A Rákos-patak fotós bejárása

                          írta és fényképezte Miski György 

                                            Első rész

                              Szada, Gödöllő és Isaszeg

  

  Nem akartam semmiféle tudományos dolgozatot írni a Rákos-patakról, egyszerűen kedvelem ezt az ősi vízfolyást és az általa bejárt területet, s próbára tettem magam, hogy a pataknak s a környező tájnak szóló szeretetemet képes vagyok-e valami nemesnek tekinthető gesztus révén kifejezni? Hiszen, ha az ember szeret valakit-valamit, nem elég magába fojtani az érzést, azt legalább a szavak szintjén ki kell fejeznie. Hogy miért? Mert jólesik.

  Munkám két részből áll, az egyik az írásos rész, a másik a fotós anyag. A kettőt igyekszem harmonikus egységbe rendezni, s ha ezzel megvagyok, az eredményt megosztom a neten.

  Mint említettem, kedvtelésből álltam neki az értelemszerűen önként vállalt feladatnak, de ez nem jelenti azt, hogy lazán vettem volna a munkát. Sőt. Mivel a levéltári forrásokhoz nem fértem volna hozzá, olykor a mások által kitaposott ösvényen kellett járnom, vagyis ha a helyzet megkövetelte, igénybe kellett vennem nálam értőbb emberek (szakmabeliek) e tárgykörben írt dolgozatainak megfelelő részét, részeit. Vagyis idéztem. A források címét illetve a szerzők nevét minden esetben feltüntettem. Más tollával elvből nem ékeskedünk.

  Szubjektív megjegyzésként annyi idekívánkozik, hogy szerintem gyalázatosan elbántak a patakkal. Különösen Pest határán belül. Az első feljegyzett mederszabályozások a XVIII. században kezdődtek, Pest városán kívül. Aztán közeledtek a városhoz, s a végső simításokat az 1970-es években végezték el az új medren. Akkor kapta meg a kegyelemdöfést. Az eredeti Rákosból szinte semmit sem hagytak, a pesti szakaszon egyedül a Kőbányához tartozó Felsőrákoson maradt valamennyi a természetes környezetből. A kibetonozott mederrel "csak" a lényeget, a patak "lelkét" vették el, s csináltak a magyar történelemben is szerepet játszó vízfolyásból egy rideg vízelvezető árkot, egy szennyvízelvezető kanálist. Tudom, sok baj volt a régi patakkal. Tavasszal, télen meg nyáron, meg mindig, amikor nem kellett volna, szélesen kiöntött, és sok kárt okozott a környező gazdaságoknak. De rengeteg hasznot is hozott. Tavakat duzzasztott, malmokat hajtott, a vizével öntöztek, a partjai mentén tágas kaszálók és legelők húzódtak, nádat adott, tőzeget termelt. És szép volt, barátságos volt. A patak is, a környezete is. Nem kellett volna jóformán mindenestől kinyírni, többet kellett volna életben hagyni belőle. Hogy ember és természet egyaránt jól járjon. Így csak a mindent a maga érdekei alá rendelő ember járt jól. Illetve tulajdonképpen az sem.

  Alább rövidesen következik egy idézet Hunfalvy Jánostól, amit csak azért említek, mert az 1865-ben publikált munkájában azt írta, hogy a Rákos-patak "útjában 36 malmot hajt". Nos, lehetséges, hogy a terepre küldött beosztottak a maguk idején ennyi vízi őrlőművet számoltak össze a Rákoson, nekem az 1780-as és az 1880-as évek közötti évszázad három térképének (első és második katonai felmérés, illetve a Habsburg Birodalom kataszteri térképe) tüzetes átvizsgálása után is csak 24 malom "jött ki". A 12 darabos különbözettel nem tudok mit kezdeni. Itt egy 1865-ből és egy 2021-ből való állítás áll egymással szemben, s bár a "magam" 24 vízimalmával tételesen el tudok számolni (s az alábbiakban ezt meg is teszem), eszem ágában sincs kétségbe vonni a Hunfalvy munkájában szereplő "darabszámot". Elképzelhető, hogy a nem tudom, mennyi időn át és hány segítő révén végzett adatfelvétel alatt vagy után több malom működése megszűnt, miközben ezek működő malomként bent maradtak az összeírásban. Mégsem lehetett naponta kiugrani a Rákoshoz, és megszámolni, megvan-e a tegnapi mennyiség?

  Még egy adatsorral zaklatnám a kedves olvasót, aztán véget vetek a bevezetőnek szánt résznek. Viszonylag hosszú útja során a Rákos-patak több csermelyt is felvett, Gödöllőnél 3-at (2j+1b+3 malom), Isaszegnél 11-et (3j+8b+5 malom), Pécelnél 9-et (3j+6b+4 malom), Rákoscsabánál 6-ot (1j+5b+3 malom), Rákoskeresztúrnál nincs mellékvíz (+3 malom), Kőbánya-Felsőrákosnál nincs mellékvíz (+2 malom), Zugló-Alsórákosnál nincs mellékvíz (+1 malom), Angyalföldnél nincs mellékvíz (+1 malom), Vizafogónál nincs se mellékvíz, se malom. J = jobb parti, b = bal parti. Vagyis miközben a Rákos ez idő tájt 24 malmot hajtott, jobbról 9, balról 20, mindösszesen 29 oldalvizet vett fel.

  A Rákos-patak forrása a Gödöllői-dombság területén fekvő Szada település és Gödöllő város határán, Szada délkeleti területén található. A patak a forrástól a dunai torkolatig 44 (más forrás szerint 37,5) kilométernyi utat jár be, a forrásvidék és a torkolat légvonalban mért távolsága 22,6 kilométer.

  "... a Rákos vize, mely Szada határában, hol ez a gödöllőivel egybeszögellik egy szőllőhegy tövében ered; mindkét felől bő források által tápláltatván már Gödöllő határában két malmot hajt; Isaszeg határában is több forrás vizével növekedik, melyek közül kivált az, mely a helységen alul két hegy között fakad, igen bővizű. Péczel határában is sok forrás van, melyek vize a Rákosba ömlik. Ez Isaszegig DKD.-re, Péczelig DNy.-ra, Csaba és Keresztúr mellett NyDNy.-ra s végre Pest mellett ÉNy.-ra kigyódzik s az Ördögmalomnál éri a Dunát. Útjában 36 malmot hajt, több langyos forrása levén nem szok befagyni; közepes vízmennyisége több mint 400,000 köbláb 24 óra alatt. Soha sem apad ki." Hunfalvy János: A Magyar Birodalom természeti viszonyainak leírása, harmadik kötet. Pest 1865.

  A Rákos-patak szakaszai: 1. Szada (forrásvidék), 2. Gödöllő, 3. Isaszeg, 4. Pécel, 5. Rákoscsaba (ma Budapest XVII. kerülete, 1950-ig önálló volt), 6. Rákoskeresztúr (ma Budapest XVII. kerülete, 1950-ig önálló volt), 7. Kőbánya-Felsőrákos (X. kerület), 8a. Zugló-Rákosfalva (XIV. kerület), 8b. Zugló-Alsórákos (XIV. kerület), 9. Angyalföld (XIII. kerület), 10. Vizafogó (XIII. kerület, a patak dunai torkolata).

 

  1. SZADA (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, gödöllői járás; lakossága 1910-ben: 1.420 fő, ebből 1.409 magyar, 5 szlovák, 2 német, 1 román, 3 egyéb anyanyelvű; vallási megoszlás: 1.039 református, 285 római katolikus, 62 baptista, 18 izraelita, 15 evangélikus, 1 görögkeleti)

  "Szada, magyar falu, Pest vgyé-ben, Gödöllőhöz északra 1/2 órányira, dombos vidéken, 800 ref., 100 kath., 20 evang. lak., anya-, kath. fióktemplommal. Határa homokos; szántófölde, rétje kevés; erdeje meglehetősen elpusztult; fő gazdasága nagy szőlőhegyében áll, mely igen becses fejér bort terem, e mellett rakva gyümölcsfákkal, s a gyümölcskereskedés fő élelmét teszi ki a lakosoknak. - Egy dombon valami régi épület maradványai is láthatók. Bírja a váczi püspök és a nagyváradi káptalan." Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, Pesten 1851

Szada, római katolikus templom

  

  A több apró buzgárból (ezek száma állítólag 15-re tehető) keletkező Rákos-patak forrása a keletre eső Boncsok-hegy vagy Bonczokhegy (317 m) és a nyugatra álló Vár-domb vagy Várhegy (276 m) közötti völgyben található, azon a ligetes részen, ami a még Gödöllőhöz tartozó Blaháné utca nyugati oldalát kíséri. A helyiek Kecskésnek vagy Kecskés dűlőnek hívják. Ahol az utca nevet vált, és Pazsaki utca néven fut tovább, ott húzódik Gödöllő város és Szada település

Szada, református templom

közös határa. A Google térképe épp a határvonalra helyezte a forrás helyét jelző ikont, csakhogy az ősi Rákos-patak nem itt eredt. A különböző korokban készült térképek összevetése nyilvánvalóvá teszi, hogy az ikont annak a hajdani kis tónak az elmocsarasodott területére tették, ami már Gödöllő határához tartozott, és amit az innen 150 méterrel északabbra, tehát szadai területen eredő patak vize táplált. A szadai ősi forrásvidék területét (a Pazsaki utca nyugati oldalát) azonban magántulajdonú kertek és családi házak lepik el, úgyhogy elképzelhető, miszerint a Google a jogviták elkerülése végett célszerűbbnek ítélte a tények parányi módosítását. A (tévesen feltüntetett) forrást rejtő kiserdőbe gyalogösvényen lehet betérni.

Szada, Grassalkovich-Pejacsevich-kúria és első világháborús emlékmű

  A Magyar Királyság területén 1782-1785-ben megejtett első katonai felmérés (1.KF) idevágó térképszelvénye a patak völgyétől keletre a Gödöllői-dombság 300 méter körüli magaslatait, ezeken pedig erdőségeket, illetve a völgyhöz közeli lankákon terjedelmes szőlőültetvényeket tüntetett fel. Ez idő tájt Szada legközelebbi házai nyugatra, pontosan egy kilométerre voltak a forrástól. A forrásvidék talajvízben gazdag lehetett, ugyanis az 1819-1869 közötti 2. katonai felmérés (2.KF) térképe nemcsak fél tucat forráshelyet, hanem két gémeskutat is jelez az adott területen. 

  A patakfőtől dél-délkeleti irányba induló vízfolyás 150 méter megtétele után máris egy észak-dél tájolású ovális, 200 méter hosszú és 70 méter széles tavat képezett, (Folytatás Gödöllőnél.)

 

  

  2. GÖDÖLLŐ (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, gödöllői járás, járási székhely; lakossága 1910-ben: 7.569 fő, ebből 7.340 magyar, 115 német, 58 szlovák, 45 cseh-morva, 5 horvát, 4 román, 2 szerb anyanyelvű; vallási megoszlás: 4.724 római katolikus, 2.201 református, 334 izraelita, 257 evangélikus, 36 görög katolikus, 8 görögkeleti, 9 egyéb)

Gödöllő, Grassalkovich-kastély

  "Gödöllő, magyar mváros, Pest-Pilis vármegyében, egy erdőktől és szőlőhegyektől környezett regényes völgyben, a pest-kassai fő országútban, Pesthez 3 mfld. Ut. postája Kerepes, de az uradalom helyben is tart fiók-postát. Határa tágas, mert 48 egész urbéri állományon felül még az uradalomnak is terjedelmes allodialis földjei vannak itt; rétje azonban kevés. Szántóföldjei homokosak, mellyek jó mívelés után szép súlyos rozsot, kukoriczát, burgonyát

Gödöllő, első világháborús emlékmű

teremnek; ellenben tiszta buzának árpának épen nem kedvezők, sőt a zab sem nagyon szereti. Legelője elég. A lakosok külön káposztás és házikertjeikben, kivált ott, hol egy kis patak a város keleti részét átfutja, sok káposztát és zöldséget termesztenek, s jó években ezekből nem megvetendő summa pénzt vesznek be. Szőlőhegye szinte terjedelmes, melly boron kivül sok cseresnyét, szilvát, s más gyümölcsöt terem, ugy, hogy lehet mondani, hogy Gödöllő pénzt 

Gödöllő, református templom

csak borból, gyümölcsből, káposztából a zöldségből, és az uraság fából vesz be, mert gabonát inkább vesz mint ad, marhát is a széna szüke miatt sokat nem tenyészthet. Erdeje az uradalomnak sok és jó karban van, s a város is bír külön egy darabot, melly egyuttal legelőnek használtatik. A fentemlitett kis patakon kivül, van a határban még 2 tó, melly halakat is szolgáltat. - Népessége a városnak 2617 lélek, kik néhány német bevándorolt mesterembert 

Gödöllő, a volt testőrlaktanya az Alsóparkban

kivéve, mindnyájan magyarok, vallást illetőleg 1450 reformatusok, 1000 r. katholikusok, és 150 ágostaiak. Diszesíti e várost a tornyokkal ékesített roppant herczegi kastély és angolkert, mellyek azonban hajdani diszükből sokat vesztettek, mióta a birtokos herczegasszony külföldön lakik. Az angolkerthez nagy vadaskertek és ligetek is tartoznak, de ezekből a nagy vadak az 1849-ki háboru alkalmával az itt átkelő vagy harczoló császári, magyar, majd orosz 

Gödöllő, Úrréti-tó

seregek által csaknem egészen kipusztitattak. Az uradalmi kastély történetileg nevezetes arról, hogy 1849 apr. 6-kán az isaszegi ütközet után, melly helység Gödöllőtől csak fél órányira van, Kossuth, Görgey, Klapka, Damjanich, stb. tábornokok e kastélyban magán értekezményt tartván, itt állapittatott meg elsőben az ausztriai háztól való elszakadás, s ezt az apr. 14-ki orsz.gyülés csak utánamondta. - Van itt egy reform. tornyos templom és anyaegyház, igen csinos 

Gödöllő, a Fiók Rákos-patak befolyása az Úrréti-tó északi végén

kath. szentegyház a kastélyban, helybeli plebánussal, sok és derék uradalmi tisztilakok és magánépületek; egy az uraság által alapitott kóroda elöregedett s szegényedett lakosok számára csinos épülettel, nagy emeletes vendégfogadó, gyógyszertár, s végre a város feje egy szolgabirói kerületnek, s székhelye a főszolgabirónak. Kézmüvesek csaknem minden ágból elegendő számmal találtatnak; de 4 országos vásárjai csekélyek, s a hétfőn és csütörtökön kezdett hetivásárjai 

Gödöllő, a Fiók Rákos-patak befolyása az Úrréti-tó északi részén

sehogy sem akarnak talpra állni. Birja a várost özvegy herczeg Grasalkovich Antalnő szül. hg. Eszterházy Leopoldina assz., de most vesszük azon örvendetes hírt, hogy egyik örökös gr. Viczay Károly ur veendi át a hozzá tartozó uradalommal, mellyhez is tartoznak: Bagh, Héviz, Györk, Kartal, Mácsa, Zsidó, Ujfalu, Szent-Miklós, Sződ, Dunakesz, Csömör, Kerepes, Czik-Tarcsa, Soroksár, Vecsés, Kakucs, Örkény, Tatár Sz. György, Ecser, Isaszeg, Dany helységek

Gödöllő, a Fiók Rákos-patak forrásvidéke az Úrréti-tótól északra

és Lőrinczi, Péteri, Gubacs, Halom, Sz. Király, Nyíregyháza, Besnyő, Egerszeg, Babat, Tótfalu, Alagh, Göd, Csörög, Szent-Mihály puszták." Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, Pesten 1851

  (Folytatás.) A már gödöllői területen fekvő, szabályos téglalap alakban fákkal körbeültetett névtelen kis mesterséges tó nyilvánvalóan gazdasági szerepet töltött be. Talán kacsaúsztatónak

Gödöllő, a Fiók Rákos-patak kifolyása az Úrréti-tó déli végénél

vagy halastónak használták. Akármi célt is szolgált, az értéke(i) miatt állandó felügyeletet igényelt, amit alighanem a tó délkeleti partján épült házacska illetve személyzete biztosított. (Az épület valódi rendeltetését az elnagyolt rajzolat miatt lehetetlen megállapítani, de mivel a tó kifolyása közelében állt, az sem kizárt, hogy egy kisebb méretű, időszakosan működtetett vízimalomról van szó. A forrása közelében gyenge érként csordogáló Rákos-patak

Gödöllő, a Fiók Rákos-patak a Kornya Mihály utcánál

önmagában ugyan nem tudott volna malmot üzemeltetni, de a felduzzasztott tóból leeresztett víz sodrása már elegendő lehetett a lapátkerék meghajtására. De ez csupán elméleti spekuláció.) A tó, bár némileg kisebb kiterjedéssel, a második katonai felmérés idején is létezett, sőt a ház is ott állt, ahol a korábbi térkép mutatta. Ezenkívül szembetűnő a közvetlen környék rendezettsége, ugyanis a már említett tavon és épületen kívül a ház mellett feltűnik egy, a 

Gödöllő, a Fiók Rákos-patak a Kornya Mihály utcánál

a tónál kétszer nagyobb területű, zölddel színezett felület (talán veteményes lehetett), illetve mindezektől délre egy egyértelműen a gazdasághoz tartozó, körülhatárolt nagyobb terület, ami szántó vagy legelő lehetett. A 2.KF-térkép egyébként már körülbelül 400 méterre teszi a tó és a patak legtávolabbi (forrás)buzgárjának távolságát (az 1.KF-térképen ez még csak 150 méter volt). Ez a mai viszonyokra lefordítva annyit tesz, hogy az ősforrásnak tekintendő buzgárok

Gödöllő, a Rákos-patak forrásvidéke a Kecskés dűlőben

valahol a Szadához tartozó Pazsaki utca nyugati oldalán voltak, méghozzá az utcát középtájon (körülbelül a kilencedik ház magasságában) keresztbe szelő, képzeletbeli vonal és a jobbról érkező Méhes utca torkolata közötti szakaszon. 

  A kifolyást követően a patak déli irányban átvágott a Habsburg Birodalom XIX. századi kataszteri térképén (KAT19.) Méhes néven feltüntetett puszta területen, majd áthaladt a parcellázás alatt álló

Gödöllő, a Rákos-patak forrásvidéke a Kecskés dűlőben

Kecskés és Röges határrészeken, és a tavi kifolyástól 3 kilométerrel alább, Gödöllő város keleti, beépítetlen részén felvette az észak-északnyugatról érkező Fiók Rákos-patakot. (Mai viszonyokra kivetítve a délre tartó patak többnyire kertvárosi területeken halad át, elfolyik az M3-as autópálya alatt, majd a Lumniczer Sándor utca és a Szent János utca kereszteződése közelében, a Rönkvár néven ismert játszótér mellett egyesül a másik ággal.)

Gödöllő, a Rákos-patak forrásvidéke a Kecskés dűlőben

  Azt nem tudom, hogy a Fiók Rákos-patak (másképpen Fiókrákos-patak) régi vagy új keletű elnevezése a tárgyalt vízfolyásnak, de tény, hogy az általam tanulmányozott régi térképek egyikén sem szerepel ezen a néven. Sőt, semmilyen elnevezése nincs feltüntetve a már említett, nagy kiterjedésű Kecskés határrész nyugati felében több forráságból képződött, az Úr-rét lecsapolásában meghatározó szerepet játszó mellékpataknak. Nevezett területen (Kecskés) az

Gödöllő, a Rákos-patak forrásvidéke a Kecskés dűlőben

1880-as években megkezdődött az addig lakatlan földek felparcellázása, de a jelek szerint még csak a telekhatárok kijelölésénél tartottak, a beépítés nem kezdődött el, ugyanis a térképen tisztán kivehető a (maradjunk ennél az elnevezésnél) Fiók Rákos-patak három forrásága. Ezek közül az északra nyúló leghosszabb ág megközelíti a Szada határához tartozó Illésalját (KAT19.). A majdani utcáknak nincs még nevük, a nyomvonalukat

Gödöllő, a Rákos-patak forrásvidéke a Kecskés dűlőben

számozás jelöli. A két Rákos-patak (az északabbra eső főpatak és a most tárgyalt mellékág) forráshelyei légvonalban 1,4 kilométerre estek egymástól. A Fiók Rákos-patak eredeti kiindulási pontjától mintegy 600 méterre délre, a mai Dózsa György út és Rét utca kereszteződése közelében feltűnik az Úrréti-tó (Google, Geocaching). Ott, ahol az 1.KF-térkép a tágabb környéket Ziegelhütten (vagyis Téglagyárak) néven jegyzi. Két, egymáshoz

Gödöllő, a Rákos-patak forrásvidéke a Kecskés dűlőben

közeli épület rajzát lehet látni a Szadára vezető országút (a későbbi Dózsa György út) nyugati oldala közelében. Ezek lettek volna a téglagyárak. 

  Az Úrréti-tóról nem tudni, mikor keletkezett, de egy lelkes lokálpatrióta pár éves bejegyzése szerint állítólag ez a Gödöllői-dombvidék egyetlen természetes tava. Amit az előzmények ismeretében (vagyis hogy az állóvíznek a részletes XVIII. és XIX.

Gödöllő, a Rákos-patak forrásvidéke a Kecskés dűlőben

századi térképeken híre-hamva) erősen kétlek. A nem egészen egy hektáros tavat egyrészt a Fiók Rákos-patak vize, másfelől a feltörő talajvíz táplálja. Napjainkban népszerű horgásztó. Egy másik forrás - immár helyesen - mesterséges képződménynek írja le, és megemlíti, hogy az 1880-as évek végén alakult Gödöllői Baptista Gyülekezet hívei az 1930-as évek végéig a tó vizében végezték a bemerítés (megkeresztelés) szertartását. Viszont tévesen állítja, hogy innen 

Gödöllő, a Rákos-patak egyik forrásága egy szadai területre eső udvaron

ered a mellékpatak. Az ősi forrásvidék mára valószínűleg nyomtalanul eltűnt, de ha egy kósza buzgár valami csoda folytán megmaradt volna írmagnak, azt valahol a Szada felé eső Határjáró út körüli erdőben kellene keresni. 

  De vissza a délnek tartó patakhoz, ami, miután elhalad az M3-as autópálya alatt, jó darabon a manapság Dózsa György néven futó út közelében folyik tovább (Google, Geocaching). Nevezett (akkoriban

Gödöllő, a Rákos-patak medre a Nyárfa utca északi oldalán

még névtelen) út nyomvonala már az 1.KF-térképen is látható. A patak az Úrréti-tóból való kifolyás után 700 méterrel irányt módosítva délkeletre fordult, további 800 méter múlva pedig elérte Gödöllő lakott területének szélét (2.KF), innen pedig már csak 400 métert kellett megtennie, hogy elérje az elsőként tárgyalt (fő) Rákos-patak jobb oldalát. A két csermely egyesült.

  A most már csak egyszerűen Rákos-pataknak nevezett vízfolyás délre tartó útján, mintegy 400-450 méter megtételét követően, elhaladt a Pestet Miskolccal összekötő főút alatt (ma Szabadság út vagy régi 3-as főút), és elérte a Grassalkovich Antal (1694-1771)

Gödöllő, a Rákos-patak medre az Akácfa utca északi oldalán

által az 1730-as években építtetett kastélyhoz tartozó Alsó parkot.

(A család fiúágon való kihalását követően /1841/ a kastély 9 évig használaton kívül volt. Az 1848-49-es szabadságharcot megsínylette, 1849-ben itt volt Windischgraetz herceg főhadiszállása, az isaszegi győztes csata után /április 6./ Kossuthék itt ünnepelték a diadalt. Két tulajdonosváltás után a magyar állam 1867-ben megvásárolta a kastélyt, amit I. Ferenc József és Erzsébet királyné koronázási ajándékba kapott. 1920-tól Horthy Miklós kormányzó pihenőhelye volt, a második világháborút követően szovjet laktanya, raktár és istálló működött itt. Az épületeket 1990-ben elhagyták a szovjetek, 

Gödöllő, a Rákos-patak medre az Akácfa utca déli oldalán

a kastély felújítása 1994-ben kezdődött. Az épület manapság múzeumként és rendezvényközpontként funkcionál.)

  Az 1.KF-térképen az Alsó parknak még csak a pataktól nyugatra eső része van kialakítva, a keleti oldalt mintegy 600 méter széles senki földje kíséri, a holtsáv keleti peremén túl pedig egy ugyanilyen széles, szabályos vonalvezetésű sétányokkal szabdalt, parkosított, Thiergarten (vadaspark) felirattal jelölt földterület látható. Északi vége a miskolci országútnál, a déli határa ettől 1,6 kilométerrel alább található. Az évtizedekkel később rajzolt 2.KF-térképen már a patak mindkét oldala parkosított. Ez utóbbin már látható az Alsó parkra

Gödöllő, a Rákos-patak medre a Rét utcától délre, a Rigó utca mellett

ívben ráforduló, és azt ketté szelő északi vasútvonal, amit a kastély nyugalmának biztosítása végett erre vezettek el. A park délkeleti szegletében ott áll a vasútállomás (Bahnhof) is. Az 1.KF-térkép még nem tünteti fel azokat a tavakat, amik a patak felduzzasztásával keletkeztek, de a 2.KF-térképen immár két, egymástól elkülönülő kisebb tó látszik. Valószínűleg ezek voltak a kastély hattyús tavai. A KAT.19-es térkép 1882-es évszámozású szelvénye a két tó helyén egy terjedelmesebb, 200 méter hosszú, a legszélesebb részén 70, a legkeskenyebb szakaszán 30 méter széles, egybefüggő vízfelületet mutat. Az Alsó park egyébként, annak ellenére, hogy 

Gödöllő, a Rákos-patak medre a Rigó utca mentén

körbekerítették, a nagyközönség által szabadon látogatható volt.

  A délre folyó patak az Alsó park területét a pályaudvar (vagy vasútállomás és Királyi Váróterem) felé mutató mai Ady Endre sétány magasságában hagyta el (Google, Geocaching). Érdekesség, hogy ahol a sétány kanyart vesz, a KAT19.-térkép 1882-es évszámozású szelvényén már be van jelölve annak a járási egészségháznak a helye, ahol manapság mentőállomás működik. 

  A továbbra is délre tartó patak nagyjából párhuzamosan futott az isaszegi országúttal (mai neve Isaszegi út), annak nyugati oldala közelében. Nyugatról a Homok Földek, keletről a Gödöllői Puszta

Gödöllő, a Rákos-patak a Fecske utcai hídtól északra

határrészek kísérték (2.KF). Az 1882-es KAT19.-es térképen a Gödöllői Puszta elnevezést a Nagy fenyves felirat váltja. A Nagy fenyvest a Valkó, Dány és Isaszeg felől érkező országutak szabdalják fel. Ugyanezen az 1882-es keltezésű szelvényen (KAT19.) a pataktól nyugatra eső részen eltűnik a Homok Földek elnevezés, helyét a Felsőrét, Felső Malom és Gerényhát határnevek foglalják el. 

  A park szélétől mintegy 600 méterre, délre egy északnyugat felől lefutó csermely szalad a Rákos-patak jobb oldalába (a csermelyt az általam igénybe vett térképek mindegyike feltünteti). A felbukkanási helyétől a Rákos-pataki torkolatig 1,3 kilométert befutó vízfolyás

Gödöllő, a Rákos-patak a Fecske utcai hídtól délre

nevét egyik térkép sem jelzi. Ha egyáltalán van (volt) neve. Az 1882-es KAT19.-es térkép szerint a kastélykert déli sarka közelében létezett egy Felső major nevű, négy hosszú és két-három kisebb épületből álló gazdaság. A névtelen vízfolyás innen, a majorság nyugati szélén elhúzó 5413-as számozású úttól (KAT19.) indult délkeleti irányba. Az 5413-as út mai megfelelője az a Repülőtéri út, ami a Tessedik Sámuel és a Honvéd utcával együtt körforgalmat alkot a kastélykert délkeleti szegleténél (Google, Geocaching). A vízfolyás kékkel jelzett vonala ennél a pontnál feljebb nem folytatódik.

Gödöllő, a Rákos-patak a Szőlő utcától északra

  A névtelen jobb parti vízfolyással csekély mértékben megerősített Rákos-patakba 800-900 méterrel alább a Nagy fenyves és a Nyári járás külterületek határán csordogáló, igen apró, valószínűleg időszaki ér érkezett kelet felől, a Rákos-pataki torkolat közelében Kis Ároknak nevezett földmélyedésen keresztül (2.KF, KAT19.). Az alig észrevehető parányi ág körülbelül két kilométernyi utat tehetett meg a pusztában, mire a hozzá képest bő vízhozamú folyamnak számító Rákos-patakba ért. A torkolat előtti utolsó háromszáz méteren még átvergődött a vasúti töltés és az isaszegi országút alatt.

  800 méterrel alább a Rákos-patak keleti oldalán feltűnik az a

Gödöllő, a Rákos-patak a Szőlő utcától délre

majorság, amelynek két épülete már az 1.KF-térképen is szerepel, valamint nem hiányzik a 2.KF és a KAT19.-térképekről sem. Ez utóbbi két térkép esetében némi zavar adódott a major elnevezése körül, mert amíg a 2.KF-térkép (1819-1869) Felső, addig az 1882-es kataszteri térkép Alsó major néven jegyzi. Tévedés kizárva, mindkét esetben ugyanarról a majorról van szó, ezt a majorság fordított U illetve V alakú, s kissé odébb egy kerített, nyílegyenes épülete, valamint a mögöttük elhúzó vasút őrházának (W.H. No 17) fekvése teszi kétségtelenné. Mivel a Google térképe ide helyezi Gödöllő Alvég nevű külterületét, fogadjuk el az Alsó major elnevezést.

Gödöllő, a Fiók Rákos-patak a Lumniczer Sándor utcától északra

  A következő eltérés a majorságtól délre sorakozó duzzasztott tavak számában jelentkezik. Az 1.KF-térkép a Rákos-patak innentől mért 2,2 kilométeres szakaszán három tavat tüntet fel. Az első mindjárt a majornál kezdődik. Körülbelül 600 méter hosszú és 100 méter széles, a déli kifolyásánál egy működő malommal. A következő tó négyszáz méterrel alább kezdődik, ez 500 méter hosszú és ugyancsak 100 méter széles. Déli kifolyásánál ott a vízimalom. A harmadik malomtó innen 250 méterre esik, ez már csak 400 méter hosszú, viszont 130 méter széles. A végénél természetesen működő vízimalom piktogramja látható. A háromtagú tóláncolat és a malmok

Gödöllő, a Fiók Rákos-patak a Lumniczer Sándor utcától délre

szoros, mondhatni logikus elhelyezkedése arra utal, hogy a nevezett létesítmények mindegyike Gödöllőhöz tartozott. A bökkenő ott van, hogy az 1.KF-térképen a Rákos-patakba a két felső tó között betorkolló Kis- (vagy Fiók-) Rákos-patak nincs is bejelölve. Mintha nem is lett volna.

  A fél évszázadot felölelő 2.KF-térkép (1819-1869) idevágó térképrésze mást mutat. Itt is három tavat rajzoltak a térképre, de a felső tó kifolyásánál már nem látni a malom jelét. (Igazság szerint a majorság épülete mellett feltűnik valami homályos körcsillagszerűség, de az elmosódott kontúrok miatt kétséges, hogy

Gödöllő, a Fiók Rákos-patak a Lumniczer Sándor utcától délre

az valóban malmot jelöl-e, s ha igen, hogyan került a déli kifolyástól az északabbra eső épület mellé?) A két déli tó kiömlésénél lévő malmok sematikus ábrái melletti "gödöllői malom" feliratok egyértelművé teszik az őrlőművek hovatartozását. Ezen a térképen a majorság melletti felső malomtó 220 méter hosszú, és száz méter széles. A tó déli végében, a malom helyett, egy, a Rákoson átívelő fahidat látni. A középső tó a fahídtól 250 méterrel délebbre kezdődik. A körülbelül 300 méter hosszú és 100 méter széles tavat a majornál két ágra váló Rákos-patak vize táplálja úgy, hogy az egyik ág a keleti, a másik a nyugati oldalon szakad a tóba. Az állóvíz

Gödöllő, a Rákos-patak a Szent János utcától délre

kifolyásánál ott az egykerekes malom rajzolata. A harmadik tó innen mintegy 400 méterre esik, a hossza 400, a szélessége pedig 180 méter. Malommal a végében. A két tó közötti négyszáz méteres patakszakaszba egy (az 1.KF-térkép ismertetésénél reklamált) északnyugatról lefolyó hosszabb patak érkezik. A 2.KF-térkép Fiók Rákos B. (Bach) néven jelöli, az újkori térképeken (Google, Geocaching) Kis-Rákos-patak elnevezéssel szerepel. (Bár a korabeli térkép autentikusságához kétség nem fér, a továbbiakban a Kis-Rákos-patak elnevezést használom, lévén, hogy a Fiók Rákos-patak nevet a forrásvidék két ágának ismertetésénél már "felhasználtam".) 

Gödöllő, a két Rákos-patak összefolyása a Lumniczer Sándor utcától délre (bal oldalon a Fiók Rákos)

Nevezett patak tehát az első felmérés térképén valami rejtélyes oknál fogva nincs rajta. A második felmérés alkalmával berajzolt vízfolyást mintegy 2,6 kilométeren át határozott kék vonal jelzi. A Homok Földek határrész egy pontján kis kör jelzi az eredetet, ahonnan a patakocska - vagy inkább ér - délkeletre tartva a Rákos-patak felé igyekszik. Csakhogy, tüzetesebben megvizsgálva a szelvényt, az is látszik, ámbár igencsak halványan, hogy az első pillantásra végpontnak látszó kis körön túl is volt élet, ugyanis az ér a Homok Földeken több ágra válva összességében nyugati irányban folytatódott, s a csenevész erecskék valahol Mogyoród keleti

Gödöllő, a Rákos-patak az Alsó parkban

határában, a Bolnoki erdő szélén enyésztek el végleg.

  Az általam vizsgált három régi térkép közül utoljára maradt XIX. századi kataszteri térképen (KT19.) az 1882-es felmérés két tavat ábrázol a Rákos-patak mentén, a majorságot pedig Alsó major néven tünteti fel. Érdekes a tavak ábrázolása, ugyanis úgy látszik, mintha csak a kerületük mentén, 20 méter szélességben lenne bennük víz, a területük nagyobb hányada feltöltetlen puszta földként jelenik meg. Gyakorlatilag húszméteres vízkeretbe foglalt földeket látni. A kataszteri térképen a két tó közül a felső a majornál kezdődik, az 550 méterrel délebbre lévő kifolyás mellett ott a malom. A vízkereten

Gödöllő, a Rákos-patak a Fürdő utcai hídtól északra

belüli száraz földterület az Alsó rét részét képezi. Ettől 300 méterrel alább pedig az ugyanolyan furcsán feltöltött alsó tó látszik, csaknem 600 méteres hosszúsággal és 200 méteres szélességgel (ennek szárazföldi hányadát Alsó malomi néven jeleníti meg a térkép). És persze nem hiányzik a malom sem. Ennek vonalában, a malomtól mintegy 380 méterre, keletre, a vasút mellett látható egy őrház (Wachthaus, W.H.) jele, ami mellett a vasúti sínek keresztezték az Isaszegre tartó utat. A kereszteződéstől pár tíz méterre, illetve a malomtól 180-200 méterrel délebbre húzódott Gödöllő város közigazgatási határa, a patak onnantól kezdve isaszegi területen folyt

Gödöllő, a Rákos-patak a Fürdő utcai hídtól délre

tovább délre. Az északnyugatról lefutó Kis-Rákos-patak erről a térképről sem hiányzik, de a kékkel jelzett vízfolyás nevét nem, csak a folyásirányát tüntették fel. Ez utóbbi térképen a Homok Földek elnevezést a Felső malom határnév váltja. A mellékpatak rajzolata 2,25 kilométer hosszúságban látható, a nyomvonal a Felső malom határrész felparcellázott, de még be nem épített földjén keresztül vezet a két malomtó közötti Rákos-patakig.

  A mai viszonyokat ábrázoló Google-térkép a Kis-Rákos-patak alsó folyásánál három névtelen (egy nagyobb és két kisebb) tavat mutat, ezek nyilván mostanában felduzzasztott vízfelületek, amiket 

Gödöllő, névtelen vízfolyás a Kőrösi Csoma és a Vásár utca találkozásánál

valószínűleg horgászati céllal hasznosítanak. Ugyanez a térkép a Rákos-patak egykori három malomtavának a helyén egész tórendszert láttat. A horgásztóként és víztározóként működő tóláncolat túlnyomó része Gödöllő városához tartozik, de - tudtommal - a Szárítópusztai víztározó legnagyobb kiterjedésű déli tavának 90%-a már Isaszeg kezelésében van.

  Szubjektív: 

  Végszóként következzen a gödöllői (és szadai) Rákos-patakról egy személyes tapasztalatból származó összeállítás. 2021. június 21-én, hétfőn, autómmal kimentem nevezett két településre, hogy afféle

Gödöllő, névtelen vízfolyás a Gébics utcától nyugatra

vizuális dokumentáció gyanánt minél többet megörökítsek az írott szövegben szereplő tereptárgyakról, vízfolyásokról, s hát a lényeget jelentő Rákos-patakról. A saját szememmel akartam látni azokat a régi térképekről és mások írásaiból ismerősnek vélt területeket, természeti képződményeket, amiknek csak a lényege nem képes átjönni a nyomtatott változaton. 

  Zugló felől jőve elsőre a 25 kilométerre eső Gödöllőre értem, de nem itt kezdtem a nézelődést, mert a kastéllyal szemközti Dózsa György útra fordulva perceken belül elértem utam első állomását, Szadát. Negyedóra alatt lefotóztam néhány nevezetességét, a római

Gödöllő, névtelen vízfolyás (medre) a Repülőtéri útnál

katolikus és a református templomot, valamint a főutca mentén némileg odébb álló Grassalkovich-Pejacsevich-kúriát, és az előtte húzódó parkban látható első világháborús emlékművet. Szada elsőre ennyi volt, de Gödöllő északi határából később még gyalogosan átugrottam a település területére, igaz, mindössze talán kétszáz méternyi mélységben. Erről majd a maga idején. 

  A Szadán is átvágó Dózsa György úton visszafordultam Gödöllő felé, majd beérve a városba, rövidesen befordultam az Úrréti-tó déli végében elhúzó Rét utcába. A kocsit leraktam, és a tó keleti partja mentén gyalog kimentem a nagy területen elhínárosodott tó északi

Gödöllő, névtelen vízfolyás (medre) a Repülőtéri útnál

csücskébe. Jó okom volt rá, hogy idejöjjek, ugyanis biztos voltam benne, hogy a helyi kiadványokban kikapcsolódásra, horgászásra ajánlott Úrréti-tó (bár a part mellett akadt néhány gondosan kialakított stég, egy teremtett lelket sem láttam rajtuk, s nemcsak a reggel nyolc órai időpont miatt, hanem a vizet beborító hínármező miatt sem - nincs az a bolond horgász, aki csak azért dobná be a horgát, hogy garantáltan beszakítsa) nem csak úgy magától, teszem azt felfakadó talajvizek által jött létre, hanem valami külső tápláló forrás is segít szinten tartani a vízmélységet. És láss csodát, az északi csúcsnál valóban ott volt a fűvel benőtt, a mögöttes magas töltés

Gödöllő, névtelen vízfolyás a Repülőtéri úttól délre

alatt átbújó csatorna kivezető nyílása! Nem mondanám, hogy Niagaraként dőlt belőle az akkor még nem tudtam, honnan érkező vízpótlás, de valami gyenge ér csurrant-cseppent, s a látvány megtette alapnak. 

  Egy kitaposott oldalösvényen felbaktattam az itt földútként futó, a Dózsa György út irányába tartó Akácfa utcát tartó töltés tetejére, ahonnan az Úrréti-tóval ellentétes irányban, vagyis északra, szemet gyönyörködtető lápvilágra nyílt rálátás. Itt aztán bőven termett a sás és a nád, meg a vizenyős területek örök darabjainak számító egyéb növények. A zöld szín harsány változatában játszó területet dús

Gödöllő, névtelen vízfolyás a Repülőtéri úttól délre

lombú fák foglalták keretbe, egyszóval egy szívet melengető vízi Paradicsom húzódott a lábaim alatt. Az orrom előtt valami vadászleshez hasonló, fémből és betonból készült, magasra nyúló zsilipszerűség emelkedett ki a töltésnek a zöldellő lápvilág felé lejtő oldalából. Lopásra szakosodott kezek jórészt már elhordták a függőleges sínvasakra fektetett fémpallókat, amiken ki lehetett volna menni az építmény végébe, ahonnan még szebb kilátás ígérkezett, mint a töltésről. A szerkezeti hiányosságok ellenére tettem pár lépést a magas fűvel benőtt lejtőn, hogy elérjem az építmény hozzám legközelebbi ép részét, s valahogy felkapaszkodjak rá, de nem

Gödöllő, a Kis-Rákos-patak forrásvidéke

vettem észre a földből harminc centire kiemelkedő sínvasat, amiről már eltüntették a járdaként használható vastag fémlemezt, s lendületből akkorát rúgtam bele, hogy azt hittem, eltörtem a sípcsontomat. Amivel el is intéztem volna a tervezett nyári kirándulásaim sorsát. Az ütés helyén néhány másodpercen belül fél almányi duzzanat keletkezett, ami erősen vérzett, de amikor a testsúlyomat próba gyanánt a sérült lábamra helyeztem, megkönnyebbülve tapasztaltam, hogy legalább a csontom nem tört el. Ez ott, abban a helyzetben nagyon jó hírnek számított, mert bár a fél almából - ijesztő látványt nyújtva - rövidesen háromnegyed lett,

Gödöllő, a Rákos-patak oldalága a horgásztavaknál

s az egyre erősödő fájdalom ezernyi csillaggal szórta meg a szemem égboltját, egészében véve rendben voltam. Olykor megesik egy ilyen malőr. Sérülés ide vagy oda, derekasan fotóztam az élményszámba menő látottakat. Visszabicegtem a kocsimhoz, no nem azért, hogy máris odébb álljak egy házzal, hanem mert az út mellett leparkolt járgány közelében haladt el a tó déli kifolyása, vagyis az a kettes számú Rákos-patak, amit a szakirodalom Fiók Rákos-patak néven emleget.

  Hát ugye, ha egyszer Fiók, akkor az azt jelenti, hogy léteznie kell egy nem Fiók, vagyis "igazi", hogy ne mondjam, fő Rákos-patak

Gödöllő, a Rákos-patak által feltöltött horgásztó

forráságnak is, méghozzá nem a világ végén, hanem belátható távolságon belül. Tudtam is, hol keressem. De mielőtt arrafelé vettem volna az irányt, a Rét utcáról ráfordultam az M3-as alatt elhúzó Röges utcára, és a Kornya Mihály utcai Aldinál letettem a kocsit. Pár lépésre voltam a fedett csatornájából egy itteni alagút száján át napvilágra kerülő Fiók Rákostól, ami a Kornya Mihály utcától délre nagyon szép, természetes vízfolyás benyomását keltve csurog az innen azért még távolabbi Lumniczer Sándor utca felé, ahol majd a fő Rákos-patakkal egyesül. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a tájképbe otrombán belerondító áruházak modern

Gödöllő, régi zsilip és híd a Rákos-patak oldalágán a horgásztavaknál

kockaépületeit, és csak az előttem húzódó, nádassal kísért patakmederre meg a vízfolyást kétfelől kísérő üde rétekre koncentráltam. 

  Percekkel később kocsimmal visszatértem a Rét utcához, aminek a keleti végéből balra rákanyarodtam a Blaháné utcára, ezen meg addig mentem, míg a bal oldalán fel nem tűnt egy közepes méretű sűrű erdő. Az utca elnevezése itt váltott Blahánéról Pazsakira, ami azt jelentette, hogy elértem Gödöllő és Szada ez oldali határvonalát. Ugyanis a Pazsaki utcától kezdődött Szada. A kocsit megint letettem, s nyakamban az elmaradhatatlan fotós apparáttal, az egyetlen 

Gödöllő, régi zsilip és híd a Rákos-patak oldalágán a horgásztavaknál

kitaposott ösvényen betértem az erdőbe. Egy perc múlva ott álltam az árnyas fák alatt szerényen délnek kanyargó, fél-egy méter széles, öt-tíz centi mély Rákos-patak partján. A víz olyan tiszta volt, hogy egyenként meg lehetett volna számolni a lapos mederfenék homokszemcséit. Az erdőben (Kecskés dűlő) és a patak környékén tisztaság, összeszedettség uralkodott, látszott, hogy valakik rendszeresen takarítják a pofás kis vízfolyás környezetét. Helyből átléptem a patak, az "igazi" Rákos szemközti oldalára, és a nyugati part mentén déli irányba indultam. Utamat a változatos madárfüttyöt lágyan aláfestő lombzizegés, és a talpam alá került régi avar 

Gödöllő, a Kis-Rákos-patak beömlése a Rákos-patak oldalágába a horgásztavaknál

szöszmötölése kísérte. Még a meder piciny vízeséseinek szerény csobogását is ki lehetett venni. Itt, Gödöllő külső külterületén az emberi civilizáció legkisebb nesze sem törte meg a természet varázsát. A sűrű lombú fák miatt erősen szűrt megvilágítású, már-már félhomályos erdő és a csermely mente tele volt rejtőzködő élettel. A patakot alább két kis gyalogos fahíd ívelte át, az északabbra esőnek nem, a tőle húsz méterrel délebbinek viszont volt korlátja.

  Ez utóbbit elérve visszafordultam a kiindulási pontomhoz, s a kristálytiszta víz mellett megkíséreltem északi irányba, vagyis a

Gödöllő, régi zsilip és híd a Rákos-patak oldalágán a horgásztavaknál

forrásvidék felé elsétálni, de a meder fölé boruló sűrű növényzet, illetve a feltorlódott elhalt faágak miatt tíz méternél nem jutottam tovább. Pedig éppen ott, ahol a kusza növényzet megálljt parancsolt, pont azon a helyen futott össze két kis forráság, s jó lett volna tudni, pontosan honnan érkeztek. Mivel itt húzódott Gödöllő és Szada közös határvonala, az már egészen biztos volt, hogy szadai területről jöttek. Szerencsére felfedeztem azt a pár méterrel odébb felsejlő keskeny ösvényt, ami a szemből áthághatatlan akadályt ívben megkerülve előbb kiért a fák árnyékából, aztán a közeli széles mezőn visszafordult az elhalt ágakból képződött tömör fal mögötti meder (illetve medrek) felé. A napfényes mezőre érve már Szada külterületén jártam, de most meg azzal a problémával szembesültem, hogy bár az akadály mögött találtam egy alig kétméternyi járható földsávot, máris utamat állta az első szadai magánkert drótkerítése. Az imént látott két patakág valamelyike a kerítésen túli, gondozott kert kellős közepén folyt keresztül, de nagyon gyenge kis ér lehetett, mert a kerítés alatt átbújó kis vájatában alig valamennyi víz szivárgott el a lábam mellett. Ennek ellenére a láthatóan gondozott kertben, ahol valami hétvégi házhoz hasonló méretű épület is állt, ritkás, ámde néhol térdig, másutt derékig érő nádas kísérte a forráság folyását. 

  Visszavergődtem a mező szélére, s az egymást most már megszakítás nélkül követő, egybeérő telkek mentén igyekeztem egy közeli, gazdátlan telekre bukkanni, ahová még elér a Rákos-patak valamelyik ága. Sajnos nem jártam sikerrel, minden telek körbe volt kerítve, s mindegyiken állt valami állandó, vagy alkalmi emberi jelenlétre utaló építmény. A tilosban pedig már csak azért sem akartam járni, mivel nem tudhattam előre, merről ront rám egy addig árnyékban hűsölő házőrző kutya. Az efféle találkozásokból ritkán jön ki jól az ember.

  A kocsiba visszaülve, előzetes tervemnek megfelelően, sorra felkerestem azokat a Blaháné utcára kifutó utcákat, amelyekről tudtam, hogy valahol keresztezi őket a Kecskésből kiérő Rákos-patak. Így tettem a Nyárfa és az Akácfa utca esetében is. Mindkét helyen száraz patakmedret láttam, amit nem értettem, hiszen pár száz méterrel feljebb még nagyon is virulens, a felső folyásához képest jó vízhozamú Rákos-patakkal volt dolgom. Az Akácfa utcában szóba elegyedtem egy ottani telek- és háztulajdonossal, aki a kiszáradt medrek vonatkozásában felvilágosított, miszerint valahol feljebb házat építenek, és oda használják el a természet kincsét. Magyarán: simán lenyúlják a komplett patakot, csak hogy ingyen legyen a betonkeveréshez szükséges víz. 

  Délre tartó utam során aztán a Rét utca következett, majd az onnan nyíló Rigó utca. A Rákos itteni mederszakasza a Rigó utca teljes hosszában nyitott csatornaként szolgál, ami a házak és az úttest közötti részen fut betonteknőjében. Természetesen ez is porszáraz volt.

  Érdekes módon, az M3-as sztrádahídja utáni első utca, a Fecske utca modern vonalvezetésű gyalogoshídjánál megint láttam a mederben vizet, miként a soron következő Szőlő utcai hídnál is. 

  Elérve a Lumniczer Sándor utcát, beálltam a közeli parkolóba, majd a hídról lelkesen fotóztam a pár lépés távolságra elhúzó meder kétujjnyi mélységű vizét. Egy, a délelőtti verőn arra járó, láthatóan a közelben lakó középkorú hölgynél rákérdeztem, milyen messze van a Lumniczer alatt valahol a közelben ugyancsak elfolyó Fiók Rákos hídja? Merthogy szeretném lefotózni azt is. A hölgy nem értette, mit akarok, hiszen, miként mondta, éppen a Fiók Rákos felett állunk. Kötöttem az ebet a karóhoz, mondván, hogy téved, ez a híd a Rákos-pataké, az általam keresettnek pedig jó száz méterrel nyugatabbra kell lennie. Mutattam is az irányt, miközben megvolt a véleményem a környező lakótelepi házak egyikében lakó nő kritikán aluli helyismeretéről. Némi értetlenkedés és vita, valamint egy újabb járókelő bevonása után tisztázódott, hogy én szúrtam el, illetve néztem el a dolgot, mivel a Szőlő utcánál nem jó helyen kanyarodtam be. Pironkodva láttam be - pedig már majdnem meggyőztem az első hölgyet, hogy helyi lakos létére ő tudja rosszul -, hogy egy utcával odébb kellett volna leautóznom a Lumniczerhez, és akkor valóban a Rákos-pataknál kötök ki. Megköszöntem a segítséget, és elnézést kértem az akadékoskodásom miatt. A lényeg, hogy most már mindkét patakágat megtaláltam és lefényképeztem. 

  A két meder az ötven méterrel odébb eső, Rönk-vár nevű játszótérnél egyesült. A sors aznap nemigen volt kegyes hozzám, mert nem elég, hogy kis híján lábam törtem az Úrréti-tónál, a Rönk-várnál is kaptam egy adagot a jóból. Itt ugyanis a már egyesült patak medrét kísérő, magas és meredek partfalon óvatosan le akartam araszolni a vízhez, hogy testközelből készítsek valami művészinek szánt fotót, amikor megcsúsztam a foltokban száraz homokkal borított termésköveken, és az oldalamon szánkáztam le a Rákoshoz. Reflexből magasba emelt bal kezemben a féltett fényképezőgéppel. Miközben kikászálódtam a mélyből, átfutott az agyamon, hogy talán most kéne abbahagynom. Nehogy legközelebb szirénázó mentő szállítson kórházba. De legyűrtem futó kishitűségemet, és elszántan folytattam önként vállalt munkámat.

  Legközelebb a Grassalkovich-kastély melletti Ady Endre sétány parkolójában álltam meg. A kocsit a fizetőparkolóban hagytam, majd a harmincöt fokos kánikulában némi gyalogtúrára adtam a fejem. Félóra alatt végeztem a királyi kastély, majd a 3-as út túloldalán található református templom és első világháborús emlékmű megörökítésével. Visszaballagtam a 3-as út déli oldalára, s miután ráleltem a szépen felújított hajdani testőrlaktanyára, bevetettem magam a hajdanán a kastélyhoz tartozó Alsó park árnyas fái közé, ahol az egyik hídról lefotóztam érdeklődésem első számú tárgyát, a parkot átszelő Rákos-patakot. A mederben csordogáló víz szintje, helytől függően, a boka- és a térdmagasság között ingadozott. A hajdani pompás Alsó park helyét manapság egy sétányokkal szabdalt erdőszerűség foglalja el, a Martinovics Ignác utca vonalába eső egykori hattyús tavaknak nyoma sem maradt.

  Visszaülve a kocsiba, az Ady Endre sétányról alább rátértem az Isaszegi útra, innen pedig az első jobb oldali mellékutcába, a Fürdő utcába hajtottam. Ez alatt is elfolyik a Rákos-patak, aminek a hídtól délre eső szakasza dúsan zöldellő, már-már idilli környezetben halad az útján. 

  A Fürdő utca nyugati végénél balra rákanyarodtam a meglepően hosszú Kőrösi Csoma Sándor utca délre tartó részére, de a vakítóan fehér murvával felszórt Vásár utca betorkollásánál félreálltam, hogy néhány képet készítsek a régi katonai térképeken név nélkül feltüntetett, ezért írásomban Névtelen-patakként említett vízfolyásról. Nevezett patak medre elhúz a Kőrösi Csoma Sándor utca alatt, aztán kevéssel odébb a Rákosba fut. Ugyanerről a némi vizet rejtő mederről egy utcával feljebb, a Gébics utcánál is készítettem fotókat.

  Munkámmal kapcsolatban aznapra már csak egyetlen teendőm maradt, a Vásár utcától 1,5-2 kilométerre, délre eső Kis-Rákos-patak felkeresése. Nem látszott nehéz küldetésnek. Miután lelki szemeim előtt megjelent a pusztába vezető út vonalvezetése, ráléptem a gázra. A nagy hőség nem zavart, bírom a meleget, de a kiruccanás alkalmával szerzett sebeim ápolása végett szerettem volna mielőbb hűs zuglói lakásom mélyén tudni magamat. Ember tervez... 

  Elsőre eltévedtem. Biztosan nem jól fókuszáltak a lelki szemeim. Második nekifutásra ugyan megtaláltam a hőségtől füstölgő nagy semmi közepét átszelő patakmedret, de akkor meg nem akartam elhinni, hogy ott vagyok. Porlepte kocsimmal egy ötven méter széles, öreg fákból álló erdősáv mélyén, egy fémkorlátjától mindkét oldalán megfosztott (ellopott, flexszel levágott) betonhíd közepén álltam. A csonka hídon átvezető árnyas porút alatt, mintegy kétméteres mélységben, kiszáradt meder látszott, s ha már egy csepp víz sem akadt benne, legalább félig volt vastag elektromos kábelekről lehámozott fekete szigetelőanyaggal. Így múlik el a világ dicsősége (ezt az aranyköpést a szerencsétlen patakra gondoltam vonatkoztatni). Erről a megcsúfolt, eltűnt vagy eltüntetett patakról kegyeleti okokból nem készíthettem képet. Legalábbis erről az emberi kicsinyesség és aljasság által meggyalázott szakaszról nem. 

  A reményt nem feladva, áthajtottam a hídon, s kijutva az erdősáv másik oldalára, délre, a távoli Rákos-patak irányába tartva, hatszáz méterrel odébb megálltam a forró földút melletti kiégett mező szélén. Na, itt aztán égett a napmelegtől a kopár szik sarja (Arany János után szabadon), de úgy, hogy annak a fele se volt tréfa. Miután a szóba került erdősávon kívül közel s távol csak puszta szántóföldek, s felettük a csalóka délibáb remegő víztócsái látszottak, egyértelmű volt, ha a fák közelében maradok, előbb-utóbb ráakadhatok a Kis-Rákos egy írmagnak megmaradt, vegetáló darabkájára. Bár ott, ahol a kocsimmal megálltam, a földút eléggé távol esett a patak feltételezett medrétől, gyalog indultam az irányába. Mondom, bírom a hőséget. Azt bírtam is, de ahogy közeledtem a Kis-Rákoshoz, úgy szaporodtak el körülöttem a szúró és vágó növények, nem beszélve az itt-ott nyakig érő csalánmezőkről. Tíz méterre lehettem a pataktól, vagy annak valamiféle, fotózásra méltó maradékától, és a jelekből látszott, még csak most jön(ne) a neheze! Feladtam. Ennyit nem ér az egész. Vitam et sanguinem. Igen, egy kedvelt királynőért talán, de nem egy esetleg már nem is létező vízfolyásért.

  A józan ész diadalaként visszapattantam a kályhaforróságú autómba, és Gödöllőn át hazajöttem Pestre. A kihagyott patak miatt (legalábbis akkor és ott) nem volt lelkifurdalásom. A végsőkig elmentem, hogy néhány fotó formájában trófeaként besöpörjem. Azzal együtt, már most azon töröm a fejem, hogy majd amikor Isaszegre kerül a sor, átugrom a személyemet egyszer már megtréfált patakhoz, hátha akkor nem törik bele a bicskám.

  Minekutána nem hagyott nyugodni a Kis-Rákossal kapcsolatos múltkori kudarc, amint lehetett, visszatértem a helyszínre, hogy csak azért is eredményre jussak. Egyébként nem pont emiatt keltem ismét útra, hanem mert amúgy is esedékes volt Isaszegnek és Pécelnek a Rákos-patakhoz köthető fotózása. Ám miután a múltkoriban hiába keresett gödöllői Kis-Rákos-patak közel esett Isaszeghez, igazából csak egy kis kerülőt kellett tennem. 

  Tehát 2021. június 2-án, pénteken autómmal kora reggel megint Gödöllő felé tartottam, csakhogy ezúttal nem mentem be a városba, hanem már a keleti szélén lefordultam a régi 3-as útról (Szabadság út), és a Tessedik Sámuel úton lementem a Repülőtéri útig. Itt meg kellett állnom, merthogy itt volt annak a Névtelen-pataknak a felső folyása (és hídja), ami a Vásár utca vonalát követve alább, a Kőrösi Csoma Sándor utca alatt elfolyva hamarosan a Rákosba torkollt. 

  Fényképezőgéppel a nyakamban mintegy 200 méteren át követtem a délkeletre tartó, nagyon kellemes, természetes környezetben haladó patakot. A sűrű nádassal kísért, sekély vízfolyásról néhol olyan vadregényes képeket tudtam csinálni, amikről senki meg nem mondta volna, hogy lényegében városban készültek. 

  Miután visszatértem a kocsihoz, addig mentem a Repülőtéri úton, amíg elértem az út jobb kanyarját, ahol a szemközti földútra tértem. Ez egy darabig szántók között haladt, aztán balról feltűnt az az egyre sűrűbbé váló erdő- és bokorsáv, aminek a mélyén a Kis-Rákos forrásvidékét sejtettem. Ám az út és a fasor között áthatolhatatlannak látszó terület húzódott, miáltal még délebbre autóztam, ahol már nagy nehézségek árán, de el tudtam gyalogolni addig a szélesen elterülő, északról déli irányba húzódó nádasig, amit minden bizonnyal a valamivel feljebb kezdődő patak táplált. A patakból azonban, köszönhetően a hetek óta tartó szárazságnak és nagy melegnek, a felszínen nem látszott semmi, még egy vékonyka ér sem. Az üdén zöldellő nádason keresztülvágó vadcsapás legmélyebb pontján ugyan parányit nedves lett a cipőm oldala, és éreztem, hogy szó szerint ingoványos talajra tévedtem, de ennyi. Egyszóval, volt ott víz, de a felszín alatt, annak közelében szivárgott dél felé. 

  A kocsimmal aztán elértem a múltkor megcsodált, korlátjaitól megfosztott hidat. A híd alatti mély, ámde száraz mederben továbbra is ott csúfolkodtak a mozdulatlan fekete kígyóknak látszó kábelszigetelések. 

  Tovább haladva déli irányba, eljutottam múltkori kiruccanásom végpontjához, amin ezúttal túlmentem, s én sem tudom, hol és merre, de egy hepehupás, árnyékot adó lombok alatt vezető földúton haladva néhány száz méterrel odébb egy oldalról érkező másik földút kereszteződésénél megálltam. Teljes csend borult a környékre. Mindössze annyi támpontom volt, hogy tudtam, valahol a közelben húzódnak a Kis-Rákos melletti horgásztavak, arrafelé, amerről az oldalsó kis út érkezett. Lezártam az autót, és gyalog tovább!

  Húsz méter múlva kiértem az utat kísérő magas gaztengerből, s kissé távolabb végre megpillantottam az egyik horgásztó széles vízfelületét. Na, végre! További két perc múlva ott álltam egy meglehetősen bővizű patak mellett, az elsőként felfedezett tó a mélynek látszó meder túloldalán kezdődött. Hát, minden elszántságom és erőfeszítésem ellenére nem a Kis-Rákosnál, hanem a "rendes" Rákos-patakon kialakított horgásztavaknál kötöttem ki. 

  Később, miután hazaérkeztem a kiruccanásból - az internetes műholdfelvételen megnéztem -, a tavakat az Aranyponty Zrt. gödöllői halkeltetőjével egy vonalban értem el. De nem ide akartam jönni! Mindegy, ott és akkor azt hittem, jó helyen járok. 

  Átmenve a patak másik oldalára, elsétáltam egy bezártnak látszó, takaros vendéglő előtt, majd kisvártatva egy régi, masszív zsilipet és mellette egy fahidat fotózhattam. A zsilip mögött kisebb vízmedence látszott, amiről utóbb kiderült, hogy az volt a Kis-Rákosból táplált horgásztavak legdélibb darabkája. A tavacska kifolyása, ami a Kis-Rákos-patak déli végszakaszát is jelentette, kisebb vízesést képezett a régi zsilip tőszomszédságában. Nos, ugyan nem ilyennek álmodtam meg a ravasz kis patak élővizével való találkozást, de végül mégis láttam belőle valamennyit, még ha az a valamennyi épp a legvége, mondhatni a serclije volt is!

  Visszamentem a kocsihoz, és a kacskaringós földúton előbb a korlátjaitól megszabadított hidat, utána pedig a gödöllői Fürdő utcát magam mögött hagyva, rátértem az Isaszegi út Isaszeg felé mutató szakaszára. (Folytatás Isaszegnél.)

 

  

  3. ISASZEG (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, gödöllői járás; lakossága 1910-ben: 4.120 fő, ebből 2.465 magyar, 1.617 szlovák, 29 német, 2 horvát, 7 egyéb anyanyelvű; vallási megoszlás: 3.687 római katolikus, 172 izraelita, 143 református, 94 evangélikus, 23 görög katolikus, 1 görögkeleti) Ma városi rangú település.

 

  "Izsaszeg, magyarosodni kezdő tót falu, Pest-Pilis vmegyében, kevéssé laposban, délről hegy alatt fekszik, Pesthez keletre 3 mfld, s ut. p. Kerepes. Határa 5620 hold, mellyből 2860 hold szántó, 500 h. rét, 460 h. legelő, 200 h. szőlő, 1600 hold erdő. A határ keleti és

Isaszeg, Szent Márton római katolikus templom a temetőben

nyugoti része homokos, déli része agyagos; terem rozsot, zabot, kevés kukoriczát, jó dohányt. Egyébiránt szántóföldjei hegyes és oldalas részekből állván, a záporok által nagyon rongáltatnak. A falu alatt folyik a soha ki nem száradó Rákos vize. A helység a gödöllői uradalomhoz tartozik s van még itt az uraságnak 2 pusztája, u. m. Nyiregyháza erdőből álló és Tápio-Sz.-György, uradalmi birka-majorral. Egyik egyik puszta 2000 holdra terjedhet. Népessége a helységnek 1467 r. kath., 2 ref., 9 zsidó. Van itt kath. paroch. templom, 1 pálinkafőző-ház, vendégfogadó, és 4 vizimalom. Az ugynevezett Katona-Parlagi hegyen számtalan dombocskák léteznek, mellyekben csupa csontok találtatnak, jeléül, hogy itt a régi korban is nagy ütközet történt. De nevezetesebb ennél azon nagy ütközet, 

Isaszeg, Szent István király római katolikus templom

melly itt 1849-ben épen nagypénteken történt az osztrák főtábor, és a Görgey, Klapka, Damjanics, s Aulich vezérsége alatt álló magyar seregek közt. Ugyanis hg. Windischgratz osztrák tábornagy minden hadtesteit egyesítvén, 60,000 emberrel a cserháti erdős dombokat és hegyeket erősen megrakta, s kulcsául igen erős állásának Izsaszeget választá. A magyarok kéz izben rohanták meg e csaknem bevehetetlen álláspontot, de mindannyiszor visszaverettek, míglen Aulich hadtestétől segíttetve harmadszor szuronynyal foglalták el az izsaszegi tetőket; minek következtében az osztrákok Pest felé vonultak vissza, mindegyik rész mintegy 700 halottat hagyván a csatamezőn." Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, Pesten 1851

Isaszeg, első világháborús emlékmű

  Korábban szóba került, hogy a hajdani malomtavak helyén, illetve az azoktól délre eső területen manapság horgásztavak és a Szárítópusztai-víztározó hosszúkás medre húzódik. Arról azonban még nem tettem említést, hogy a víztározó alatt, nagyjából 600 méterre, a Rákos-patak nyugati oldalához közel egy mintegy 1300-1500 méter hosszú, egy horgászok és túrázók által használható gáttal két részre osztott horgásztó húzódik (Google, Geocaching), illetve ettől további egy kilométerrel alább a Rákost kísérő kiterjedt nádasban egy újabb, kétszáz méter hosszúságú szabad vízfelület (ha úgy tetszik, tó) látszik (OpenStreetMap). Ez utóbbitól valamivel délebbre már az első katonai felmérés térképe is mutat egy, a Rákos-patakból kivált apró csermely által táplált tavacskát (1.KF). Azt

Isaszeg, az isaszegi csata (1849) emlékműve

persze nem tudhatom, hogy a tó miért hiányzott a többi térképről, de örülök, hogy meglett.

  Lépjünk tovább. Az első katonai felmérésnek (1782-1785) a Gödöllő határa és az Isaszeg közötti területre vonatkozó térképszelvénye szinte kong az ürességtől. A Rákos-patak szűkebb és tágabb környékét illetően alig jelenik meg rajta értékelhető információ. Annyi azért még a szegényes kínálatból is kivehető, hogy a patakot lakatlan földterületek kísérték, nyugati irányban egy, keleti irányban több mint két kilométerrel távolabb erdők kezdődtek. A nagy sivárságban az egyetlen üdítő kivételt az Isaszeg északi határában eredő, s innen délnyugatra tartó névtelen patak rajzolata jelenti. A patak az isaszegi országúttól (manapság Kossuth Lajos

Isaszeg, névtelen patak a Kossuth Lajos utca keleti oldalán, a Nyár utca közelében

utca) keletre, mintegy 300 méterre eredt, s az országút keleti oldala mellett kisebb tavat hozott létre. A tó nyugati oldali kifolyását követően szinte azonnal elhaladt az országút alatt (a térképen még nincs berajzolva a vasút), és a kifolyás után 550 méterrel betorkollt a Rákos-patak bal oldalába.

  A második katonai felméréskor ugyanez a névtelen patak az országúttól 500 méterre nyúlik keleti irányba, de további halvány jelzések arra utalnak, hogy még mindig nem itt volt a forrás. A legtöbb vékony vonal az akkori Isaszeg északkeleti és keleti határában húzódó, a település szélétől két kilométerre kezdődő Nyíregyháza erdő felé mutat. Mindenesetre a kék vonallal jelzett patakocska itt is az országút felé igyekszik, ám a korábbi tó helyén

Isaszeg, névtelen patak a Kossuth Lajos utca nyugati oldalán, a Nyár utca közelében

már csak mocsaras területet látni. Miután elhaladt az országút alatt, ívben délre fordult, és ötszáz méterrel odébb elfolyt az időközben megépült vasút töltése alatt, az ugyancsak elkészült isaszegi pályaudvar északi végében. Innen pedig további 800 métert tett meg, míg egy elmocsarasodott területen becsatlakozott a Rákos-patakba. A vizenyős torkolat már igen közel feküdt az akkori Isaszeg szélső házaihoz.

  Az 1882-es kataszteri felmérések idején a Fenyves dűlőn eredő nevenincs patak kiindulási pontja ugyancsak ötszáz méterre esett az országúttól. Amíg odaért, két jobb oldali apró vízfolyással gazdagodott. Az országút melletti egykori tónak és mocsaras területnek nyoma sem maradt. Az út alatt átbújó vízfolyás a vasút

Isaszeg, névtelen patak a Vadász utca keleti oldalán

és az országút közötti Kenderföldekre érve délnek kanyarodott, majd befutott a vasúti töltés alatti csatornába. A rövid kis csatorna 170 méterre, északra feküdt az indóháztól. A töltés túloldalán előbukkanva a Felső rétekre ért, ahol mintegy háromszáz métert tett meg délkeleti irányban, mire elérte a beiktatott kanyarral módosított nyomvonalú Rákos-patakot.

  Déli irányban tovább haladva a Rákos-patak eléri a bal partján fekvő Isaszeget. Napjainkban városi rangú település. A patak itt szűk 1,5 kilométeren belül két nagy kanyart ír le. Az északról érkező vízfolyás az első kanyarnál nyugatra, majd valamivel odébb délre fordul. A régi Isaszeg lakott területe az első kanyar környékén épült ki, majd a település fejlődésével terjeszkedni kezdett, többek közt 

Isaszeg, névtelen patak a Vadász utca nyugati oldalán

nyugatra, a második kanyarulat irányába is.

  De visszatérek az ősi településmaghoz közeli első kanyarhoz, ugyanis itt torkollik be az Isaszeget északnyugat-délkelet irányban átszelő, (isaszegi) Kis Rákosnak nevezett vízfolyás. Az első katonai felmérés térképén semmit sem látni belőle, a másodikon már szerény, hajszálnál is vékonyabb vonalként tűnik fel a térképen. 

  A legtöbb információt az 1882-es kataszteri térkép nyújtja. Ezen ugyanis az látszik, hogy a patak a városközponttól mintegy 200 méterre, délkeletre ered. (Mivel a régi térképen nem szerepelnek utcaelnevezések, kénytelen vagyok a mai elnevezéseket használni. A korabeli városközpont a mai Kossuth Lajos, Rákóczi és Ady Endre utca találkozásánál kialakított körforgalom közelében volt. A

Isaszeg, az isaszegi Kis Rákos-patak forrásvidéke az Ady Endre és a Táncsics Mihály utca közötti mezőn

körforgalom melletti Szent István király római katolikus templom alapkövét csak 1937-ben helyezték el, addig a temetőben látható, XII. századi, román stílusú Szent Márton templom fogadta a hívőket.) A valóság viszont az, hogy a forrás ettől több mint egy kilométerrel keletebbre, a Dányra vezető országút (mai neve Ady Endre utca) északi oldalát kísérő Valkói út melletti dűlőn volt, a mai Ady Endre utca - Táncsics Mihály utca - Belsőmajori utca háromszögében húzódó, akácokkal és nyárfákkal tarkított tágas réten, az agárpályától nyugatra.

  Az isaszegi Kis Rákos a forrásvidékről északnyugati irányba indult, odébb átszelte a "belvárost", majd a házak közül kiérve, a parcellázás alatt álló földeket átvágva, elérte a vasúti töltést. A tényleges

Isaszeg, az isaszegi Kis Rákos-patak medre az Ady Endre és a Táncsics Mihály utca közötti mezőn

forrástól idáig hozzávetőleg két kilométernyi utat tett meg. A töltés keleti oldalán találkozott egy kelet felől érkező, körülbelül 500 méter hosszú névtelen csermellyel, amivel a töltés alatt elvezető csatornában egyesült, ugyanis a vasúti sínek nyugati oldalán húzódó Felső rétek nevű határrészen már csak egy vízfolyás rajza látszik. 

  A töltés után délnek forduló, s útja során néhány jobb oldali csermelyt felvevő patak egyre közelebb húzódott a Rákos-patakhoz, de mielőtt elérte volna, 500 méterrel alább ismét áthaladt a sínek alatt, csak most az ellenkező irányban (nyugatról keletre), aztán 150 méterrel odébb végre betorkollt a vasút alatt 100 méterrel nyugatabbra szintúgy átbújó Rákosba. A Kis Rákosból mára a forrásvidék, illetve a központi körforgalom mellől a vasútig tartó

Isaszeg, az isaszegi Kis Rákos-patak gátja az Ady Endre és a Táncsics Mihály utca közötti mezőn

mederszakasz és környéke maradt szinte érintetlen. Ez utóbbi legszebb részét a Polgármesteri Hivatal bal oldalán elvezető keskeny kis Rózsa utca és a patak találkozása környékén lehet látni.

  Isaszegnek voltak további patakjai is, most ezeket kísérlem meg ismertetni. A további hat patak forrása a központtól délre emelkedő Öreg-hegyen (Stara-vrhc), illetőleg az ettől délre eső Hársason található (1.KF). Miután ezen patakocskák neve nem jelenik meg sem a korabeli, sem a mostani térképeken (az első felmérés térképén maguk a patakok sem látszanak), keletről nyugatra, aztán délre haladva számozom ezeket az anonim, de a névtelenségük ellenére valamikor létezett, netán nyomokban ma is meglévő vízfolyásokat.

  Az imént arról ejtettem szót, hogy a legalább nevén nevezhető Kis

Isaszeg, az isaszegi Kis Rákos-patak a Belsőmajori utca nyugati oldalán

Rákos (Isaszeg legfőbb patakja), másodjára átbújva a vasúti töltés alatt (ezen a helyen jelenleg a Rákóczi utca melletti benzinkút üzemel), 150 méterrel odébb eléri a Rákos-patakot. Ezen a töltés és a torkolat közötti 150 méteres szakaszon a Kis Rákost keletről egy vele párhuzamosan haladó, kezdetben 3, odébb már 20 méter távolságban csordogáló ér kísérte. Ebbe az érbe, a Rákos-patak és a Kis Rákos találkozásának vonalában egy egészében véve délről északra tartó, az Öreg-hegyen két forrásból keletkező (1-es számú) névtelen patak érkezett. Igazából talán nem is az Öreg-hegyen (243 m), hanem inkább annak északi előhegyén, a Nagy-hegyen (235 m) eredt. A hosszabb nyugati forráság körülbelül háromszáz, a rövidebb keleti 200 métert tett meg, mígnem a temetőtől 60 méterre, nyugatra,

Isaszeg, az isaszegi Kis Rákos-patak a központi körforgalomnál

egyesültek. Az egyesült vízfolyás északra tartva elhaladt a temető közelében (a mai Széchenyi utca jobb oldala mentén), az egyesülést követő 280-300 méter után hirtelen nyugatra fordult (a mai Buda utca és Széchenyi utca kereszteződésénél), felvette az imént említett kis eret, s körülbelül fél kilométerrel az irányváltás után a Rákos-patakba szaladt. De még a torkolat előtt 250 méterrel (a mai Part utca vonalában) erősítést kapott az ugyancsak dél felől, a Nagy-hegy oldalából érkező, mintegy 230-250 méter hosszúságú (2-es számú) névtelen patak révén.

  A következő (3-as számú) névtelen patak az (1-es számú) névtelen patak Rákos-pataki beömlésétől mindössze 60 méterrel nyugatabbra érte el a Rákost. Szintén az Öreg-hegy előhegyén eredt, méghozzá

Isaszeg, az isaszegi Kis Rákos-patak a vasúti töltés keleti oldalán

két ágból. A hosszabb déli ág 200, míg a rövidebb északi 150 méter hosszú volt. Az egyesülés helyétől észak-északnyugatra induló csermely 600 métert tett meg a torkolatig. A torkolata előtt keresztezte a Buda utat, ott, ahol az erdei földút kiért a lapályra.

  Mielőtt Isaszeg következő patakjáról értekeznék, meg kell említenem azt a több kilométeres csatornát, ami a Rákos-patak és a vasút között hosszan elnyúló Alsó rétek nevű határrészt járta be észak-dél irányban. Nevezett (szintén névtelen) csatorna az utoljára ismertetett (3-as számú) névtelen patak torkolatától 200 méterre, nyugatra vált ki a Rákos-patakból, s a Rákos és a vasútvonal közötti Alsó réteken szelíd ívet leírva, körülbelül 400 méterrel alább betorkollt a patakon túli dombok közé szorult Békástói-völgyön 

Isaszeg, az isaszegi Kis Rákos-patak a vasúti töltés keleti oldalán

érkező, a vasúti töltés alatt átbújó, természetes vízfolyásba (KAT19.). A csatornaszakasszal meghosszabbított patak 4,2-4,5 kilométerrel alább, immár péceli területen, a Tói-malom közelében folyt a Rákosba. Ebből a péceli szakasz 800-900 métert tett ki. Nem ismerem az Isaszegtől Pécelig tartó, a felső szakaszán épített csatornából, kevéssel alább pedig természetes forrású vízből összeállt ér ilyesformán való kialakításának az okát, s hiába, hogy szinte tálcán kínálja magát a kérdés, vajon mi szükség lehetett ezen a vidéken két, nagyjából azonos vízhozamú, egymástól átlag 80-100 méterre, hozzávetőleg párhuzamosan futó vízfolyásra? Nem bocsátkozom találgatásokba. Mindössze a tényeknek megfelelően jeleztem, hogy a hibrid csatorna/patak már a második katonai felmérés idején is berajzolásra került, miként az 1882-es kataszteri térképen is látható volt. Az első felmérés idején a csatornabetoldás még nem, csak a Békástói-völgyből kiforduló természetes pataknak

Isaszeg, az isaszegi Kis Rákos-patak a vasúti töltés nyugati oldalán

a péceli Tói-malomig kígyózó vonalvezetése látható. A mai térképeken (Google, Geocaching) egyébként már csak a Rákos-patak figyelhető meg, a párhuzamos ágat nyilván a szabályozási munkálatok tüntették el. 

  A település (4-es számú) névtelen patakja a Rákos-patak második nagy kanyarjától (ahol a Rákos délre fordult) mintegy 800-900 méterrel délebbre érkezett a Rákosba. Az Öreg-hegy nyugati oldalán, két forráságból keletkezett. A mai Felsőerdő utca vonalát követő hosszabb déli 300, míg a mai Szőlő utca nyomvonalán érkező északi 200 métert tett meg a mai Ivó köznél való egyesülésig. Innen, a Nagy hegy határrészen átvágva, még 600 métert folyt nyugati irányba, mire elérte a Rákos-patak bal oldalát.

  A következő, (5-ös számú) névtelen patak az Öreg-hegytől délre emelkedő alacsony domb, a Hársas északi alján tartott keletről nyugatra, s a forrástól 600-700 méterre, a Nagyhegy alatti dűlő

Isaszeg, az isaszegi Kis Rákos-patak a vasúti töltés nyugati oldalán

határrészen szaladt a Rákosba. A torkolata körülbelül egy kilométerre, délre volt az előbb említett (4-es számú) névtelen patak torkolatától. Nagyon gyenge vízhozamú csermelyke lehetett, mert sem az első katonai felmérés, sem az 1882-es kataszteri térkép nem jelezte, egyedül a második katonai felmérés tüntette fel, de az is alig észrevehetően.

  A 250 méterrel alább betorkolló (6-os számú) névtelen patakkal hasonló a helyzet. Mármint abból a szempontból, hogy egyedül a második katonai felmérés térképén látható. A Hársas keleti és délkeleti oldalán tucatnyi forrásból összeálló patak jóval jelentősebbnek látszik a domb északi oldalán elhúzó másiknál. A sok forrás közül a legtávolabbi 1,8 kilométerre fakadt a Rákostól, de a környéken úgyszólván ötven méterenként újabb és újabb mellékágak keletkeztek. A torkolatig megtett, viszonylag hosszú út (szintén a Nagyhegy alatti dűlőn keresztül) és a kiterjedt forrásvidék ellenére

Isaszeg, az isaszegi Kis Rákos-patak kiterjedt lápvilága a vasút és a Rózsa utca között

a Hársast délről kerülő vízfolyásnak nincs publikált elnevezése, s mint említettem, mindössze a második felmérés térképén látni (2.KF). A torkolat különben éppen szemközt van a túloldali dombok közti Guboa-dolinán érkező csermelynek a Rákos-patak lapályára érkező vizével (2.KF). A Rákos-patak mentén az Isaszeg és Pécel közötti határ a (6-os számú) névtelen patak torkolatától egy kilométerre, délre húzódott, ott, ahol az isaszegi Egy tagosok dűlőjét és a Nagyhegy alatti dűlőt a péceli Szilasvölgyi dűlő határrész váltotta fel.

  Számításaim szerint tehát az isaszegi Rákos-patak bal parti szakaszán, beleértