk, hogy a Pesti úthoz közelebb eső vízfolyás 'Üzemágként' szerepel a legtöbb XX. századi térképen, míg az északira írják a Rákos-patakot. Rákoskeresztúrnál viszont a Rákos-patak megjelölés egyértelműen a déli ágat jelzi, az északit pedig
 |
| Rákoskeresztúr, első világháborús emlékmű, Pesti út |
'Közép-ágnak' hívják. (Dacára annak, hogy a mai visszaemlékezők egyértelműen Malom-ágként, esetleg ipari ágként emlegetik a déli medret.) Egyben azonban egyetértenek a felmérők: az északi ágat a legtöbben bizonytalan partvonalú, teljesen szabályozatlan vízfolyásként jelölik.
... Tavakat is hiába keresnénk ma a Rákos-patak folyása mentén, sőt a visszaemlékezésekben is csak a mai, Pesti út melletti, a mai Keresztúri úti felüljárótól keletre eső környéken az 1948-ban lecsapolt Malom-tó szerepel. Kétségkívül ez is volt a legjelentősebb, már 1783-ban is lerajzolták. A XIX. század közepén viszont kisebb tavacskát mutatnak a felvételek a Ferihegyi úti malom mellett is. Azonban a század végi térképeken ez már nem szerepel. Ugyanígy tavacska volt a pesti határban lévő Kraiko-malom (Határmalom) mellett is.
 |
| Rákoskeresztúr, Trianon-emlékmű, Pesti út |
Ezek a patak duzzasztása által jöttek létre és szintén a malmok vízellátását segítették.
... A különböző időszakokban végzett szabályozási munkák után a Rákos-patak betonteknőbe szorított mai képe 1973-ban alakult ki véglegesen, amikor kialakították a mai medret, méghozzá az északi meder nyomvonalát többé-kevésbé követve. A déli medret is ekkor szüntették meg véglegesen.
... A XVIII. századi összeírásokban először 1733-ban említenek Keresztúron malmot ... 1771-ben már biztosan két malom van, ekkor az egyik tulajdonosa Martin Jokt, a másik bérlője pedig Krajka János. Keresztúron az 1783-as katonai felmérésen is két malom látszik. Ezek a Rákos-patak déli ágán voltak, amely akkoriban alig 100 méterre folyt az országúttól.
A Ferihegyi út mentén feküdt az Első malom, amely még a XX. század első felében is működött. A mai visszaemlékezők
 |
| Rákoskeresztúr, a Rákos-patak mai medre a Dunaszeg utca közelében |
Cifra malom néven ismerik. Korábban még a mellette fekvő utat is az objektumról nevezték el: a Ferihegyi út ezen részét Malom utcának hívták. A régi malomárok maradványa még ma is látható a rendőrkapitányság garázsának bejáratával szemben. (Talán ez lehetett az urasági malom korábban is, mert 1840 és 1850 között az uraság építette újjá.)
A következő - ezt is látjuk már 1783-ban -, az egykori Malom-tónál lévő épületben működött, nagyjából a mai Keresztúri úti felüljáró melletti autókereskedések helyén. Az 1883-as kataszteri felvételen Közép malom néven szerepel, a helybeliek Tói malomként is emlegették.
A már említett Krajka János, vagy valamelyik leszármazottja pedig nyilvánvalóan a névadója a XIX. századi térképeken feltűnő Kraiko malomnak, amelyet Határ malom néven is emlegettek. Ez volt Keresztúr harmadik malma, a pesti
 |
| Rákoskeresztúr, a Rákos-patak mai medre a Dunaszeg utca közelében |
határhoz közel, a mai Határhalom utca környékén." Ádám Ferenc: Rákosmente vizei (Rákosmenti Múzeumi Estek V. évfolyam 2. szám, 2010. június)
Az első katonai felmérés (1782-1785) térképe a rákoscsabai határtól nyugatra, ott, ahol a mai Ferihegyi út keresztülszeli a Rákos lapályát, három kőhidat jelöl. Ez három vízfolyást jelent, amelyek közül a déli kettő a Rákos-pataknak a híd(ak) előtt kettéváló ágából való, a tőlük északabbi csermely pedig a péceli Csunya-patak (Csúnya-patak) folytatásaként itt húzódó medret jelöli. A településhez legközelebbi hídhoz 130 méterre volt a Rákos másik ága fölött átívelő (középső) híd, míg a legfelső híd ettől kereken 200 méterre állt.
A kétfelé váló Rákos déli medréből az elágazás után 60 méterrel két rövid ér vált ki, amiknek egyesült vize a település kelet felőli első malmát, az Első- vagy másképpen Cifra-
 |
| Rákoskeresztúr, a régi Rákos-patak medermaradványa a Dunaszeg és a Várvíz utca találkozása közelében |
malmot működtette. A kicsi ér a középső híd alatt térhetett vissza a Rákos északi ágába, mert az átkelőhely nyugati oldalán már nincs jelölve. Maga a malom is a középső híd keleti oldalának közelében működött. A Rákos elágazó, szigetet képező medrei később, a malomtól nyugatra, körülbelül 650 méterre, valahol az evangélikus templom vonalában egyesültek. A mai rendőrkapitányság épületétől kissé északabbra, a Ferihegyi út keleti oldalán ma is látni az egykori malomárok egy darabját.
A Rákos-patakkal észak felől párhuzamosan futó vízfolyás (a csabai Csunya- vagy Csúnya-patak akkoriban még szabályozatlan medre) elhaladt a Ferihegyi út északi hídja alatt, majd az innen 1,2 kilométerre, nyugatra eső (mai) Cinkotai út előtt kettévált, az ágak elhaladtak az itt épült három fahíd közül a két északra eső alatt, 450 méterrel odébb
 |
| Rákoskeresztúr, a Cifra-malom árka a Ferihegyi úttól nyugatra |
összefutottak, s további 450 méter múltán egyesültek a Malom-tó felől jövő Rákos-patakkal. Azzal a Rákos-patakkal, amely a Cinkotai út feletti hidak közül a déli alatt bújt át, s ami még 700 métert tett meg az általa felduzzasztott Malom-tóig. Tehát az az érdekes helyzet állt elő, hogy míg a keletre eső Ferihegyi úti három kőhídból a Rákos-patak kettőt "vett igénybe", s a párhuzamos vízfolyás egyet, addig pár száz méterrel nyugatabbra fordult a kocka, s a Cinkotai út három fahídjából az északi csermely folyt el kettő alatt, míg a Rákosnak csak egy jutott.
Ugyanez az Első- vagy Cifra-malom a második katonai felmérés idején (1819-1869) - ténylegesen 1861-ben - az időközben kéthidasra rövidült átkelőhely déli hídjának lábánál, a keletre eső csabai határtól 900 méterre, s az utólag berajzolt Pest-Gödöllő-Hatvan vasútvonaltól 400 méterrel délebbre állt.
 |
| Rákoskeresztúr, a mai Rákos-patak medre a Ferihegyi úti hídtól keletre |
Az első felmérés időszakában még meglévő déli, a Pesti út közvetlen közelébe épített Rákos-híd a kettéágazó patak errefelé csordogáló déli ágával együtt eltűnt, helyüket a Pesti úti házak északi irányban meghosszabbított telkei foglalták el. A régi középső hídból ezáltal déli lett, az északi megtartotta korábbi pozícióját. (A második felméréskor még nem volt ott, de a harmadik katonai felmérés (1869-1887) térképe mutat egy kis tavat a malomtól délkeletre, nagyjából 200 méter távolságban.) A térkép (2.KF) jelzései szerint a malom egyértelműen a Rákos-patak mellé épült. Ezt azért fontos megjegyezni, mert ez idő tájt (1861) az északi híd alatt átbújó másik vízfolyás, a Rákoscsaba felőli ingoványos területről érkező Csatorna a felső híd nyugati oldalán kettévált, s míg a nyugatra tartó ág folytatta útját a lapályon, s a Malom-tó után egyesült a Rákossal, addig a délnyugati irányba forduló másik
 |
| Rákoskeresztúr, a régi Rákos-patak medrét rejtő nádas a Kaszáló utca és a Ferihegyi út között |
meder 300 méterrel odébb a Rákos-patakba szakadt. Erre az utóbb megépített rövid szakaszra valószínűleg azért volt szükség, hogy aszályos időkben kisegítse a vízhiánnyal küzdő Rákost, s ezáltal folyamatosan biztosítva legyen a Malom-tói malom zavartalan működéséhez szükséges vízmennyiség.
Rákoskeresztúr következő malmáról, a Ferihegyi úti Első- vagy Cifra-malomtól 2,2 kilométerre, nyugatra eső Malom-tói Közép- vagy más néven Tói-malomról már Ádám Ferenc írása is megemlékezett (lásd fentebb), ezt én az alábbiakkal egészíteném ki. A falu érdekessége volt a mai Pesti út és az itt felüljáróban végződő (ha úgy vesszük, kezdődő) Keresztúri út találkozásától keletre eső, a Rákos-patak mai medre és a Pesti út között elterülő Malom-tó. Emlékét a Pesti útról nyíló kis zsákutca, a Tómalom utca őrzi. A területet manapság a patak és a Pesti út között húzódó erdő borítja, az út és az
 |
| Rákoskeresztúr, a régi Rákos-patak medre a Kaszáló utca és a Ferihegyi út között |
erdő találkozásánál benzinkút üzemel.
Az első katonai felmérés (1782-1785) térképe a tó közvetlen nyugati szomszédságában egy, a Pesti út közelében, azzal párhuzamosan elterülő, csaknem egy kilométer hosszú, kétszáz méter széles szőlőültetvényt mutat, míg a Pesti út másik oldalán, a tótól délnyugatra egy jóval terjedelmesebb, 1,5 kilométer hosszú és 700 méter széles, téglalap alakú szőlőtáblát jelenít meg. A vasútnak ekkor még nyoma sincs.
A Magyar Királyság 2. katonai felmérésének (1819-1869) részletes térképe szerint a kelet-nyugat irányban nagyjából százötven méter hosszú és mintegy ötven méter széles, ovális alaprajzú tó "deréktájon" kissé beszűkült, itt a partok távolsága legfeljebb harminc méter lehetett. A tavacskát értelemszerűen a patak vagy annak egy oldalága táplálta, hogy végül is melyik, az nem derül ki egyértelműen. Az első katonai
 |
| Rákoskeresztúr, a Rákos-patak a Cinkotai úti hídtól nyugatra |
felmérés idevágó térképszelvénye határozottan a Rákoscsabánál több ágra váló, nagyobb területen mocsarat kialakító patak főágát jelöli tápláló forrásként. Később azonban már a Rákos-patak főfolyásától délre húzódó Malom-ág vagy Ipari-ág van bejelölve a tó feltöltőjeként.
A Közép-malom vagy népies nevén Tói-malom a mesterségesen kialakított tó nyugati oldali kifolyásánál működött. Az első katonai felmérés térképén még csak egyetlen épület sematikus ábrája látható, míg a másodikon már négyé. Az 1930-as évek első felében a Malom-tó keleti felében, a Pesti út mellett Haszán József vendéglője állt, míg a tó nyugati szélén a Kamarás-féle Fatuskó vendéglő üzemelt. A Malom-tó vizét 1949-ben lecsapolták, s ezzel megszűnt a malom működése is.
A település harmadik vízimalma a pesti határ közelében álló
 | |
| Rákoskeresztúr, a Rákos-patak a vasúti híd közelében |
Kraiko- (Kraikó-) vagy Határ- (Határi-) malom volt. Az imént tárgyalt Közép- vagy Tói-malomtól 700-750 méterre, nyugatra működött. Az első felmérés térképén nem látszik, a másodikon viszont már rajta van. Valahol ott volt, ahol a vasúti töltés alatt egymás közelében átbújó két vízfolyás, a Rákos-patak és a vele párhuzamosan futó Csatorna medre egyesült. Nagyjából a mai Keresztúri út nagy íve és a tőle délre eső, aprócska Határ major utca (nem tévesztendő össze a végében elhúzó Határmalom utcával!) közötti erdő nyugati felében, a Határ majorban működő ipartelep harmadik-negyedik épületének vonalában. A malomtól délre eső tó pedig valószínűleg ott feküdt, ahol a műholdfelvételeken egy nagyobb tisztás látszik a fák között. Akkoriban ugyanis, legfeljebb más néven, de már létezett a Határmalom utca és a Liget sor is, a malom pedig a kettő kereszteződésétől délkeletre, mintegy 250-270 méterre
 |
| Rákoskeresztúr, a Rákos-patak a vasúti híd közelében |
működött. A Google térképére kivetítve a malom helye az említett területen volt.
A régi térképen a víz melletti malmon kívül, attól kevéssel délebbre, további három épület, illetve egy 20-25 méter átmérőjű kerek tó rajzolata tűnik fel. Ez utóbbi, afféle biztonsági víztározóként a malom fennakadás nélküli működését volt hivatva biztosítani.
A Kraiko-malomtól 170 méterre, nyugatra, a Pest városához tartozó, s Budapest 1873-as létrejöttekor a főváros X. kerületét jelentő Kőbánya kezdődött.
Rákoskeresztúron tehát az egy évszázadot felölelő térképek szerint 1782 és 1883 között mindösszesen három vízimalom dolgozott. Keletről nyugatra haladva: az Első- vagy Cifra-malom a mai Ferihegyi útnál, a Közép- vagy Tói-malom a mai Keresztúri úti felüljárótól keletre, és a pesti határhoz közeli
 |
| Rákoskeresztúr, a Rákos-patak a vasúti híd közelében |
Kraiko- vagy Határ-malom. A Rákos-patak keresztúri szakaszának mellékvizeiről azért nem írtam, mert nem voltak. Legalábbis említésre méltó méretűek vagy vízhozamúak biztosan nem, hiszen ha lettek volna, a három régi térkép valamelyike feltüntette volna őket. A természetes mellékvizek hiányának okát alighanem abban kell keresni, hogy Rákoskeresztúr már egyértelműen a széles pesti síkon feküdt (Pesti-hordalékkúpsíkság), s míg a keleti szomszéd Rákoscsabán még csak-csak akadt néhány olyan, a Gödöllői-dombvidék felől lenyúló magaslat, amely vízgyűjtőként (is) funkcionálva valamely lapos völgyén keresztül eső- vagy forrásvizet ereszthetett a Rákosba, Keresztúron és közvetlen környékén a földrajzi adottságok miatt erre nem nyílt lehetőség.
Szubjektív:
Rákoskeresztúr felkeresésére, az itteni Rákos-patakról és az egykor mellette dolgozó vízimalmokról, az addig szemlézett egyéb írott forrásokban leírtaknak való utánjárásra, illetőleg a régi térképeken megjelenített adatok, jelzések felkutatására 2021. július 20-án, kedden kerítettem sort. Már előző nap, hétfőn terveztem kiruccanni a terepre, csakhogy a hetek óta tartó nagy szárazságot vasárnap és hétfőn kiadós esőzések váltották, s köztudott, hogy zuhogó esőben nem igazán szerencsés dolog fényképezni Isten szabad ege alatt, ha csak az ember fia nem kifejezetten az esőt akarja megörökíteni. Én nem azt akartam, úgyhogy kivártam a meteorológiai előrejelzés szerint jó idővel kecsegtető keddi napot, s autómmal korán kint voltam a Rákoskeresztúr keleti szélén húzódó Dunaszeg utcánál. Innen terveztem egyre inkább nyugatra, Keresztúr központja, majd azon túl a nyugati külterülete felé
 |
| Rákoskeresztúr, a Rákos-patak a vasúti hídról nézve |
Rákoskeresztúr felkeresésére, az itteni Rákos-patakról és az egykor mellette dolgozó vízimalmokról, az addig szemlézett egyéb írott forrásokban leírtaknak való utánjárásra, illetőleg a régi térképeken megjelenített adatok, jelzések felkutatására 2021. július 20-án, kedden kerítettem sort. Már előző nap, hétfőn terveztem kiruccanni a terepre, csakhogy a hetek óta tartó nagy szárazságot vasárnap és hétfőn kiadós esőzések váltották, s köztudott, hogy zuhogó esőben nem igazán szerencsés dolog fényképezni Isten szabad ege alatt, ha csak az ember fia nem kifejezetten az esőt akarja megörökíteni. Én nem azt akartam, úgyhogy kivártam a meteorológiai előrejelzés szerint jó idővel kecsegtető keddi napot, s autómmal korán kint voltam a Rákoskeresztúr keleti szélén húzódó Dunaszeg utcánál. Innen terveztem egyre inkább nyugatra, Keresztúr központja, majd azon túl a nyugati külterülete felé
 |
| Rákoskeresztúr, a (vélhetően) Tói-malom részlete a Tómalom utcában |
haladni. Az időjósok nem tévedtek, már kora reggel hét ágra sütött a Nap, s ha az aljnövényzet nem lett volna mindenütt elázva, senki meg nem mondta volna, hogy a kitikkadt föld két napon át tetemes mennyiségű égi áldásban részesült.
A Péceli út (ami néhány tíz méterrel odébb még Csabai út néven fut) északi oldalán nyíló Dunaszeg utca Keresztúr és Csaba határutcája; a keleti oldala Rákoscsabához, a nyugati Rákoskeresztúrhoz tartozik. Nevezett kis utcán északra tartva előbb kereszteztem a Rákoscsabáról áthúzódó Várvíz utcát, majd azon túl rátértem az addig aszfaltozott Dunaszeg utca földes szakaszára. Kelet felől ez a földút zárja le azt a jókora kiterjedésű füves térséget, a Kaszálót, amit északról a Rákos-patak csatornázott mai medre, keletről az említett Dunaszeg utca, délről a Várvíz és odébb a Kaszáló utca, nyugat felől pedig a Ferihegyi út határol.
 |
| Rákoskeresztúr, a (vélhetően) Tói-malom részlete a Tómalom utcában |
Autómmal elhaladtam egy kiépített biciklis versenypálya mellett (Hijackers Bike Park), aztán száz méterrel odébb, egy erdős résznél véget ért a földes út. A járgányból kiszállva fényképezőgépemmel bevetettem magam a sűrűbe, ahol a kis erdőt délről határoló magas betonfal tövénél máris rátaláltam a keresett meder elszáradt levelekkel kibélelt, esővíztől csillogó növényzettel kipárnázott mélyedésére. A régi, eredeti Rákos-pataknak egy fennmaradt szakaszába botlottam, nem véletlenül, hiszen előre sejtettem, hogy valahol errefelé kell húzódnia. Nem sok fotót készítettem róla, hiszen a rákoscsabai 3-as számú vízimalom (a mai sportpálya) irányából érkező árok a lombos fák közt rézsút beeső napfényben nem sokat mutatott magából. Szinte teljesen beleolvadt a környezetébe. Ott, a helyszínen szabad szemmel még valamennyire látható volt a vonalvezetése, a betonfal
 |
| Rákoskeresztúr, a (vélhetően) Tói-malom épülete a Tómalom utcában |
előtti kanyarodása, s a medrében állva érezni lehetett a valós mélységét, csakhogy mindebből alig jött át valami a mégoly márkás fényképezőgépem éles felvételén.
Visszatértem az erdő melletti tisztáson hagyott kocsihoz, de nem ültem be, hanem gyalogszerrel nekivágtam az ötven méterre, északra elhúzó mostani Rákos-mederhez vezető ösvénynek. A patak melletti aszfaltozott sétányon és a tőle délre húzódó széles és hosszú füves térségen tucatnál is több, kutyáját sétáltató gazdát láttam, s néhány megszállott futóbajnok és kerékpáros is feltűnt a promenádon.
Annak a tíz percnek, amit a patak közelében töltöttem, nem a múltba révedést nagyban segítő magány volt a főszereplője.
A patak és környéke kifejezetten szép. Aki erre a szakaszra téved, a nyugatra tartó Rákos kanyarja előtt bónuszként kap egy guszta kis vízesést, ami nagyon mutatós és egyben
 |
| Rákoskeresztúr, a (vélhetően) Tói-malom épülete a Tómalom utcában |
fotogén, különösen a kora reggeli, narancsos beütésű fényviszonyok mellett.
Visszaballagva az autóhoz, járgányommal elmentem a korábban szóba hozott biciklipálya széléig, ahol amúgy egy magasleshez hasonlító ácsolat emeli a nagyérdemű élményszintjét, ugyanis onnan, a magasból gördeszkával, esetleg a vállon felcipelt kerékpárral rá lehet ugratni egy meredek homorú rámpára, aminek az alsó végéről rakétaként lehet kilőni a levegőbe. Nagyszerű élmény lehet. Igen.
Nos, a megint magára hagyott kocsitól ötven méterre található földes Dunaszeg utcát deréktájon keresztező, képzeletbeli vonal azért említésre méltó pontja a környéknek, mert a régi időkben az eredeti Rákos-patak, a XVIII. század végén és a XIX. század közepén készült térképek tanúsága szerint itt vágta át a még teljességgel beépítetlen Kaszálóra vezető keskeny ösvényt, amiből utóbb a Dunaszeg utca földes toldaléka lett. Az említett helyen állva, keletről és nyugatról egy meglehetős terjedelmű területen megmaradt sűrű nádas jelzi a régi vízfolyás nyomvonalát. Ami az írásom elején említett erdőből kanyarodott erre. További, nyugatra tartó folyása a Kaszáló déli szélét jelentő, szintén földes Várvíz utca közvetlen szomszédságában, hol eltűnve, hol újfent előbukkanva tart Keresztúr központja felé. A Várvíz utca az útját odébb keresztező Kántor utcánál Kaszáló utca elnevezésre vált. Én ezt a közvetlenül a rét szélén haladó Kaszáló utcát magamban külső Kaszáló utcának neveztem el, ugyanis ezzel az alig 200 méter után egy lerobbant tanyánál véget érő kis utcával dél felől párhuzamosan fut egy ugyanilyen elnevezésű, ám összehasonlíthatatlanul kulturáltabb, kiépítettebb másik Kaszáló utca is. Ezt a Csabai út felől a Ferihegyi út irányába futó, egyirányú utcát belső Kaszáló utcának neveztem el.
De térjünk vissza a régi Rákos-patak szempontjából érdekesebb külső Kaszáló utcához! Autóval elmentem a végébe, ahonnét már csak visszafelé vezetett út. Mielőtt visszakanyarodtam volna, feltűnt az az északi irányban hosszan elnyúló fasor, ami miatt a környékre jöttem. Ugyanis azok között a fák között, illetve a szépen zöldellő fasor mentén megtelepedett nádas között haladt előbb északra, majd egy éles bal kanyar révén nyugatra az eredeti Rákos egyik itteni medre. Hogy-hogy a régi Rákos egyik medre? Miért, volt több is? - tehetné fel a kérdést a kedves olvasó. Igen, volt több is, az 1780-as években például négy, de még a XIX. század derekán is kettő. Erre később - alkalomadtán - visszatérek.
A Kántor utca végénél, letérve a Kaszáló/Várvíz utcáról, rákanyarodtam arra a Kaszáló néven jegyzett jókora réten kanyargó földútra, ami egy darabig a külső Kaszáló utcával párhuzamosan haladt, aztán úgy 70-80 méter után északra fordult. Itt, a Kaszáló földútjának kanyarjában letettem a kocsit, aztán gyalogosan nekiindultam felfedezni. Elsőként az innen már csak tíz-húsz méterre eső fasor felé vettem az irányt. A közelébe érve földbe gyökerezett a lábam, és ezzel párhuzamosan régen tapasztalt intenzitással helyben kétségbeestem. Nem hittem a szememnek! A gyönyörű, eladdig háborítatlannak tűnő tájon, a fasornak a külső Kaszáló utca felé eső végén, mintegy házhelynyi területen hajléktalanok vertek tanyát, s bár egyet sem láttam közülük - lehet, még aludtak a rongyaik alatt, vagy már BKV-járatokkal elindultak Pestre tarhálni és kukázni, hogy aztán estére visszatérjenek -, a környéket ellepő, irdatlan mennyiségű szeméttől alig lehetett látni a máshol oly dúsan termő füvet.
Harminc méterre álltam a szemétlerakattól, de majd' kifordult a gyomrom, nem is annyira a flakonok, az italos üvegek meg a mázsányi rongykupac láttán, hanem attól a mérhetetlen igénytelenségtől, amit nem indokolt semmi. Értem én, a társadalomból ilyen-olyan oknál fogva száműzött, önhibájukból vagy azon kívül kiszorult emberek hajlamosak bosszút állni a kiközösítésért. Ha ugyanezt valami sűrűn lakott területen, téren, rendezett házak közt látom, azt mondom, a maguk módján visszavágtak az általuk irigyelt, többé-kevésbé komfortban élőknek. De itt, az ártatlan természet lágy ölén mindez okafogyottá válik, hiszen nincs, aki lássa és bosszankodjon a lelketlen rombolás láttán.
Miután néhány mély lélegzetvétellel és spontán relaxációval nagyjából helyrebillentettem lelki egyensúlyomat, figyelmem ismét a fasorra és a kísérő nádasra terelődött. Néhány lépéssel odébb kiderült, jó helyen járok, megvan, amit kerestem. Miként az imént utaltam rá, a korábbi évszázadokban a Rákos-pataknak négy ága futott errefelé, ebből három Keresztúr központjához közel. Az addig a mai Várvíz utca mentén egyetlen mederben haladó Rákos a mai Kántor utca rét felőli végénél (ahol a földes kis parkoló van) két ágra vált. A déli ág a Várvíz utca nyugat-délnyugati irányát követve a mai Ferihegyi út és Péceli út kereszteződése felé indult, attól mintegy 100 méterre, északra (ahol ma a Ferihegyi úti toronyházak állnak) elhaladt az ottani híd alatt, majd tovább csordogált nyugatra. Az északi ág a Kántor utcától észak felé indult, aztán hamarosan nyugatra fordult, és elsuhant az akkori (1780-as évek eleje) három híd közül a középső alatt, és nyugatra folyva az evangélikus templomtól északra eső sávban egyesült a déli patakmederrel. Ezzel még nincs vége a történetnek, ugyanis körülbelül ötven méterrel azután, hogy a Rákos két ágra vált a Kántor utcánál, a déli ágból kivált egy rövid fiókág. Ez volt az Első- vagy Cifra-malom malomárka. A negyedik Rákos-meder az imént tárgyalt háromtól 150-180 méterrel északabbra (nagyon nagy vonalakban a mostani Rákos-meder helyén) húzódott, és ennek is külön hídja volt a mocsaras síkság felett. Tehát anno létezett három főág (három híddal) és a mellékágnak tekinthető malomárok. A felsoroltak közül a déli medret és hídját a XIX. század elejére felszámolták, helyüket a Pesti út északi oldalán sorakozó házak megnyújtott telkei foglalták el. Eme röpke, csaknem két és negyed évszázados kitérő után vissza a mába!
A fák közelében húzódó nádas közelébe érve azonnal szembetűnt az a durván másfél méter mélységű árok, ami a régi Rákos-patak északi ágának a maradványa volt. Az elmúlt napok heves esőzései ellenére alig volt nedvesség az alján, de azért óvakodtam belelépni, nehogy meglepetés érjen. Néhány fotó készítése után visszatértem a mezőre, ahonnan jobban át lehetett látni a környéket. A nádas és a közelében haladó földút párosa egy idő után szinte derékszögben nyugatra fordult, és száz méter múlva elérte a Ferihegyi utat. Itt egy újabb korban készült oldalcsövön a város felől érkező keskeny betonmederbe ért, ami északra, a mostani Rákos felé vezette a vizet.
A régi Rákostól harminc méterrel délebbre, egy magánkerten át az egykori malomárok enyhe kanyart leíró medre érkezett a Ferihegyi úthoz, s miután szűk alagúton átbújt alatta, a túloldalon betonozatlan, természetes mederben folytatta az útját nyugatra. Kétfelől magánházak és kertek, a közelében pedig szűk erdősáv kísérték.
Elsétáltam az öt percnyi gyaloglásra eső mostani Rákos-meder hídjához, itt is csináltam néhány felvételt, majd visszaballagtam az öreg Rákost kísérő nádashoz és földúthoz, s végre a kocsimhoz értem. A Kántor utcán át a Csabai útra, onnan a Pesti útra jutottam, ahol az első világháborús emlékmű mögött leparkoltam. Az emlékmű fotózása után kisebb sétára adtam a fejem, melynek keretében elmentem a Pesti út mellett álló Podmaniczky-Vigyázó-kastélyhoz, az evangélikus templomhoz és a Trianon-emlékműhöz. Rákoskeresztúr talán legfőbb építészeti nevezetességeinek megörökítése után a Cinkotai úti Rákos-patak híd környékének fotózása következett, aztán a nap fénypontja jött sorra, a valamikori Malom-tó és a Tói- vagy Közép-malom helyének a felkutatása, s ha a nevezett tereptárgyaknak egyáltalán a nyomára bukkanok, akkor a nyomok fotók által való rögzítése. Sejtettem, hogy nem lesz könnyű menet. Nem is lett az. Az igaz, hogy a feladat teljesítésébe kétszer fogtam bele, de a végén én győztem!
Első lépésben a Cinkotai úttól elmentem a Keresztúri úti felüljárótól keletre eső Tómalom utcáig. Ez egy rövid kis zsákutca, aminek a keleti oldalán napjainkban sötét erdőség fekszik. Azonban nem mindig volt ez így. Annak a benzinkút mögötti erdőségnek a helyén még a XX. század közepén is a Malom-tó húzódott, egy terjedelmes állóvíz, aminek, mint egyfajta víztározónak, az volt a szerepe, hogy biztosítsa a nyugati kifolyásánál álló vízimalom rendszeres működéséhez szükséges vízmennyiséget. A tavat azonban 1949-ben lecsapolták, miáltal, értelemszerűen, a malom is beszüntette tevékenységét. Csakhogy arról sehol sem olvastam, hogy magát a malmot lebontották volna, tehát pislákolt bennem a remény, hogy ha átalakított formában is, de rátalálok a Tói-malomra. A kocsit a fák árnyékában hagyva elsőként az egykori Malom-tó nyomába eredtem.
Egy közeli, kitaposott ösvényen egykettőre bent találtam magam a cseppet sem bizalomgerjesztő vadonban, s már tizenöt méter megtétele után úgy éreztem, kilométerekre kerültem a civilizációtól. Ide ugyanis a sűrű növényzet hangszigetelő hatása miatt még a legfeljebb 50-60 méterre elhúzó Pesti úti forgalom zaja sem szűrődött be, néhány halk madárpityegésen kívül süket csend ülte meg a véres Grimm-mesékbe illő erdőt. Pedig odakintről még eléggé barátságosnak látszott, de idebent valami megmagyarázhatatlan rosszindulat gomolygott a félhomályban. Igaz, fél perc leforgása alatt öt olyan szemetes tisztást láttam, mint amilyentől másfél órával azelőtt csaknem hanyatt vágódtam a külső Kaszáló utca és a régi Rákos-meder találkozása táján. Ezeket a nyomasztó hangulatú, agyonszemetelt helyeket persze igyekeztem kikerülni, de a körülöttük masszívan záró növényfal miatt nem mindig lehetett egyéb útvonalat választani, mint óvatosan keresztülvágni rajtuk.
Egy helyütt igen kellemetlen, s őszintén szólva ijesztő eset átélője voltam. Valójában nem tudom, mi történt, de ha az, amire ott és akkor reflexből asszociáltam, akkor annak a fele sem volt tréfa. Nem is vettem annak. Történt, hogy az egyre csak lejtő ösvényen egy újabb elcsúfított tisztás felé közeledtem, s mivel lassan hányhatnékom támadt az addig is látott rengeteg szeméttől, egy fánál megálltam felmérni a terepet, hátha mégis ki tudnám kerülni a mocskos helyet. Látva, hogy kerülőút híján lehetetlen lesz megúszni az újabb megpróbáltatást, épp indultam volna, amikor lövés zajához hasonló csattanást hallottam az átláthatatlan sűrű felől, s két másodperc múlva a tíz lépésnyire előttem álló egyik fa középvastag ága a földre zuhant. Éppen rá a gyalogösvényre. Magamban utóbb többször rekonstruáltam a történetet, de tévedés kizárva, jóval előbb hallottam azt a puska- vagy pisztolylövéshez erősen hasonlító hangot, mint ahogy az a derékban eltört, láthatóan egészséges (zöldellő levelekkel teli), minimum tízkilós ág lehullott volna a földre. A "szégyen a futás, de hasznos" elvét a magam esetére alkalmazva ösztönösen hátrálni kezdtem, aztán amilyen sebesen tudtam, magam mögött hagytam a helyszínt.
Nos, nem veszem a fáradságot, hogy a meghökkentő és félelmet keltő eset kapcsán hosszas találgatásokba merüljek, de van egy olyan érzésem, hogy valaki ezzel a figyelmeztető lövéssel akart elijeszteni az ösvény mentén való továbbhaladástól. Ki tudja miért, mi okból? Nem hívtam a rendőrséget, mert egy: valószínűleg nem hitték volna el a történetet, miáltal úgysem jöttek volna ki, kettő: az erdő bekerítéséhez és átfésüléséhez kisebb hadseregnyi rendőrre lett volna szükség, három: a tréfás kedvű lövöldöző addigra úgyis kereket oldott volna, négy: ha az egyenruhások mégis kijöttek volna, és több órányi keresés után sem találtak volna senkit és semmit, még engem jelentettek volna fel hatóság félrevezetése címén. Mindenesetre óriási megkönnyebbülést jelentett újra az erdőn kívül tudni magam, s nagyon megörültem a kis utca másik oldalán dolgozó autószerelő urak láttán.
Mindazonáltal nem nyughattam. Az a különös, mondhatni elvarázsolt erdő olyan erővel vonzott, mint mágnes a fémreszeléket. Éppen ezért, miután kifújtam magamból a maradék félelmet, újabb támadásra szántam el magam. Csakhogy legközelebb nem ugyanitt, ezen a látogatóbarátnak semmiképp sem nevezhető helyen, hanem a Pesti út melletti Shell benzinkút mögött vetettem be magam.
Az erdő errefelé éppoly elutasítóan fogadott, mint a Tómalom utca felőli próbálkozásomkor, ám miután elég távol tudtam magam a lövöldözős területtől, gondoltam, teszek még egy próbát az ügy érdekében. Érdekes, míg a Tómalom utca melletti erdőrész talaja szolidan lejtett, addig a benzinkút mögötti rész azonnal egy meredek és széles lejtővel fogadott, amiből rájöttem, hogy máris a volt Malom-tó déli részén csúszkálok egyre alább és alább. Korábban írtam, hogy a tavat 1949-ben csapolták le. Azóta eltelt 72 év, nem csoda, hogy a természet visszavette ősi jussát, volt rá háromnegyed évszázada.
Noha a talajviszonyok merőben eltértek az első behatolási kísérlet helyszínén tapasztaltaktól, a környezeti viszonyok tekintetében - sajnos - erőteljes hasonlóság mutatkozott. Itt épp akkora kupleráj volt a fák alatt, mint odaát. Még messze nem értem el a néhai tó alját, amikor a felháborító mennyiségű mocsok láttán elment a kedvem a további kutatástól. Különben is, mire számíthattam a leeresztett tó alját elérve? Odalent nyilván ugyanazt találtam volna, mint itt, valamivel feljebb. Vagyis elvadult növényzetet, és elvadult emberek után maradt szemétlerakatokat. Ahhoz eleget láttam, hogy némileg képben legyek a megboldogult tó terjedelmét és mélységét, valamint a "bezárása" utáni sorsát illetően.
Hosszas kapaszkodás után megint a benzinkút mögött voltam, aztán a Pesti út mentén visszasétáltam a Tómalom utcába. Most következett a dolog nehezebbik része, ugyanis míg a tóról legalább annyit tudtam, hogy a nyomát az erdő mélyén kell keresnem, addig a Tói-malom 1949 utáni sorsáról, de még az épület helyéről sem tudtam semmit. A tónak és a malomnak a régi térképeken látott rajzaiból, egymáshoz viszonyított fekvéséből persze logikai úton kikövetkeztettem, nagyjából hol állhatott, vagy ha netán még létezik, akkor hol áll a malom, de nagyban nehezítette a dolgomat, hogy se rajzon, se fotón nem láttam az épületet. A tavat igen, hiszen fénykorában nagyszerű, romantikus hangulatú képek készültek róla, de a malom valahogy elkerülte a fényképész urak figyelmét.
Elsétálva az árnyékban jót pihenő kocsim mellett, kimentem a zsákutca végébe. Itt egy kétszárnyú, nagy fémkapu állja az ember útját, a mögötte húzódó zöld területen látható három épület rendeltetéséről semmilyen felirat, cégtábla vagy hasonló információs eszköz nem tudósít. Sőt, bármilyen termelő tevékenység folyt itt egykoron, a jókora területen háborítatlanul termő fű, meg a kaputól távolabb eső, elhagyatott épületek (két földszintes - az egyik mázsálónak látszott - a telek nyugati, egy emeletes pedig a keleti részén) nyugalmat árasztó látványa arról árulkodott, hogy a rejtélyes telepet nem ma zárták be.
Addig-addig ácsorogtam tanácstalanul a bezárt nagykapu előtt, s addig nézegettem ösztönösen a jobb kézre eső, nagyobb házat, míg a tudatomon átszivárgó felismerés rá nem döbbentett annak feltűnően malomforma kinézetére. Hoppá! Csak nem... Csak nem "a vak tyúk is talál szemet" lehetőségének minősített esete forog fenn?!
Bár egyelőre nem láttam tisztán, miként juthatnék a közelébe, úrrá lett bennem a cselekvésre inspiráló láz. Elhatalmasodott. A vízművek birtokában lévő szomszédos telken egy mindenesnek, s többek közt portásfélének tűnő, overálos férfi tett-vett a gyep körül. Odamentem és udvariasan rákérdeztem, mit tud a használaton kívülinek látszó telekről, pontosabban a rajta álló épületekről? Semmit. Egy hónapja dolgozik ott. Klassz. Egy hónapja vették fel, de azóta teremtett lelket nem látott oda bemenni. Céloztam rá, hogy én bizony bemennék, és röviden vázoltam, hogy milyen okból kifolyólag. Az illető szemében megértés tükröződött, miáltal megpendítette, hogy tudomása szerint a megszűnt üzem drótkerítésének túlsó végén akad némi folytonossági hiány.
Megköszöntem a burkolt célzást, ám a jelzett ponton minden egyes drótszálat a helyén találtam. Lehetetlen volt átmászni felette, megkerülni nem lehetett, a kis- és a nagykapu kulcsra plusz lakatra zárva. Az overálos urat magamban elküldtem melegebb éghajlatra. Aztán gyorsan visszaszívtam a dolgot, mivel öt méterrel odébb mégis találtam egy hevenyészett, ám némi erőkifejtés révén kiiktatható toldást a kerítésen. Az ember valószínűleg erre utalt, csak én értettem félre. Nekiálltam melózni. Már sikerült akkorára tágítanom a rést, hogy fényképezőgépestől átbújhattam volna rajta, amikor hatalmas tartálykocsi állt be a vízművek telkére, s pont úgy, hogy a fülkében maradt sofőr egyenesen rám látott. Nem úgy nézett ki, hogy egyhamar odébb áll. Tűkön ültem, de nem tudhattam, meddig marad. Lehet, hogy egy órán keresztül ott dekkol.
A siker (és az üzem) kapujában állva türelmetlenné váltam, miáltal elhatároztam, hogy taktikát váltok. A közeli Csékút utcán kimegyek a Rákos-patakhoz, s azt a zsigereimre ható, malomszerű házat megpróbálom hátulról, a patak felől becserkészni. Visszapattantam a kocsiba, ám egyhamar kiderült, hogy a Tómalom utcából csak jobbra, a Keresztúri úti felüljáró felé fordulhattam, noha épp ellenkező irányba kellett volna mennem. Így aztán a felüljárón kényszerűen áthajtottam a vasúti sínek felett, aztán az első keresztutcánál, a Határmalomnál visszafordultam, s a Pesti útról most már szabályosan térhettem rá a másik benzinkút (OMV) közelében elvezető Csékút utcára. Kiérve a patak partjára, balra fordultam, és a kocsit a vasúti híd közelében hagyva gyalog indultam a feltételezett malmot magába foglaló, bezárt üzem felé vezető ösvény után kutatni.
Azt mindjárt láttam, hogy a patak mellől sehogy sem tudok beljebb kerülni, ezért a vasúti töltés tövében húzódó sáros földútra térve időről időre megpróbálkoztam egy-egy ígéretesnek látszó ösvénnyel, mindhiába. Tíz-húsz méternél sehol sem jutottam tovább. Úgy van, a házőrző kutyáknál is hatékonyabb növénytakaró miatt. Csípett, harapott, szúrt és vágott, néha pedig, ha lendületből akartam támadni, szabályszerűen lepattantam róla. Jól elvoltunk egymással, s ki tudja, az egy hónapja kezdődött fényképezős kiruccanásaim során immár hányadik alkalommal? Ezen a nyáron sokat erősödtem, a testem szálkásabb lett. Hazaérve sorra húzogattam ki őket a bőröm alól.
Félóra elteltével rájöttem, hogy ez így nem lesz jó, s hogy időt adjak magamnak a gondolataim rendezésére, a töltés mentén elmentem a közeli vasúti alagúton átbújó Rákoshoz. Az alagút túloldalán kisebb vízesés fogadott (valaki a hangzatos Narnia-vízesés nevet adta neki, s ezzel a névvel került fel a térképekre), és azon túl, a medret nyugatra fordító kanyar körül és után igazi mesevilág tárult a szemem elé. Ha nem betonnal kibélelt mederben folyt volna a patak vize, romlatlan vidéki tájnak látszott volna a környék. A töltés oldalában az elmúlt napok heves esőzéseinek tanújaként ott maradt a víznyomás alatt megdőlt, és kiegyenesedni azóta sem tudó széles fűsáv. Az áradás átmenetileg legalább másfél méterrel megemelte az ott jártamkor ismét a szokott, szerényebb formáját hozó Rákos vízszintjét. Akkor, mármint az áradás idején kellett volna látni a patakot! Akkora vízmagassággal, mint ami lenyomatként ott maradt, nemcsak kutyát, macskát vagy embert, de akár egy vemhes tehenet is magával ragadott volna! Ki sem néztem volna belőle.
Egy keskeny oldallépcsősoron felballagtam a sínek szintjére. Itt, a Rákos-patak feletti széles híd nyugati oldali korlátjánál állva, nézelődve derült fény a híd első ránézésre indokolatlan szélességére. Bár ott jártamkor a nyugati oldalon húzódó sínpár már fel volt szedve, hazaérve rákerestem, és a korábban készült Google-műholdfelvételen még három sínpár haladt a Rákos felett. Most már csak a két, hogy úgy mondjam, belső íven haladó sínpárt látni, a felszedett harmadik helyén kavicsos út húzódik. Nem tudom, a megszűnt sínek honnan hová tartottak, de lehetséges, hogy azok voltak az 1867-ben átadott Budapest-Hatvan közötti vasútpálya eredeti sínjei. Nem vagyok a téma szakértője, mindössze találgatok. A híd alatt és a patak melletti földúton visszamentem az autómhoz.
Mivel ennyi idő elteltével sem jutott más megoldás az eszembe, gondoltam, még egyszer nekiugrom a vélelmezett malom kerítésrésen át való megközelítésének. Hátha azóta elhúzott onnan a tartálykocsi. Elhúzott. Sehol senki, csend vala. Fél perc alatt átvergődtem a kissé szűknek bizonyult nyíláson, és újabb egy perc elteltével ott álltam a malomnak remélt épület árnyékos északi oldalán. A környékről sehonnan sem lehetett odalátni, teljes takarásban voltam.
Az épületbe két ajtón keresztül lehetett volna bejutni, egy simán kulcsra zárt (ámbár lehet, hogy belülről keresztpánttal megerősített) és egy vastag védőráccsal ellátott másikon át. Kipróbáltam, egyik sem engedett. Természetesen nem lopni jöttem, csak szerettem volna szétnézni, hogy odabent akad-e még valami régről megmaradt szerkezet, ami alátámasztotta volna az elképzelésemet. Nem tudtam meg, mert a nyílászárók hibátlanul tették a dolgukat, megbízhatóan zártak. Nem baj, legalább a hajléktalanok sem juthatnak be.
Az emeletes épület három oldala: a déli, a nyugati, és ahol álltam, az északi a mindenfelől kerítéssel határolt üzemi területre nézett, egyedül az itteni drótkerítés-szakasz vonalába eső keleti homlokzat nézett a területről "kifelé", a pár lépésre kezdődő erdőség irányába. Két méterrel odébb jókora lyuk tátongott a kerítésen. Könnyedén átbújtam rajta, és majdnem belezuhantam az erdő és a ház fala között elhúzó, hozzávetőleg egy méter mély és másfél méter széles árokba. Abban a pillanatban tudtam, hogy jó helyen vagyok, nagyon nagy valószínűséggel a Tói-malom előtt állok, amit ugyan valamelyest átalakítottak, de akkor is. Közvetett bizonyítékok sora igazolta, hogy tévedés kizárva.
Elsőként ott volt az épület térbeli elhelyezkedése. A gyakran emlegetett régi térképeken épp azon a helyen volt bejelölve a malom. Másodszor: a Malom-tóból kifolyó vizet az említett földmélyedés, az időközben félig betemetődött malomárok vezette az épülethez, közvetlenül a fal elé. A falon ugyan nem volt lapátkerék, de azt 1949 után, mint okafogyottá vált tartozékot, bármikor leszerelhették. A tó leeresztése után a malomfunkció megszűnt, az épület rendeltetése megváltozott. Hogy a továbbiakban miként hasznosították, arra eligazító tábla vagy felirat hiányában nem jöttem rá. Harmadszor: stimmelt a malomároknak a szintén az öreg térképeken megfigyelt, délkelet-északnyugat irányú tájolása. Egyébként a malomároknak külön alagútja volt a vasúti töltés alatt, de hiába kerestem, nem találtam a helyét. Negyedszer: az épület déli oldala mentén egy nagyjából egy méter széles sikátorszerűség húzódott végig. A szűk hely egyik oldalát a malom fala, a másikat az épülettel párhuzamos, talán két méter magas kőfal adta. Ez utóbbi tetejét végig erős fémkorlát kísérte, ami mintha attól óvta volna az ott járó embereket, hogy beessenek a párhuzamos falak közötti szűkületbe, ahol esetleg a sebes folyású víz magával ragadta volna őket. Ötödször: azon a ponton, ahol a stabil fémkorlát erdő felőli vége volt, egy, az idők során vastag földréteggel bevonódott, egy méter széles betonrámpa látszott. Persze nem csak úgy lógott a levegőben, hanem ősöreg mohatakaróval lepett nagy kőtömbök támasztották alá. A rámpa pont olyan irányban állt, hogy a róla lezúduló víznek éppen az épület homlokzata előtti mederbe kellett hullania. Vagy egy malomkerék lapátjaira. Amennyire tudtam, egy vastag bot segítségével letakarítottam a malomárok fölé lógó végét, s a helyszínen talált tárgyi maradványok figyelembevételével igyekeztem elméletben összerakni a malom működési mechanizmusát. Bevallom, nem sikerült. Sok volt a hiányzó láncszem, a tárgyi maradványok sérülései és hiányosságai pedig nagyban akadályozták, hogy egyértelműen kiderüljön, az egyes töredékek milyen szerepet töltöttek be a malom működésében.
Az épület megtalálását így is komoly sikernek tartom, kár, hogy az interneten egy árva, összehasonlítási alapul szolgáló fotót sem találtam róla. Sem az aktív malom korszakából, sem az azutáni időkből. Az információtöredékek összerakásához hozzáértő szakemberre lenne szükség, de kétlem, hogy bárki venné a fáradságot egy rég megszüntetett malom titkainak feltárására.
Az 1896-1899 között alapított Rákosliget 1907-ig Rákoskeresztúr északi, Rákos-patakon túli területének számított. 1907 és 1950 között önálló nagyközségként jegyezték, de 1950-ben, Nagy-Budapest kialakításakor a fővároshoz csatolták, s lett az újonnan alakult XVII. kerület része. Mivel önálló településként nem játszott különösebb szerepet a Rákos-patak életében, e helyütt csak a tisztesség végett kerül említésre. Rákosliget anyanyelvi és vallási megoszlása a Magyar Királyság (Nagy-Magyarország) utolsó összeírása idején, 1910-ben: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, gödöllői járás; lakossága 2.624 fő, ebből 2.437 magyar, 129 német, 19 szlovák, 11 román, 3 rutén, 3 szerb, 2 horvát, 20 egyéb anyanyelvű; vallási megoszlás: 1.747 római katolikus, 308 izraelita, 305 református, 203 evangélikus, 42 görög katolikus, 14 görögkeleti, 5 unitárius)
7. KŐBÁNYA-FELSŐRÁKOS (Kőbánya északkeleti része, eredeti neve Felsőrákosi-rétek volt)
"A Rákos-patak a Rákoskeresztúr utáni szakaszon egy körülbelül 4-5 kilométer széles völgyben folyik. A szabályozása előtt is hatalmas mocsarakat, tavakat alkotott és megszámlálhatatlan oldalágra ágazott szét. A mocsarak a patakot egészen a torkolatig kísérték. Egyébként a középkorban a patak egy úgynevezett fattyú Dunába torkolt, ami a mai Nagykörút helyén húzódott, így határolva a pesti szigetet. A patak két oldalággal torkolt ebbe a Dunaágba. Később, amikor ez az ág már kiszáradt, akkoriban a mostani helyétől délebbre folyt a Dunába. (Volt időszak, amikor a kiszáradt ágba vezették a patak vizét öntözési céllal, így a patak a mai Boráros térnél ömlött a Dunába.)
 |
| Kőbánya, a Rákos-patak hídja a Pilisi utcánál |
A terület a középkorban tehát egy rendkívül változatos vízi világgal rendelkezett, több régi forrás megemlíti, hogy teknősök, vízi madarak és halak éltek a területen. Mivel nem volt szabályozva, így a területen gyakoriak voltak az áradások, így a pataktól távolabbi területek is folyamatosan nedvesek maradtak, jó alkalmat adva a kaszálásra.
A XVII. században a város terjeszkedése miatt megindultak a szabályozási munkálatok a patak árterén. Megkezdődött a mocsarak lecsapolása. Ezzel egyidőben megindult a patak csatornázott mederbe terelése, illetve a töltések felépítése.
A XIX. században indult meg a Rákosi rétek lecsapolása. A terület a Városliget, Hungária krt., rákosi rendező pályaudvar,
 |
| Kőbánya, a Rákos-patak hídja a Pilisi utcánál, a híd túloldalán, balra, az egykori tanya helye |
a Kerepesi út által körülzárt területen és közvetlen környezetükkel együtt elnyúlnak egészen a város határáig, valahová Pestújhely és Cinkota vidékéig. Ez a hatalmas terület, 1522 ha, teljesen beépítetlen volt akkoriban. A város fejlődésének érdekében muszáj volt rendezni a területet. A munkálatok teljes befejezése elhúzódott az 1930-as évekig. Ekkorra már az immár csatornában folyó patak medrének betonozása is befejeződött.
A szabályozás előtti ősi állapotból őrzött meg valamit az ... említett 15 ha nagyságú terület." Idézett forrás: Greenfo. A Túzok utca által kettévágott, egybefüggő lápterületről van szó.
Az idézett szövegben említett "fattyú Dunaág" a folyónak az
 |
| Kőbánya, a Rákos-patak a Pilisi utcai hídtól nyugatra |
a Nagy- (vagy Rákos-) Árok nevű oldalága lehetett, aminek a feltöltése után a mai Nagykörút nyomvonala kialakult. A képletet azonban tovább bonyolítja az első katonai felmérés (1782-1785) térképrajzolata. Ezen ugyanis az látható, hogy a XVIII. századi Rákos-patak az Ördögmalom után 600 méterrel kettéágazik, a nyugatra tartó ág a Vizafogónál hamarosan a Dunába ömlik, ám a délnek tartó, mocsarakkal kísért másik leszalad Pest városáig, ahol, a városfalaktól meglehetős távolságban, nagyjából a később kiépült Nagykörút ívén haladva a mai Boráros tér környékén szintén a folyóba ér.
Az első katonai felmérés térképén a Rákoskeresztúrról érkező Rákos-patak felsőrákosi útjának rajzolata
 |
| Kőbánya, a Rákos-patak a Pilisi utcai hídtól nyugatra |
meglehetősen egyszerű. A mindvégig széles mocsarakkal kísért, szertelenül kanyargó pataktól délre a mai Keresztúri út, a pataktól északra a mai Pesti határút nyomvonala látszik. A keresztúri határtól félútig kelet-nyugat folyásirányú csermely középtájon északnyugatra fordult, s Rákosfalva szélén, a mai Kerepesi út és Keresztúri út találkozásától nagyjából 700 méterre, délkeletre érte el annak az általa felduzzasztott, jelentős méretű tónak a déli csücskét, aminek az északi vége a Kerepesi útnál, a Cziráky- (Gizella-) kastéllyal szemközt volt. Az észak-dél tájolású, 550 méter hosszú tó szélessége 200 és 80 méter között váltakozott. A már rákosfalvai területen fekvő kastélyon kívül egyetlen épület sem látszik a Keresztúrtól
 |
| Kőbánya, a Rákos-patak a Pilisi utcai hídtól nyugatra |
idáig tartó 6 kilométeres útja során.
A második katonai felmérés (1819-1869) fél évszázadot felölelő térképészeti munkálatai az 1860-as évek elején (valószínűleg 1861-ben) érték el a tárgyalt területet. A Rákos-patak által átfolyt kőbányai Felsőrákos arculata az első felmérés óta eltelt 80 évben jelentős változásokon esett át. A patak megváltozott, egyszerűbb vonalvezetése szabályozási munkálatokra utal. Rákerült a térképre a patak és a mai Jászberényi út közé szorult Rákos vagy Rákosrendező (!) pályaudvar (a pataktól 400 méterre, délre), ezzel szemközt, az út túloldalán a Drasche-féle téglagyár rengeteg épülete (a pataktól 600 méterre, délre), a szomszédságban Samuely
 |
| Kőbánya, a volt Körkusz-malom helye a névtelen utca Rákos-pataki hídja mellett |
téglavetőjével.
A Rákos-patak (német felirattal Rákos Bach) itteni szakaszának kelet felőli első vízimalma a keresztúri határtól 2,4 kilométerre, a keresztúri Kraiko-malomtól pedig 5 kilométerre, nyugatra eső Melési-malom volt. A patak déli oldalán feküdt, a mai Túzok utcától nyugatra. A két épülettel megjelenített malomtól 250 méter hosszú földút vezetett ki a délen elhúzó mai Keresztúri úthoz.
A következő malom a pontosan 500 méterre, nyugatra működő, három épületből álló Körkusz-malom volt. A három épület (beleszámítva a malmot is) a patak déli oldalán egy dél felé nyitott belső udvart fogott közre. Innen egy 200 méteres
 |
| Kőbánya, kacsa a Rákos-patakban, a volt Körkusz-malom közelében |
földúton lehetett kijutni az áruszállításban fontos szerepet betöltő Keresztúri útra. (A mára leaszfaltozott nyomvonal a Főkert Zrt. telephelyén át vezet ki a Keresztúri útra.) A malomépülettől pár lépésre, már a patak északi oldalán egy négyszögű, 60x50 méteres tó feküdt. Nyilván a malom rendszeres vízellátásában játszott szerepet. A mesterséges tó nyugati oldalán vezetett el a mátyásföldi Forrási-tanyától a malomig vezető, négyszáz méter után a Pesti határútba is becsatlakozó földút, ami a tanya és a malom között majdnem pontosan három kilométert járt be. A malom melletti tavacska északi oldalán valami zsenge vízfolyás húzhatott el, mert a mai Pilisi útról leforduló bekötőúton kis hidat jelez a térkép.
 |
| Kőbánya, a mai Rákos-patak a volt Körkusz-malom közelében |
A Körkusz-malomtól 100 méterrel nyugatabbra fekvő, szintén a patak északi oldalán elhelyezkedő, három épületből álló gazdaság mibenléte nem derül ki egyértelműen. Az épületek itt is egy déli irányban nyitott udvar körül álltak, az udvar szélén elfolyó Rákoson híd vezetett a Keresztúri útig tartó 300 méteres földútra. Ennek nyomvonalán ma a Pilisi utca (földutca) halad, ami egy autóbontó mellett ér ki a Keresztúri útra. A tanya épületei aligha egy újabb malomhoz tartoztak, részint azon oknál fogva, hogy ehhez kissé távolabb álltak a pataktól, részint nem látni a működő malmot jelölő körcsillagot. Az biztos, hogy az egymástól száz méterre álló 3-3 épület nem ugyanahhoz a gazdasághoz tartozott, ahhoz túlságosan
 |
| Kőbánya, a volt Körkusz-malom környéke, a távolban a nyugatra eső Pilisi utcai híd |
elszeparáltnak, egymástól elkülönültnek látszanak. Akármiféle tevékenységet végeztek is ez utóbbi három épületből álló tanyán, tény, hogy nemcsak a Keresztúri út felé, de a tanyaépületektől 150 méterre elhúzó Pilisi útra (utcára) is volt kijárata, amin keresztül eljuthattak az innen két kilométerre elhúzó Kerepesi útra.
A fentieken kívül a térképen még az is látszik, hogy a Kerepesi út felé igyekvő Rákos az út előtt 700 méterrel kettéválik, a két ág egymástól 50 méterre, külön hidak alatt átbújik a Kerepesi út alatt, majd már rákosfalvai területen, de még a Kerepesi úttól 700 méter távolságban működő Rákosi-malom előtt egyesülnek.
 |
| Kőbánya, a volt Melési-malom környéke a Rákos-patak déli oldalán |
A munkám során igénybe vett három régi térkép (1.KF, 2.KF, KAT19.) közül a 19. század végi kataszteri térkép foglalkozik legbehatóbban a Rákos-pataknak és környezetének a kőbányai Felsőrákosra eső szakaszával. A két katonai felméréshez képest ez utóbbi térképre rengeteg új jelzés került fel, a terület, s ezen belül a Rákos-patak részletekbe menő már-már a túlzás határát súrolja. Az ezzel együtt, vagy éppen ezért nagyszerű térképen látható temérdek információ komoly kihívás elé állítja a Rákos-patak múltját kedvtelésből tanulmányozó, bevallottan műkedvelő kutatót. De hát én akartam, akkor meg elég az időhúzó szófecsérlésből, ingujjat feltűrni, belevágni!
 |
| Kőbánya, a Pilisi utcai híd környéki Rákos-patak királya |
A kataszteri térképen a Rákos-patak környékének nyolcvan százalékát a Felső rákosi rétek, a maradék északnyugati részt a Zsivora telek teszi ki. Ez utóbbi átnyúlik a Kerepesi út másik oldalára, s tulajdonképpen lefedi Rákosfalvát. A Rákos-patak felsőrákosi részének kelet felőli első vízimalmaként itt is a második katonai felméréskor Melési-malom néven feltüntetett őrlőmű jelenik meg. A rajzolaton a malomnál kiszélesedő Rákos közepe táján egy 55 méter hosszú és alig négy méter széles, elnyújtott szigetecske látszik. A déli parton álló malom túlsó vége mintegy megtámaszkodik a Rákos által körbefolyt szigeten, amit egy keleti szegletében épített híd köt össze a patak túloldalával. Megvan az immár névvel jelzett Keresztúri
 |
| Kőbánya, a Rákos-patak a Pilisi utcai hídtól nyugatra |
útig vezető nyílegyenes kis út is.
A következő malom, a 380 méterrel nyugatabbra fekvő Körkusz-malom a második katonai felmérés térképén 500 méterre feküdt (a távolságot a malomépülettől malomépületig mért hossz adja ki, tehát nem a tanya szélétől a következő tanya széléig tartó táv). Itt már jelentős változás történt, mert a korábbi 2.KF-térképen látható, a patakon túli, 60x50 méteres tó helyét egy jóval nagyobb, hozzávetőleg egy feje tetejére állított csonka kúp alakú vízfelület foglalja el. Itt a hosszabbik, egy helyen tompaszögben megtörő, 120 méteres oldal került északra, míg a patak melletti rövidebb déli oldal 55 métert tesz ki. A mesterséges tó keleti oldala 130, a nyugati 110 méter
 |
| Kőbánya, a Dreher-sörgyár egykori északi jégtavának nádassal benőtt helye |
hosszú volt. A Rákos-patak déli oldalán fekvő malomtanyától kis híd vezetett át a megnőtt felületű tóhoz. Különös módon nem látni a tó feltöltéséhez elengedhetetlen összekötő csatornát, viszont berajzolták a kifolyás rövid medrét. Ennek az elhelyezkedése meg azért érdekes, mert a tóból kiömlő víz a malom után, az őrlőműtől nyugatra éri el a Rákost, vagyis a tavat - úgy tűnik - nem a Körkusz-malom vízellátásának a kisegítésére építették.
A nyugatra következő, a Rákos-patak északi oldala melletti tanya immár 150 méterre van bejelölve a Körkusz-malomtól (a 2.KF-térképen ez pont 100 méter volt), de a rendeltetése, hogy miféle gazdasági tevékenység folyt az épületekben
vagy azok közelében, továbbra is rejtély marad.
 |
| Kőbánya, a Dreher-sörgyár északi jégtavának a helye |
vagy azok közelében, továbbra is rejtély marad.
A tanyától 450 méterre, nyugatra a Rákos-patak által "deréktájon" kettévágott, töltésekkel körbekerített tavak látszanak. Ezek minden bizonnyal az ugyanezen a térképen a Jászberényi és a Maglódi út elágazása mellett megjelenített, a Barber Ágost és Klusemann Károly által 1855-ben Első Magyar Serfőzde néven alapított (és a kataszteri térképen még ezen a néven megjelenő), 1862-től Dreher-sörgyár jégtavai voltak. A gyár jégtavainak leírása Martin Pilsitz: A 19. századi sörfőzdeipar épület- és építménytípusai címet viselő, 2016. januárjából való dolgozatában szerepel.
"Az ipari gyártási folyamatok alkalmazása révén a sör
 |
| Kőbánya, a Dreher-sörgyár északi jégtavának a helye |
tömegtermékké válhatott, amelynek folyamatos biztosítása nagyszabású készletezést tett szükségessé. A sör gyorsan romlandó árucikk, amelyet hűtéssel tartósítottak. A mennyiség növekedésével folyamatosan csökkentették az érlelési hőmérsékletet, így a friss sör erjesztő pincékben történt hűtött raktározása a gyártási folyamat szerves részét képezte. Az érlelési szakaszt követően a sört még hónapokig raktározták hasonlóan alacsony hőmérsékleten a raktárpincékben ... A pincék hűtésére természetes jeget használtak. A természetes jeget kezdetben a befagyott Dunáról gyűjtötték be téli időszakban, ami nagyfokú függőséget jelentett a természetes klímaviszonyoktól. A Városi Tanács adott ki engedélyeket a
 |
| Kőbánya, a Váltó utcai híd a Csatorna (az új Rákos-patak) felett |
jég vágására a Duna bizonyos szakaszán. Ennek a módszernek a nehézségét a nagymennyiségű természetes jégnek a Dunától Kőbányára való viszonylag hosszú szállítási távolsága jelentette. A Barber-Klusemann Sörfőzde a hűtőmédium üzemen belüli előállítása érdekében 1856-tól a gyártól nem messze mesterséges jégtavat létesített. Ez a rendkívül összetett mérnöki létesítmény két medencéből állt, amelyeket középen keresztben csatorna választott el egymástól, amelyen keresztül a medencékbe vizet lehet vezetni. A létesítmény két részre osztása a jég iránti igények rugalmas kiszolgálását szolgálta. Az objektum környezetét gátak és zsilipek rendszere védte az esetleges áradásoktól.
 |
| Kőbánya, a kiiktatott régi Rákos-patak és a Csatorna a Váltó utcától nyugatra |
Az így előállított jég mennyisége a sörfőzde maximális gyártási mennyiségével kapcsolatos következtetésekre is lehetőséget ad.
A két medence befagyási folyamatával az alábbi jégmennyiség előállítása valószínűsíthető: egy-egy medence hosszúsága = 120 méter, szélessége = 60 méter, (feltételezett) vízmélysége 0,5 méter, a medencék száma: 2. 120 m x 60 m x 0,5 m x 2 = 7.200 m3.
Ez a térfogat körülbelül 7.000 tonna jégnek felelt meg, mely jégmennyiség a Barber-Klusemann Sörfőzde számára akár évi 50.000 hl sör gyártását és hűtését is lehetővé tette ... Az
enyhébb, így jégmentesebb telek miatt szezononként két évre
 |
| Kőbánya, a kiiktatott régi Rákos-patak és Csatorna a Váltó utcától nyugatra |
elegendő mennyiséget állítottak elő és raktároztak el az e célra kialakított jégvermekben."
Ezek után visszatérek a terepre, ahol Martin Pilsitz leírásának megfelelően a két, északkelet-délnyugat tájolású tavat a Rákos-patak választotta el egymástól, s egy-egy tó hossza 120, szélessége 45 méter volt. Ezekkel a paraméterekkel (félméteres vízmélység esetén) az előállítható jégmennyiség 5.400 m3-re jön ki. De a tavak rövidebb szélessége a térkép pontatlanságából is következhet, úgyhogy maradjunk a mindenképpen autentikusabb Pilsitz-féle leírásban szereplő adatoknál. Egyébként a távolságmérési adatokból úgy tűnik, a két jégtó közül az északi maradványai
 |
| Kőbánya, a kiiktatott régi Rákos-patak medre a Nemes utcától keletre |
elmocsarasodott formában ma is léteznek, méghozzá a Keresztúri úttól induló Pilisi utcának (itt földút) a patakon túli nagy bal kanyarjától körülbelül 300 méterre, a Rákos-patak közelében.
A két jégtótól 600 méterre, nyugatra ismét egy tó következett, ezúttal a Rákos-patak déli oldalán. A 60 méter hosszú és 23 méter széles névtelen állóvíz csaknem egy vonalban feküdt a Rákos túloldalán, körülbelül 250 méterrel északabbra emelkedő Királydombbal (137 m). Mivel, mint említettem, nem volt neve, ma már szinte lehetetlen kideríteni, mi célt szolgált. A tó földdel feltöltött, művelés alá vont helye a műholdfelvételen jól kivehető. A hajdani tó középvonalától 130
 |
| Kőbánya, a kiiktatott régi Rákos-patak medre a Nemes utcától keletre |
méterre, nyugatra az úgynevezett Zsivora telek kezdődött, ehhez még visszatérek.
De ha már szóba került, előbb a Királydombról kell megemlékeznem, s a nevezetes, királyválasztó "hegy" kapcsán környezetéről, a híres Rákosmezőről, illetve az itteni régi országgyűlésekről. Elolvastam néhány témába vágó cikket és egyéb dolgozatot, és mind közül leginkább Katona Zoltán: A híres Rákosmező címet viselő írásának plasztikus, képzeletet megmozgató, fanyar humorral átszőtt nagyszerű sorai fogtak meg.
"Az országgyűlések intézménye a 15. század elejére alakult ki hazánkban, de előtte is tartottak országos gyűléseket
 |
| Kőbánya, a kiiktatott régi Rákos-patak medre a Nemes utcai híd nyugati oldalán |
jelentősebb események, királyválasztások alkalmával. A köznemesek a Jagelló kor elején hozták szokásba a rákosmezei táborozást. Itt hallgatták meg 1490-ben a királynak jelentkezőket. Az országban aztán több helyen is tartottak diétát (azaz 'egy napra szóló dolgot'), de a Rákos-mező vált a magyar országgyűlések szinonimájává. Már a XII-XIII. századtól említik, mint hadi tábort és országgyűlési helyszínt. A gyűlést a király hívta össze. Két hétig, de esetenként két hónapig is tanácskoztak. Az országgyűlés nyelve a magyar volt.
A gyűlésre érkezőknek nagy területre volt szükségük, mert bár csak egy tehetősebb kisebbség vállalta az itt tartózkodás
 |
| Kőbánya, a Hortobágyi utcai gyalogoshíd a régi Rákos-patak felett |
magas költségeit, de azok magukkal hozták családjukat, szolgáikat és fegyvereseikből is jó néhányat. Az asszonyok szívesen jöttek. Kihasználták a ritka alkalmat, és a budai és pesti kereskedőknél bevásároltak fűszereket, kelméket, a pesti kézműveseknél pedig különböző iparcikkeket. Megteltek ilyenkor a budai fürdők és a pesti kocsmák. Nem volt ritka, hogy a Rákosi vásár végére időzítették a gyűlést, és így mindjárt a marhavásárt is nyélbe üthették uraimék.
De hol is volt ez a híres Rákos mező? Már a korábbi évszázadokban is gyülekező helynek használták. Első írásos említése 1074-ből ismert, 1289-ben pedig úgy említik: 'az ország közepe'.
 |
| Kőbánya, a kiiktatott régi Rákos-patak medre a Hortobágyi utcai hídtól keletre |
A pesti városfaltól kezdődött - ez a mai Kiskörút vonala -, és tartott egészen a Rákos-patakig. Nagyon nagy kiterjedésű sík területről van szó, a mai VI.-VII.-VIII.-X. és XIV. kerületet biztosan magába foglalta. A nyugati széle valahol a Blaha Lujza térnél kezdődött, ugyanis addig nyúlhatott el Pest elővárosa. Buda közelsége is indokolja, hogy ide tegyük az országgyűlésre érkezők táborát. A seregek illetve marhacsordák gyülekezésére azonban inkább a Rákos-patak felöli része tűnik alkalmasabbnak. Ez a mai Baross tér és a patak által határolt hatalmas mező megfelelőbb a több tízezer állat ideiglenes tartására, mint a városfal közeli térség. Itt a csapatok ellátását is biztosítják a környező falvak: Cinkota,
 |
| Kőbánya, a Csatorna medre a Hortobágyi utcai közúti hídtól északra |
Keresztúr, Csiktarcsa (Nagytarcsa), Kerepes, Mogyoród, Maglód. Ha hozzá vesszük, hogy a városokba, így Pestre sem szívesen engedték be a zsoldosokat, akkor még inkább szimpatikus a terület.
A Rákos-patak vonala még egy 1764-ben készült katonai térképen is mocsaras, lápos területnek van jelölve, szinte teljes hosszában, sőt a Körvasút-sor és a Kerepesi út kereszteződésében egy jelentős nagyságú tó is látható. Viszont erre halad keleti irányba egy út (a mai Kerepesi út), amely minden bizonnyal évszázados összekötő vonal Pest és a keleti végek között. A főurak és a papok nem vegyültek a köznemesek közé, hanem fent a budai palotában tanácskoztak, és futárok útján tartották a kapcsolatot a diétával. Küldötteik végigjárták a sátrakat, és szakadatlan mondták a megbízójuk dicséretét.
 |
| Kőbánya, a Királydomb a Pilisi utca felől |
A szabad királyi városok kezdettől fogva csak követeket küldhettek a gyűlésekre, e városoknak összesen csak egy szavazata volt. A polgárok nem vegyültek a nemesekkel és nem mulatoztak éjszakánként, inkább kerülték a gúnyos tekinteteket, mert 'papucsos rendeknek' csúfolták őket. Idegenkedve nézték uraimék a furcsa fajzatokat, de mert bajuk nem volt velük, és legtöbbször érdekeik is egyeztek, békén hagyták őket.
Az előterjesztéseket közfelkiáltással szavazták meg, a szavazatokat nem számlálták, hanem mérlegelték. Ez azt jelentette, hogy a 'tekintélyesebbek' szavazatait vették figyelembe. Ezután sor kerülhetett a törvény (latin nyelvű) megszövegezésére. Amikor megszületett a törvény, akkor azt a király szentesítette, ez tartalmazta a királyi aláírást, a törvények szövegét királyi pecséttel kellett ellátni és
 |
| Kőbánya, kilátás a Királydombról déli irányba |
ünnepélyes keretek között átadni a rendeknek. Ezután a törvényeket kihirdették, kezdetben felolvasták a gyűlés előtt, később a szöveget a vármegyéknek és a szabad királyi városoknak is megküldték.
Próbáljuk meg elképzelni egy javaslat megtárgyalását és megszavazását, lent a mezőn! A palotából leügető futár átadja a levelet egy kijelölt személynek, az fellép az ácsolt emelvényre, és felolvassa a törvényjavaslatot. Tízezer magyar ember áll körülötte, tehát meglehetős hangzavart kell túlordítania, ha szeretné, hogy legalább az elől állók megértsék, amit mond. Nevetés, közbekiabálások, részeg handabandázás és 'Nem halljuk! Hangosabban!' kiáltások nyomják el a beszélőt. (Többen megpróbálják továbbadni, amit hallottak. Könnyű elképzelni, hogy az ötödik, hatodik közvetítő mit tolmácsol az eredeti szöveghez képest!)
 |
| Kőbánya, a kiiktatott régi Rákos-patak a gyógyszergyár melletti vasúti híd alatt |
Miután végzett a szerencsétlen, rövid lökdösődés és szitkozódás után valaki feljut a helyére, és szónoklatot intéz a tömeghez, nyilván a javaslat kapcsán. Ezt ugyanúgy nem érteni, de a végén 'vivátot' kiált, amire az összegyűltek attól függően, hogy a személy pártján állnak-e felelnek abcuggal, vagy viváttal.
De ne ijedjünk meg, nem ismeretlenül szavazgatták meg a törvényeket, hiszen este a sátrakban a jó borocskák mellett már előre meghánytak-vetettek mindent. Hosszú heteket kellett szánni az egyeztetésekre a jó magyar módra széthúzó, ligákba tömörülő, majd megint széthulló csoportoknak. Sokuknak közben elfogyott a pénze, ezért elhagyta a gyűlést és hazatért. Mindenesetre Pest német kereskedői és mesterei igen jól kerestek, és ha minden jól ment a törvények is működni kezdtek.
 |
| Kőbánya, a kiiktatott régi Rákos-patak a Méhes utcai hídtól délre |
Egy dermesztő télen igen nagy tábor alakult ki a Rákos-mezőn. A becslések szerint 25-30 ezer köznemes és polgár vert ott sátrat. A nagy hideg ellenére igen forró volt a hangulat. De csak amíg Szilágyi Mihály meg nem érkezett: 'Nem azért jöttem fegyvereseimmel, hogy erőszakot alkalmazzak, hanem hogy a szabad választást biztosítsam!' - mondta. Tizenötezer páncélosa kísérte...
Így hát 1458. január 24-én Mátyást királlyá választották Budán. Ez volt a híres, a Duna jegén lebonyolított választás, amikor a köznemesség és a főrendek nagy része Mátyás mellé állt. Történelmünk legdicsőbb korszakának kezdete!
Jelentősebb Rákos-mezei események:
1277. Kun László kezébe adják az országot.
1278. Ottokár, cseh király ellen induló sereg gyülekezése (a Morva-mezei csata)
 |
| Kőbánya, a kiiktatott régi Rákos-patak a Méhes utcai hídtól délre |
1307. I. Károly (Róbert) királlyá választása (Dicső korszak követte!)
1458. Mátyás királlyá választása (Dicső korszak követte!)
1490. II. Ulászló választása (Tragikus idők jöttek...)
1505. A 'Rákosi végzés' (Magyar királyt!)
1514. a keresztesek gyülekezése, Dózsa vezetésével (Feldúlt ország, 'Hármas könyv' követte)
1526. döntés a végvárak felszereléséről és a hadak táborba szállásáról. (Három hónappal Mohács előtt...)." Eddig az idézet Katona Zoltán munkájából.
A napjainkra félig beépített, a Nagyicce, Dorogi és Pilisi utca közötti Királydombot 2020. december 16-án az Országgyűlés ellenszavazat és tartózkodás nélkül nemzeti emlékhellyé nyilvánította, ezzel gátat szabva a további beépítéseknek, illetve megtiltva a védelem alá helyezett terület arculatának
 |
| Kőbánya, a kiiktatott régi Rákos-patak a Méhes utcai hídtól délre |
bármiféle megváltoztatását.
De nemcsak a sík területből kiemelkedő Királydomb viszonylatában vált szükségessé a törvényi védelem, hanem a magyar történelemben betöltött szerepe okán nemzeti jelképpé nemesült dombtól keletre eső földek, a Felsőrákosi-rétek vonatkozásában is. Itt már szerencsére korábban, 2014-ben történtek pozitív lépések, amiket azonban tovább kellene gyarapítani, mert a természet létjogosultságát nem tisztelő, azzal mit sem törődő emberi terjeszkedés ellen - példák sora bizonyítja - csak a jog hatalmával, a törvény(ek) erejével lehet szembeszállni. A Felsőrákosi-rétek esetében sikerült elérni, hogy a terület meghatározó részei jogi védelemben részesüljenek. A terület védelméről a Főkert Zrt. Ismertetője ad bővebb információt.
"Felsőrákosi-rétek Természetvédelmi Terület. Elhelyezkedés:
 |
| Kőbánya, a Csatorna (az új Rákos-patak) medre a Kerepesi út előtt |
Pesti határút - Határmalom utca - Keresztúri út által határolt terület (X. kerület). Terület kiterjedése 162 ha. Szabadon látogatható.
Felsőrákos Budapest pesti oldalának középső részén, a X. kerület északkeleti határán fekszik, mely közvetlenül határos a XVI. kerülettel. A városrész az Örs Vezér tér (hivatalosan Örs vezér tere - M.Gy.) délkeleti sarkától egészen a XVII. kerületig tart, eredetileg Felsőrákosi-rétek volt a neve. A természetvédelmi terület is innen kapta a nevét.
A védett terület arculatának elsődleges meghatározó eleme maga a Rákos-patak. A kisvízfolyás, betonmederbe terelése előtt hatalmas kiterjedésű vizes élőhelyeket - mocsarakat, lápokat, tavakat - hozott létre. Tavaszi és nyár eleji áradások idején képes volt több kilométerre is kiönteni medréből. A Felsőrákosi-rétek egyedülállóan gazdag vizes
 |
| Kőbánya, vasúti híd és alagút a Csatorna felett a Kerepesi útnál |
élőhelyegyüttesét a XIX. században kezdte el gyökeresen átalakítani az ember. A patakmeder betonozása az 1930-as évekre fejeződött be, melynek köszönhetően ugyan megszűntek az áradások a környéken, de egyben a természet fajgazdagsága is nagyrészt eltűnt. Napjainkra már csak a X. és XVII. kerületek néhány pontján maradt fenn egy-két hírmondója a hajdani lápos-mocsaras nyílt területeknek, ezekből talán a legtöbbet a kőbányai szakasz tudta megőrizni.
A 2014-ben védettséget kapó terület nemcsak Budapesten, hanem országos viszonylatban is jelentős természeti értéknek minősül. A Fővárosi Önkormányzat által védett területen belül több úgynevezett ex lege - vagyis törvény erejénél fogva védett - országos jelentőségű láp is található, melyekkel együtt a törvényes oltalom közel 200 hektárra terjed ki. Ezzel a fővárosban a Budai-hegység Tájvédelmi Körzet fővároson
 |
| Kőbánya, a Csatorna (új Rákos-patak) az alagút és a Kerepesi út között |
belüli - 2568 hektáros - területe után a második legnagyobb, összefüggő védett élőhely.
A mozaikos területen nagyobb kiterjedésű nádasok, kaszálórétek, időszakos vízállások, telepített és természetes patakmenti ligeterdők, fasorok ás lápterületek találhatók.
A Túzok utcától keletre nagy kiterjedésű szabadföldi kertészet, tőle északra pedig egy lovarda található. Ezek között, valamint a védett élőhely északnyugati sarkában néhány lakóépülettel ellátott telek fekszik. Előbbiek - hasonlóan az ex lege lápokhoz - beékelődnek a helyi védettségű élőhelybe.
A területen megfigyelt madárfajok száma meghaladja a 150-et, a vadon élő növényfajokból pedig közel 400-at találtak a kutatók."
A történelmi jelentőségű Királydombot és a természeti
 |
| Kőbánya, a Csatorna (új Rákos-patak) a vasúti híd és az alagút nyugati oldalán |
környezet megőrzése végett fontos Felsőrákosi-rétek Természetvédelmi Területet tárgyaló rész után visszatérek a kiindulási ponthoz, azaz a Zsivora telek határához.
A kerület méretű Zsivora telek térképi elnevezése (telek) eléggé megtévesztő lehet a ma embere számára. E szó hallatán az ember lelki szeme előtt egy családi házat vagy nyaralót közrefogó kertszerűség jelenik meg, ültetett virágokkal, a déli oldalon némi veteményessel. Márpedig a sárszentlőrinci születésű Zsivora György (1804-1883) jogász, a Magyar Tudományos Akadémia (Magyar Tudós Társaság) levelezőtagja, csanádi főispán, kúriai tanácselnök stb. tulajdonát képező jókora földdarabot legalább a birtok kifejezés illette volna meg. Miután 1854-ben megvette gróf Festetich János rákosmezei birtokát és a Kerepesi úttól északra álló kastélyát (a második katonai felmérés térképe
 |
| Kőbánya, a kiiktatott régi Rákos-patak a Halas utcai hídtól délre |
ennek helyét Schloss Rákos néven jelöli), a Rákos-patak mentén marhatenyésztésre és szőlészetre alapozott mintagazdaságot szervezett.
A birtok 1861. évi leírását Ivánszky János: Pest-Rákosi puszta ismertetése Pestmegyében 1861. évről című dolgozata kissé szárazon, de tényszerűen adja meg. Az idézésre kerülő részlet a birtok gazdasági felosztását tárgyalja.
"Tulajdonosa e birtoknak néhai gr. Festetich János után Zsivora György volt csanádi főispán és hétszemélynök ő mltsága. Fekszik e birtok Pest város határában egy órányi távolságra a Rákos mezőn a sz. mihályi puszta és a czinkotai község határainak szomszédságában, egy tagban.
Kiterjedése e birtoknak: szántóföldben 358 hold, 378 négyszögöl; rétben 136 h., 1163 négyszögöl; erdőben 20 h., 900 négyszögöl; belsőségben 4 h., 989 négyszögöl; szőlőben
 |
| Kőbánya, a volt Zsivora-tó vízelvezető árka a Malomárok utca mellett |
3 h., 1186 négyszögöl; majorságban 6 h., 675 négyszögöl; vendéglő- és kovácsföldekben 616 négyszögöl; árkokban 5 h., 413 négyszögöl; összesen 537 h., 320 négyszögöl.
A birtok fekvése lapályos s csak kevés helyen kissé emelkedettebb.
Az egész birtokot a Rákos nevü patak folyja keresztül nyogotról keletnek, mely két tavat is képez folyása közben, és a birtok határában gőzerővel összekötött vizmalmot is hajt.
E birtokon vonul át délről éjszaknak a kerepesi nagy országut.
A talaj, minőségre nézve nagyon változó; van benne kötött agyag, van homokos agyag és van futó homok is."
Az idézett szövegben szereplő hétszemélynök fogalma a következőt jelenti: "a hétszemélyes táblának, a feudális Magyarország hét tagból álló, magas, közjogi bírói
 |
| Kőbánya, a volt Zsivora-tó vízelvezető árka a Malomárok utca mellett |
testületének tagja." (WikiSzótár.hu)
A Rákos-patak és a Kerepesi út két oldalán húzódó birtok méretét nem könnyű visszaadni, de megpróbálom. A kerepesi országút által kettészelt, s ezáltal két nagy egységre osztott birtok északi része 2,2 kilométer hosszan húzódott a Kerepesi út mentén, északi végpontja mintegy 700 méterre volt az országúttól. A birtok ezen részéről később, a Rákos-patak rákosfalvai részének tárgyalásakor még szó lesz. A Kerepesi úttól délre húzódó, kőbányai területre eső birtokrész északi határa több mint egy kilométer hosszan követte a Kerepesi utat, amitől déli irányban 1,2 kilométerre nyúlt le. Szorgalmi feladatként lemértem a birtok határának hosszúságát. A Kerepesi úttól északra eső rész esetében 5,52 kilométer, a déli földdarab vonatkozásában 4,12 kilométer határvonal-hosszúság jött ki. Ebből nyilvánvalóan kitűnik a két rész
 |
| Kőbánya, a Zsivora-tó vízelvezető árka és a Csatorna találkozása a Kerepesi út alatt |
egymáshoz viszonyított méretaránya. Ha a fenti kilométeradatokból kivonom az északi és a déli birtokrésznek a Kerepesi út vonalán haladó, közös 1,1 kilométerét, eredményként 8,54 kilométer kerületű egységes földterületet kapok. Nos, valójában ekkora volt a "telek".
A Rákos-patak a Zsivora-birtok déli részébe a mai Váltó utca magasságában lépett be. A mai utca nyomvonalán akkoriban egy 1,2 kilométer hosszú, a Keresztúri úttól a sashalmi határig tartó fasor nyújtózott, ami a birtokhatárt volt hivatva jelezni. A kataszteri térképen, igaz, csak szakaszonként, de már bejelölték a majdani utcanevet. A határvonalat átlépő patak máris délnyugati irányba fordult, s mintegy 80 méterrel odébb elérte a térképre ugyancsak berajzolt, de még ki nem épült Nemes utcát. Itt, a Váltó utca, Rákos-patak és Nemes utca által határolt szögben a leghosszabb részén 230, a
legszélesebb szakaszán 75 méteres tó húzódott. A tó közepe táján, észak-dél irányban a későbbi Kaba utca előre berajzolt nyomvonala látszik. A tó akkori rendeltetéséről nincs információ. Az a néhány, köré rajzolt vörös satírozású épület akkortájt még nem volt meg, ellenben a házjelek mellé írt 1928-as évszám arról árulkodik, hogy a XIX. századi kataszteri térképet a későbbiekben is viszonyítási alapul használták. Egyébként a térképről nem derül ki, miként kapta a vízpótlást az északi szélén közvetlenül a Rákos-patak mellett húzódott tó, mivel a Rákos felől illetve felé sem befolyó, sem kifolyó csatornát nem lehet látni.
 |
| Kőbánya, Felsőrákosi-rétek természetvédelmi terület |
legszélesebb szakaszán 75 méteres tó húzódott. A tó közepe táján, észak-dél irányban a későbbi Kaba utca előre berajzolt nyomvonala látszik. A tó akkori rendeltetéséről nincs információ. Az a néhány, köré rajzolt vörös satírozású épület akkortájt még nem volt meg, ellenben a házjelek mellé írt 1928-as évszám arról árulkodik, hogy a XIX. századi kataszteri térképet a későbbiekben is viszonyítási alapul használták. Egyébként a térképről nem derül ki, miként kapta a vízpótlást az északi szélén közvetlenül a Rákos-patak mellett húzódott tó, mivel a Rákos felől illetve felé sem befolyó, sem kifolyó csatornát nem lehet látni.
A tó északi szomszédságában délnyugatra elhúzó, az említett Nemes utca felé tartó patak északi oldalából keskeny csatorna vált ki, ami 100 méteren át északra folyt, ott északnyugatra fordult, 150 méterrel odébb a mai Hortobágyi
 |
| Kőbánya, Felsőrákosi-rétek természetvédelmi terület |
utcát, újabb 50 méter múlva pedig a Dorogi utcát keresztezte. Bár ez utóbbi nyomvonala is rajta van a kataszteri térképen, mindazonáltal az utcának a Pilisi utcától a Ladányi utcáig tartó, a közbülső mezőt átvágó szakasza manapság nem létezik. Vagy meg sem épült, vagy valami oknál fogva megszüntették. A csatornaág tehát csak elméletben keresztezte a Dorogi utcát, viszont az adott helyen nem létező utcától 120 méterrel odébb átszelte a mai Heves utca nyomvonalát, újabb 190 méterrel északabbra pedig azt a Juhász utcát, ami manapság megint csak nincs meg a csatorna környékén. A Juhász utca, mint olyan, létezik, de csak a csatorna keleti oldalán futó Pilisi utcáig húzódik, a Halasi utcába tartó nyugati szakasza viszont hiányzik. Tudni kell, hogy a Halasi és a Juhász utca a kataszteri térképen egy és ugyanazon nyomvonalon haladó út, csak az utcát észak-
 |
| Kőbánya, Felsőrákosi-rétek természetvédelmi terület |
dél irányban átszelő vasúttól (KAT19.: Magyar Állami Körvasút) nyugatra, a Keresztúri út irányába eső szakasz Halasi, a sínektől keletre, a Pilisi utca felé néző Juhász utcaként van feltüntetve. A Halasi utca ma a síneket nyugatról kísérő fasornál megtorpan, egy villanytelep mellett ér véget. A műholdfelvételen azonban úgy tűnik, mintha töltés túloldala és a csatorna közötti szakaszon (a mai kemping déli szélén) egykor vezetett volna át út, ezt a növényzet, különösen a fák egy vonalban való elhelyezkedése látszik alátámasztani. Egyébként a Halas utcával kapcsolatban később még visszatérek a környékre (Zsivora tava, Zsivora-tó).
A 150 méterrel északabbra következő Pesti Gábor utcánál megismétlődik a Dorogi és a Juhász utcák esetében felmerült probléma, hogy ugyanis a kataszteri térképen halványan berajzolt út a Pilisi utcánál véget ér, noha folytatódnia kellett
 |
| Kőbánya, Felsőrákosi-rétek természetvédelmi terület, a piócás gödrök |
volna nyugati irányba, hogy aztán a vasúton túl Erdősy utca néven elérje a Keresztúri utat. Erdősy utca ugyan manapság nincs, de van helyette Vízimalom névre keresztelt rövid kis utcácska, ami a fekvése okán egyértelműen az Erdősy nyomvonalán épült. A Keresztúri úti bevásárlóközponttal szemközt fut ki a Keresztúri útra. Visszatérve a Pesti Gábor utca és a csatorna elméleti, a valóságban nem létező találkozási pontjához: a csatorna innen még 90 métert halad az eddigi irányban, aztán nyugatra fordul, de 200 méter megtétele után ismét északra tart, és 40 méter múlva eléri a Kerepesi út alatti alagutat, s 13 méterrel odébb átér Rákosfalvára. A XIX. századi kataszteri térkép távolságadatai szerint a Rákos-patakból a Zsivora telek déli csücskében történt kiválása óta idáig, vagyis a Kerepesi útig körülbelül 1,2 kilométeres távot járt be.
 |
| Kőbánya, Felsőrákosi-rétek természetvédelmi terület, piócás gödör |
S most nézzük a Rákos-pataknak az említett névtelen déli tótól a Kerepesi útig megtett útját. Valahol ott hagytuk magára, amikor keresztezte a később megépült, de a kataszteri térképen nyomvonal és elnevezés formájában már szereplő Nemes utcát. 150 méterrel arrébb elérte a (későbbi) Hortobágyi utcát, ami után 120 méterrel átszelte a Magyar Állami Körvasút tervbe vett nyomvonalát. Újabb 150 méterrel északabbra átbújt a Ladányi utca alatt, majd 180 méterrel később a Méhes utca következett. Az a Méhes utca, ami a csatornánál számba vett utcák közül Heves utca néven említésre került, merthogy a két utcanév ugyanarra az utcára vonatkozik, csak a vasúttól keletre eső szakasz Heves, a nyugatra húzódó rész Méhes utca néven fut.
A Rákos-patak a Méhes (Heves) utcától 150 méterre, északra elérte a jelentős kiterjedésű Zsivora tava (Zsivora-tó)
 |
| Kőbánya, Felsőrákosi-rétek természetvédelmi terület, jobbra a Pesti határút |
déli végét, ahol beleömlött a maga által létrehozott mesterséges tóba. Az északnyugat-délkelet tájolású tó 130 méter hosszan és 90 méter szélességben terült el a Felső rákosi rétek (Felsőrákosi-rétek) északi végében. A Rákos-pataknak a tó délnyugati csücskénél való beömlése 140, míg a tó északnyugati sarkánál lévő kifolyása 110 méterre esett a Keresztúri úttól. A vasút 100 méterre húzott el a tó keleti partjától. És utoljára még egy adat a tóval kapcsolatban: a nem tudni, végül is mi célt szolgáló állóvíz déli vége a Halas utcától 30 méterre, délre volt, míg északon a kataszteri térképen még Erdősy, a valóságban Vízimalom néven nyilvántartott utca határolta. A Zsivora-tó déli vége közelében további három, csatornákkal összekötött kis tó mutatja magát. A Rákos-patak és keletre eső csatornája, valamint a telek déli részén található tó, illetve a terület talán legnagyobb ásza, a
 |
| Kőbánya, Felsőrákosi-rétek természetvédelmi terület |
Zsivora-tó által kialakult Zsivora telki vízi birodalom szinte kiált egy vagy két vízimalom megléte után. Azonban hiába kutattam át tüzetesen a kataszteri térképet, egy fia vízimalom-jelzés nem sok, annyi sem került a szemem elé. Pedig minden adott volt hozzá, de ha nem, hát nem. Az ilyesmit nem lehet erőltetni.
A Zsivora-tóból kifolyó víz 170 méter után érte el a Kerepesi utat (a mai Malomárok utca az itteni parcellázások és építkezések kezdetekor betemetett régi Rákos-mederre épült, ugyanekkor tüntették el a pataknak a Kerepesi út alatti alagútját is), s aztán kevéssel utána a rákosfalvi oldali birtokrészt (a mai Ötvenes utca ugyanúgy a régi Rákos betemetett medrére épült, mint a Kerepesi úton túli Malomárok utca).
A Rákos-patak és csatornája egymástól 45-50 méterre bújt át
 |
| Kőbánya, Felsőrákosi-rétek természetvédelmi terület |
a Kerepesi út alatt, de mielőtt eltűntek volna a maguk furatában, a csatorna felől még egy kis összekötő csatorna érkezett a Rákosba.
Ha megtettem a csatorna esetében, a Rákos-patak vonatkozásában sem hagyhatom ki a távolságmérést, eredményként pedig az jött ki, hogy a patak 1,3 kilométert tett meg a déli birtokrészen.
A történelmi jelentőségű kataszteri térképen látottak zöme - a lényeget illetően - már a múlté. A Zsivora-birtoknak a Kerepesi úttól délre eső darabja a XIX. század végére széthullt, a földek többségét a főváros vette meg. A birtok északi része más pályát futott be, de erre majd a Rákos-patak rákosfalvai szakaszának tárgyalásakor térek ki. A főváros és a kerületek vezetése gőzerővel vetette magát a patakszabályozási munkálatokba, aminek meg is lett az eredménye.
 |
| Kőbánya, Felsőrákosi-rétek természetvédelmi terület |
Pár bekezdéssel korábban utaltam rá, hogy a mai térképeken, konkrétan a Google, Geocaching és az OpenStreetMap térképein a mai napig látható az itt átfolyó Rákos-patak és a tőle keletre vonuló csatorna rajzolata. Amelyek valahol ott válnak szét, ahol a régi kataszteri térkép is mutatta, a ma már nem létező Zsivora telek déli végében fekvő, mára feltöltéssel eltüntetett névtelen tónál. Csakhogy például a Google-térkép alaposabb vizsgálatakor kiderül, hogy szó sincs két életképes vízfolyás egyidejű létezéséről, ugyanis - nem tudni, mikor - az eredeti, Zsivora-kori Rákos-patakot tulajdonképpen megszüntették, s bár az erősen vízhiányos medre még többé-kevésbé kivehető, a patak vizét átvezették a korábban csatornaként működő mederbe. A régi Rákos-patakot gyakorlatilag kivonták a forgalomból, hajdani nyomvonalának környékét felparcellázták és jórészt családi
 |
| Kőbánya, Felsőrákosi-rétek természetvédelmi terület |
házakkal beépítették, ugyanakkor a művi csatornából csináltak egy viszonylag bő vízhozamú, új Rákost. A mostani térképeken tehát két Rákos-patakág látszik, ám az eredeti Rákos már csak nyomokban létezik. A következő bekezdésben a Google segítségével igyekszem felderíteni, manapság hol, mely utcák környékén látszik belőle valamennyire értékelhető rész.
Kezdem ott, ahol a Rákos-patak anno a Zsivora-birtok területére ért, a Váltó utcánál. (1) Átmenve a Váltó utcai kis gyalogoshídon a csatorna északi oldalára, körülbelül 60 méterre a hídtól a déli oldali fák között rálátni délnyugatra tartó régi Rákosra. (2) A Nemes utcai közúti híd alatt. A patak ezután kertek között vág át, de (3) a Hortobágy utcai gyalogoshídnál és környékén megint jókora darabot látni belőle. A kis híd után újból kertek és kerítések közé szorítva halad, de a közeli (4) vasúti híd alatt ismét átbújik. (5) A Méhes utcai kis hídnál. (6) A Méhes utcával északról párhuzamosan haladó Halas utca közúti hídjánál. (7) A pár lépésre eső Malomárok utca keleti oldalán végig, egészen a Kerepesi útig.
Végezetül jöjjön a malmokra és a mellékvizekre vonatkozó összegzés. Eszerint a Rákos-pataknak a vizsgált területen nem volt említésre méltó mellékvize, illetve a Felsőrákosi-réteken mindösszesen két malom működött az 1780-as és az 1880-as évek vége között: a Melési- és a Körkusz-malom.
Szubjektív:
2021. június 20-án, vasárnap délelőtt kimentem a terepre fényképezni, meg egyáltalán, a saját szememmel lássam, valójában hogyan is fest az a vidék, amiről eddig annyit írtam? Szép idő volt, az égen egyetlen felhő sem kóborolt, s már a reggeli órákban érezni lehetett, hogy ebből délutánra megint akkora kánikula kerekedik, hogy a fal adja a másikat.
Kocsimmal a Pilisi utcai torkolatnál lefordultam a Keresztúri útról, s a hepehupás földúton egy percen belül a Rákos-patak itteni hídjánál találtam magam. A kocsit letettem, gyalog indultam tovább. Először a csúnya betonhíd szép környezetét fényképeztem: a patakban lubickoló vadkacsákat, magát a nádassal kísért patakot, és a közeli erdőfoltokat. Mivel odahaza rákészültem a kirándulásra, tudtam, mit hol keressek. Például a hídon túli, bal kézre eső kis erdőség helyén a régi térképek néhány házból álló tanyát mutattak. A helyszínt tehát megtaláltam, most már csak be kellett vetnem magam a sűrűbe, aminek a mélyén, reméltem, ráakadok néhány, tanúként hátramaradt épületmaradványra. A tanya helyén nőtt kis erdő hepehupás, árkokkal szabdalt talaja nem sok jóval kecsegtetett. Hiába bujkáltam negyedórán át a fák és a pókhálókkal gazdagon beterített bokrok között, nem találtam perdöntő bizonyítékot. Egy helyütt ugyan nagyobb területen szétszóródott téglatörmelékbe botlottam, de a többnyire törött téglák zöméről lesírt, hogy bő másfél évszázaddal ezelőtt nem belőlük rakták a falakat. Ennek ellenére lelkesen turkáltam közöttük, hátha valamelyiken meglátok egy régi jelet vagy évszámot, de nem. A kudarc ellenére biztosra vettem, hogy nem egy valamikor itt leszórt sittkupacban matatok. A környező fák életkora kizárta annak lehetőségét, hogy valaki mostanában vette volna a fáradságot, és a viszonylag távoli földúttól idáig, a nehezen megközelíthető erdő mélyéig cipelte volna, nyilván több fordulóval, a rengeteg téglát. Szóval, az innen nem túl messze működött Körkusz-malom melletti egykori tanya helyére ugyan rátaláltam, de erős kétségeim vannak, hogy az épületeknek akár az alapjuk is meglenne még.
A szóba hozott Körkusz-malom a Pilisi utcától keletre eső, másik híd környékén, a patak déli, vagyis Keresztúri út felé eső oldalán állt. (Az egykori malomtanya területének nyugati fele jelenleg a Főkert birodalma, a keletre eső részen pedig nagyobb füves térség terpeszkedik, középpontjában egy magában álló, terjedelmes öreg fával.) Méghozzá olyan elrendezéssel, hogy a hozzátartozó épületek a névtelen, ma már leaszfaltozott utca két oldalán foglaltak helyet. Az utca déli szakasza kifut a Keresztúri útra, a sarkon a Főkertnek van valami növénytermesztő és komposztáló részlege. Az utca ellenkező irányban a Felsőrákosi-rétekre tart, ahol ugyancsak a Főkerthez tartozó gazdaság működik. Ahhoz eleget nézegettem a terület internetes műholdfelvételeit, hogy a helyszínre érve ne érjen meglepetés a nyomtalanul eltűnt Körkusz-malmot illetően. Mindazonáltal titkon reméltem, hogy legalább az egykor a patak túloldalán húzódott, meglehetős méretű malomtónak nyomára akadok. Kisebb, egymástól elkülönülő, vízzel teli mélyedések vagy elmocsarasodott talaj formájában. A néhai tó helyén itt is erdőség húzódik, ez, ha lehet, még zegzugosabb, még járhatatlanabb az előbb felkeresett tanya helyén nőtt erdőnél. A terjedelmét illetően legalább ötvenszer nagyobb a Pilisi utcai kiserdőnél. A fák alatt megejtett félórás, küzdelmes sétát követően több sebből vérezve, szúnyog- és csaláncsípésektől dekoráltan zuhantam ki a Nap égette, nyílt területre. Eredmény: semmi. Az erdő belsejében találtam egy kiszáradt patakmedret, ami nem tudom, minek a vizét vezette volna a Rákos-patakba, valamint csaknem belezuhantam egy sűrű bokorsor mögött lapuló, öt méter átmérőjű, két méter mély, vízzel félig telt gödörbe, de ennyi.
A Rákos-patak ezen szakasza környékén alapos munkát végeztek az egykori területrendezők. Ennyi kudarcélmény után szinte már vártam, hogy a nyomtalanul leradírozott Körkusz-malomtól egykor 300 méterrel keletebbre fekvő Melési-malom helyén se találjak semmit. Bejött. Nevezett malomnak abban a sávban kellett volna legalább csekély nyomaira bukkannom, ahol a magasfeszültségű vezeték, természetesen jó magasan, átmegy a Rákos felett. A patakkal párhuzamos, magas csalánültetvényekkel és hatalmas méretű lapulevelekkel kísért földúton csak egy habzó szájú vérebeit sétáltató testes asszonyság törte meg a békés vasárnap reggel idilli varázsát, aki a póráz nélkül sétáltatott emberevő fenevadjai nyomában botladozva olyan önfeledten üvöltözött a füléhez tartott okostelefonba, hogy csak úgy zengett belé a környék. Huszonegyedik század, és az ő testileg-lelkileg kiforrt teremtménye. Tisztes térközt hagyva megvártam, míg eltávolodnak, és nyugodtabb körülmények között láthattam neki az aprólékos nyomozásnak. Amit öt perc múlva reményvesztetten feladtam, s mentem vissza az árnyékban leparkolt kocsimhoz. Menet közben egyre biztattam magam: csak semmi pánik! Igaz, hogy a három keresett tereptárgyból (egy tanya plusz két malom) egyik sem lett meg, de messze még a környékbeli kujtorgásra szánt délelőtt vége. Kincstári optimizmussal tartva magamban a lelket, folytattam utamat, s milyen jól tettem, mert a lórúgásként megélt kezdeti kudarcsorozatot ettől fogva sikerekben gazdag periódus váltotta.
Kocsimmal visszatértem az egy híddal odébb húzódó Pilisi utcához, s az autót megint magára hagyva, gyalogosan vágtam neki a patak északi oldalán elterülő mezőségnek. Ezúttal a valamikor errefelé kialakított, a Rákos-patak által középtájt átszelt, s ezáltal két önálló medencére osztott (Dreher) sörgyári jégvermeket szerettem volna becserkészni. Illetőleg, mivel ezek réges-rég óta nem működtek, a helyükön nyomjelzőként ott maradt tavakat, vagy legalább mocsárrá változott, szabályos téglalap alakú krátereiket igyekeztem megtalálni. Az emlékezetemre és az ösztöneimre hagyatkozva addig keringtem a patak és a Királydomb irányába hosszan elnyúló Pilisi utca (itt földút) közötti kaszálón, réten vagy mezőn, mígnem kiszúrtam annak a kisebb erdőnyi területen húzódó nádasnak a lenge szélben hajladozó tetejét, amelynek a megpillantása reménnyel töltötte el a szívemet. Mint utóbb kiderült, a Rákos-patak melletti ösvényről sokkal könnyebben megközelíthettem volna, de ezt akkor még nem tudtam, mivel a nyílt mező felől közeledve épp az ellenkező végénél kötöttem ki, hogy aztán a sűrű náddal benőtt hajdani jégverem keleti oldalán délre tartó, alig látható csapáson haladva elérjem a mesterséges tó délkeleti sarkát. Két méterre voltam a patak menti ösvénytől, s öt méterre magától a Rákostól. A volt jégverem ezen sarkát vagy tudatosan tisztították meg az egyébként mindent ellepő nádtól, vagy maga a természet intézte úgy, hogy a tó ezen szegletében a nyílt víz uralkodjon. Akárhogy is, nagyon tetszett ez a csillogó vízfelületével a medence többi, náddal fedett részétől mintegy elkülönült hangulatos tósarok, amit nyilván nem én fedeztem fel elsőként, hiszen a partja melletti szűk sávot már kitaposva találtam. A kocsim felé véve az irányt, métereken belül odaértem a hajdani jégvermek működésével és későbbi sorsával foglalkozó információs táblához, amelynek soraiból megtudtam, hogy a Rákos-patak déli oldalán létezett másik jégvermet feltöltötték, annak felkutatásával tehát nem is bajlódtam.
Utam következő megállója a valamikori Zsivora telek déli határán húzódó Váltó utca, illetve annak a Rákos-patak egykori csatornája felett elhúzó gyalogoshídja volt. Ugyanis ennek közelében van a forgalomból mára kivont, eredeti Rákos-patak szakasz torkolata, ami a kis hídtól 50 méterre, a Kerepesi út irányában található. Elsőre átmentem a híd túloldalára, vagyis a Rákos-patak vízelvezetésének megkönnyítésére épült Csatorna északi oldalára. Mivel az eredeti Rákost valamikor kivonták a forgalomból (ennek dátumát nem tudom), a Rákos-patak elnevezést egy tollvonással az egykori csatornája örökölte meg. Manapság ebben az újsütetű Rákos-patakban folyik az a vízmennyiség, aminek a régi Rákosban kellene csorognia, de erre semmi esély, ugyanis az öreg Rákos porszáraz torkolata legalább másfél méterrel magasabban fekszik a Csatorna vízszintjénél. Az elpusztított, megszüntetett Rákosra a torkolata melletti töltésen álló, keresztre feszített, feketére festett Nagy-Magyarország-ábrázolás, illetve az azon olvasható idézet emlékeztet. A hídon át visszajöttem erre az oldalra, és bementem az indokolatlan szégyenében lombos fák alá rejtőzött, hosszan elnyúló, nagyjából másfél-két méter mélységű árokba, azaz a kiszáradt Rákos-patakba. A néhai mederfeneket hosszú évek alatt összegyűlt avar borította, a tetszhalott csatornának háborúból visszamaradt lövészárok jellege volt. Kissé nyomasztó érzés kerített hatalmába, amint az egykor vízzel és lényegében élettel teli mederben járkáltam, pedig gyönyörű nyári idő járta, a fejem felett összeérő, zöldellő lombkoronákon itt-ott áttűzött a Nap, és a hangos madárcsicsergéstől alig hallottam a saját gondolataimat. Inkább el sem képzeltem, milyen lehet egy borongós ősz végi, tél elejei napon a környék hangulata. Ha menet közben balra tekintettem, a fatörzsek között ráláttam a mögöttük sorakozó családi házak tetejére. Azon a helyen a XIX. század utolsó harmadában egy terjedelmes tó feküdt, a Zsivora telek déli tava, aminek mára persze hűlt helye. Lecsapolták, feltöltötték, beépítették. És most magánházaknak és a hozzájuk tartozó kerteknek ad otthont. Az árokból jobbra nézve mindenhol fákat láttam, épületeket nem. A kiszáradt meder elvezetett a Nemes utcai patakhídig, aminek a másik, vagyis nyugati oldalán egy darabig folytattam fotózással egybekötött sétámat, aztán egy kutyákkal őrzött, körbekerített telephelynél visszafordultam. A hídnál az oldallépcsőn feljöttem az utca szintjére, és a Nemes utca egyik háza előtt kertészkedő középkorú hölgynél - a köszönést és a bemutatkozást követően - jámboran rákérdeztem, nem tudja-e véletlenül, mikor iktatták ki a mögöttünk húzódó Rákos-patak szakaszt? A saját bevallása szerint több mint húsz éve ott lakó hölgy először elálmélkodott azon, hogy az általa meg a szomszédai által egyszerűen árokként ismert mélyedésben valaha a Rákos vize folyt, hiszen úgy tudta, hogy mindig is az volt a Rákos-patak, amiben most is csurog a víz (a Csatornára gondolt.) Gondoltam, ezek után nincs több kérdésem, de az amúgy jóindulatú hölgy átkiáltott a szomszédban tevékenykedő férfi ismerősének, hogy mit tud a Rákos-meder valamikori lezárásáról? Sajnos a negyed évszázada ott élő szomszéd éppúgy alul volt informálva, mint a hölgy, az ő arcán is értetlenkedés tükröződött. Nyilván valami ostoba beugratásra gyanakodott. Hát, mondta, azt hívják Rákos-pataknak, ami ott folyik, bökött a Csatorna irányába. És akkor ez itt mi volt, kérdezte tőle a most már láthatóan felkeltett érdeklődésű nő, és az árok felé mutatott. A ránézésre az értelmiségi kaszthoz tartozó középkorú férfi a vállát vonogatta. Sejtelme sem volt szűkebb pátriájának történetéről, történelméről. Tűkön álltam, már szabadultam volna az illusztris pártól, hiszen még annyi dolgom volt a délelőtt folyamán, de felébredt bennem a kisördög, és egy ötperces, velős összefoglaló révén a néhai Rákos-patak, a Csatorna, a Zsivora telek, a Gizella-kastély, a házak helyén húzódott egykori tó meg egyebek vonatkozásában olyan ismeretekkel láttam el kétfős hallgatóságomat, amikkel egyszerűen ledöbbentettem őket. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, a "rövid az élet" axiómáját szem előtt tartva, mosolyogva elbúcsúztam tőlük. Kicsit gonosz voltam, de végül is jót cselekedtem. A cél szentesíti az eszközt...
Visszapattanva a Váltó utcában hagyott kocsimba, elhajtottam a közeli Hortobágyi utcáig, annak is a földes-murvás szakaszáig. Annak a két ugató vérebbel őrzött lerakatnak a hátsó traktusánál voltam, amit a kiszáradt Rákos medrében járkálva, erős félórával korábban egyszer már megközelítettem. A Hortobágyi utca itt egy kis betonból öntött gyalogoshíddal keresztezi az eredeti Rákos-patak medrét. Ronda kis tákolmány, de valahogy mégis kedves, a környezete pedig - feltéve, hogy az ember megfelelő irányba áll - kifejezetten festői. Leereszkedtem a híd előtti mederszakaszba, onnan fotóztam a volt Rákost, illetve a déli oldalán álló, vakolatlan téglafalú, nyomokban ódon nemesi kúriákra emlékeztető, ismeretlen rendeltetésű épületet. Némi fantáziával akár egy csöndes vidéken álló, angol nemesi háznak is lehet nézni.
Később elhajtottam a Hortobágyi utca aszfaltozott szakasza alatt elfolyó Csatornáig (na jó, az újsütetű Rákos-patakig), aminek a hídjáról kiváló képeket lehetett készíteni az északi és déli irányban hosszan elnyúló vízfolyásról. A híd után kiértem a Pilisi utca aszfaltozott részére, itt jobbra fordulva hamarosan a Nagyicce utca mögötti Királydombhoz értem. A Pilisi utca aszfaltozása itt megszakad, s innentől fogva földútként szeli át a Felsőrákosi-rétek jó részét, hogy aztán odébb jobbra ráforduljon a részemről aznap már kétszer meglátogatott Pilisi utcai Rákos-patak hídra, ami után nem sokkal kiér a Keresztúri útra. De vissza a Királydombhoz!
A történelmi jelentőségű magaslat nyugati felét az emberi mohóság már sikeresen tönkretette. Azt a részt felparcellázták és beépítették, néhol elismerésre méltóan ronda épületekkel, másutt csúnya, rikító festésű házakkal. Pénz és ízlés nem mindig jár kéz a kézben. A szüzen maradt (de eredetileg szintén kiárusításra szánt) keleti darabot az utolsó pillanatban sikerült törvényi védelem alá helyeztetni (a domb beépítetlen részét az Országgyűlés - a Magyar Patrióták Közösségének hathatós közbenjárására - 2020. december 16-án nemzeti emlékhellyé nyilvánította), ide a továbbiakban nem épülhet semmiféle tájidegen bóvli. Ez is valami. Aki a kicsit nem becsüli... A tengerszinthez képes 137 méter magas domb a mélyebben fekvő Pilisi utca felől, vagyis déli irányból nézve látványosabb képet mutat, mint az északi oldalon magasabb szinten elhúzó Dorogi utcából. A magaslat csak a sík környezethez viszonyítva szembetűnő, egy átlagos dombvidéken fel sem tűnne a jelenléte. Csakhogy, mint tudjuk, kiemelt jelentősége nem is a méretében vagy visszafogott vadregényességében, hanem a magyar történelemben betöltött szerepében van. Erről fentebb írtam eleget.
A jó öreg eredeti Rákost ott hagytam magára, ahol a Hortobágyi utcai gyalogoshíd átívelt felette. A Királydomb előtti tisztelgés után ideje utánanézni a patak folytatásának. Ehhez a Pilisi utcán el kellett hajtanom a Heves utcáig, elhaladnom a vasúti híd alatt, s mindjárt befordulnom a töltés és a gyógyszergyár kerítése közötti zsákutcába. Ennek végében található az a gyógyszergyári alkalmazottak autói számára kialakított parkoló, ahonnan jó fotókat lehet készíteni a vasút rövid viaduktja alatt átbújó mederről. Nemcsak fotóztam, de le is ereszkedtem a magasra nőtt gazfélékkel és csalánnal gazdagon kibélelt patakmederbe, amin át eljutottam a töltés másik oldalára. Innen akár el is sétálhattam volna a száz méterre lévő Hortobágyi utcai kis hídhoz, de minek? A medret kétfelől kísérő vad növények révén a meglévő sebek mellé beszereztem volna további pár tucat vágást és szúrást, az meg nem hiányzott. A nagy melegben csurgott rólam az izzadtság, aminek a sós leve vakarózásra ingerlően marta a máris több helyütt felsebzett bőrömet. Gyerünk vissza a kocsihoz! Arrafelé tartva még lefényképeztem a gyógyszergyár alá bemenő csatorna nyílását, ahol a Rákos egy időre eltűnik a szem elől, s csak a Ladányi utcánál bukkan ismét napfényre.
A parkolóból kihajtva a Ladányival párhuzamos Méhes utcához igyekeztem. A Méhes utca a Heves utcának a vasúton túli folytatása. Az itteni hídról megint csak szép fotókat készíthettem úgy az északra, mint a délre eső mederszakaszról. Visszatértem a Pilisi utca mellé, amin elhajtottam annak Kerepesi úti torkolatáig, onnan pedig gyalog jártam be a közelben nagy kanyart vevő, az addigi északi irányból nyugatira forduló Csatorna (új Rákos-patak) egy hosszabb szakaszát. A kanyartól 50 méterre egy alagútszerű tereptárgy hívta fel magára a figyelmet. Rövid úton rájöttem, hogy az a vasút hídja alatti alagút, amiben a Csatorna vize is folyik. Bementem a talán 15-20 méter hosszú, belül mozaikkockákkal kirakott falú alagútba, s a szélén elvezető keskeny járdán átsétáltam a túloldalára. A túloldalra érve tovább mentem előre. Jobb kézre a forgalmi zajoktól hangos Kerepesi út töltése magasodott mellettem, balra, az itt nagyjából három méter széles patakon túl pedig ligetes, erdős rész mutatta magát. Húsz méternyi séta után az alagúton át visszajöttem a Pilisi utca melletti oldalra, ahonnan a tiszta vizű Csatorna mentén délre indulva száz méternyit sétáltam, majd a kemping hídjától visszatértem a kocsimhoz.
A Pilisi utca-Heves utca-Méhes utca-Rákász utca nyomvonalon eljutottam a Rákos-patak Halas utcai hídjához. A XIX. század utolsó harmadában, amikor Zsivora György volt ezeknek a területeknek a birtokosa, ezen a részen terült el a nagy méretű (130 x 90 méteres) Zsivora tava vagy Zsivora-tó. (A mai Halas és Malomárok utca sarkán látható narancssárga lakóépület és a mögötte kialakított parkoló például már az egykori Zsivora-tó területén épült.) A tó déli ötöde a mai Halas utcától délre esett, a maradék hányad pedig felhúzódott a Malomárok és a Terebesi utca kereszteződéséig. A tavat értelemszerűen a Rákos-patak táplálta, amelynek a mai Terebesi utca felső végének vonalába eső északi kifolyása a mostani Malomárok utca vonalán haladt, mígnem elérte a Kerepesi út alatti alagútját, amin keresztül átért Rákosfalvára. Ott pedig a manapság Ötvenes utca néven jegyzett útvonalon haladt tovább északra. A kőbányai oldalon húzódó Malomárok utcát keletről kísérő apró vízfolyás nem a Zsivora-tóból kiömlő Rákos-patak, hanem az attól bő húsz méterrel keletebbre elhúzó vízelvezető árok maradéka, ami közvetlenül a Kerepesi úti alagút előtt ömlött a Csatornába (a mai Rákos-patakba). A Kerepesi út alatt tehát annak idején két alagút húzott el. A nyugatra eső furat az eredeti (vagyis a mai Malomárok és Ötvenes utca nyomvonalán haladó), de azóta megszűnt itteni Rákos-patak, a tőle körülbelül 50 méterrel keletebbre eső másik alagút a későbbiekben a Rákos-patak nevet felvevő Csatorna vizét vezette át rákosfalvai területre. A Malomárok utca melletti hajdani vízelvezető árokból manapság elég sok látszik, a Csatorna előtti részén pedig egy, a tetején régi betonkorláttal szegélyezett földtöltés keresztezi. Az árok mélyén szűkösen csordogáló víz a földtöltés alján látható szűk furaton átvergődve éri el a Kerepesi út alá kanyarodó Csatorna bal oldalát.
2021. július 21., szerda. Csaknem pontosan egy hónappal korábban jártam már Kőbányán, de az időkeretbe akkor nem fért bele a Felsőrákosi-rétek természetvédelmi terület tanösvényének a bejárása. Ideje volt pótolni a hiányosságot, hiszen a terület, a maga sajátos növény- és állatvilágával a régi Rákos-patak mentén húzódott ősi földek utolsó mohikánja. Nem egyszerű a helyzetem, mert mit lehet írni egy szép tájról, amikor a róla készült fotók sokkal beszédesebbek? Nem is szólva arról, hogy legegyszerűbb magányosan vagy egy hallgatni is tudó társ kíséretében bejárni a terepet, s akkor az ember maga alkothat képet a látottakról. Én pontosan így tettem. Autómmal reggel hatkor már a Keresztúri útról nyíló kis Túzok utcában voltam, s miután a természetvédelmi területre - engedély hiányában - amúgy is tilos gépjárművel behajtani, ami persze eleve nem is volt szándékomban, magamhoz vettem a fényképezőgépet, és csak előre, uram! A tanösvény mellett egymástól megfelelő távolságban tizenkét, magyarázó szöveggel és fényképekkel ellátott tábla került kihelyezésre, amelyek segítségével bárki informálódhat a környező tájrészlet jellemzőiről.
Az egyes számú információs tábla mindjárt a Túzok utcai Rákos-patak híd túloldalán látható. A magam részéről betartottam az ajánlott útvonalat, miáltal mindegyik oktatótáblánál megfordultam. Mivel nem látom értelmét, hogy minden elém kerülő mezőről, nádasról, szabad vízfoltról és lovastanyáról beszámoljak, nem is fogok. Viszont kiragadom kétórás sétámnak azt a két mozzanatát, ami az általános élményhatást magasabb szintre emelve, felejthetetlenné tette az itt töltött időt. Sajnos mindkét epizód tömény negatív beütést tudhat magáénak, de meglehet, hogy lelki beállítottságomból adódóan én dramatizálom túl a dolgokat.
Az első eset a 4-es számú információs tábla mögötti kis erdőnél, erdőben történt. Az észak-dél irányú Túzok utca itt találkozik a kelet-nyugat tájolású Reznek utcával. Mindkettő földutca. Mások beszámolóiból tudomásom volt az erdőben található, több mint százéves piócaszaporító gödrökről, gondoltam, csinálok pár felvételt a hajdanán orvosi célra tenyésztett nadályok keltetőhelyeiről, aztán megyek tovább utamon. Bizton állítom, hogy nem volt rossz napom, a hangulatom (addig), köszönhetően a békés és életigenlő környezetnek, kifejezetten csúcsközeli formában volt, egyszóval eszembe sem jutott, hogy a jó közérzetem másodpercek alatt semmivé válhat. Pedig ez történt. Amint megláttam az első, aztán a második és a fegyelmezett sorban elhelyezkedő harmadik stb. gödröt, éreztem, hogy kihűl a szívem. A magasra nőtt fűvel keretezett mélyedések közötti földgátakon keskeny ösvénycsíkok vezettek egyre beljebb, tovább a sűrű lombú fák között. Mire a harmadik gödörsorhoz értem - egy sorban talán három vagy négy mélyedés feküdt egymás mellett, katonás rendben -, kivert a víz. És nem a melegtől, pedig jó idő volt. Még tovább haladva, az addigi száraz aljú gödröket vízzel félig telt mélyedések váltották. Mind ugyanakkora méretű volt, talán fél méter mély, s olyan hosszú és széles, hogy egy felnőtt ember kényelmesen a hátára feküdhetett volna bennük. Hát ez az! Talán a nyitott gödrök sokasága, talán a szerencsétlen méretezésük, talán a fák alatt honoló csend és félhomály, talán mindezek összessége keltette bennem azt a rendkívül rossz közérzetet generáló asszociációt, miszerint egy exhumált sírokkal teli temetőbe tévedtem. A szemem elé táruló látvány rövidesen egy még ennél is gonoszabb és nehezebben elviselhető gondolatot szült, mert azokra a nyomorult gödrökre úgy is lehetett tekinteni, mint... De ezt inkább nem fejteném ki bővebben. Srebrenica és a többi, tömény háborús borzalom után nem utalunk felelőtlenül tömegsírokra. Alig vártam, hogy a rövidebbnek látszó oldalirányban kijussak a horrorisztikusnak megélt helyről. Szerencsére még hosszú út állt előttem, s mire a Reznek utcán át eljutottam a keresztező Lovasvölgyi utcáig, s azon északra tartva a Pesti határútig, majd ugyanazon a nyomvonalon visszajöttem a Reznekig, ahonnan keleti irányba ballagva elértem a 7-es és 8-as táblát, a jó levegőnek és a kellemes testmozgásnak köszönhetően magamhoz tértem az iménti gyomorforgató, s egyben szívszaggató sokkból.
A 8-as tábla mellett egy keskeny nádassal kísért csermely keresztezi a tanösvény földútját. Ettől 150 méterrel keletebbre viszont egy Mátyásföld felől érkező, jóval jelentősebb vízfolyás kerül az ember útjába. Annyira jelentős, hogy széles híd íveli át. A korlát mellől pazar kilátás nyílik a Rákos irányába csordogáló patakszerűségre, a magam mögött hagyott tágas mezőségre, az oldalt húzódó nagy nádasra, és a Rákos felé terjeszkedő jókora erdőségre. Szóval, szép volt a környék. Egyvalami rondított bele a békebeli tájba, méghozzá a hídtól délre húzódó tisztáson magasodó, fából ácsolt magasles. Vadászles. Lőttek a kínkeservvel helyrebillent lelki egyensúlyomnak, mert a lesről értelemszerűen az azt használó vadászra, róla pedig úgy általában a vadászokra terelődött a gondolatom. Nem bírom a fajtájukat, konkrétan megvetem őket. Ha rendben van a fegyvertartási engedélyük és tagjai valamelyik vadásztársaságnak, akkor törvényesen, büntetlenül öldökölhetnek ártatlan, nekik semmit sem vétő vadon élő állatokat. Így könnyű. Lesből (magas leshelyről, ahová nyilván nem tud felmenni az amúgy jogos revansra vágyó sebzett vad), precíziós műszernek számító, méregdrága vadászpuskával, ráadásul minőségi távcsővel megspékelve. Szóval, bele azt a fránya ólmot a gyanútlan állat húsába, hadd fröcsögjön a vére, meg hadd sikoltozzon fájdalmában! Ez az urak sportja. Az uraké és nem az úriembereké. Úriember ugyanis biztosra nem fogad. Mellesleg, nem fér a fejembe, hogy a nagyközönség által éjjel-nappal szabadon látogatható területen hogyan engedélyezhették a fegyverhasználatot? Ugyanakkor még a magasles közelében sincs kihelyezve figyelmeztető tábla, hogy vigyázat, a les és tágabb környéke veszélyes üzem!
A lebontásra érett les mellől kiértem a régen látott Rákos-patakhoz, ennek mentén pedig végre elértem az utolsó, 12-es számú táblát. A Lovasvölgyi utcánál voltam. Ennek is van hídja a patakon, amin átmenve odébb kiértem a forgalmas és zajos (reggel nyolcra járt) Keresztúri útra, és további négyszáz méter megtétele után visszahuppantam a viszonylag hűs kocsi ülésébe. E borús felhangokkal átitatott beszámoló után nehéz lesz pozitív végkicsengéssel zárni a természetvédelmi területen megejtett sétám történetét, mégis, az az igazság, hogy utam során összességében nyolcvan százaléknyi pozitív és húsz százaléknyi negatív hatás ért. Egészen jó arány. Nem akartam senkit elijeszteni a történelem szele által is érintett terület felkeresésétől, sőt. Mindenkinek kifejezetten ajánlom.
Vége a harmadik résznek, írásom a negyedik (befejező) résszel folytatódik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése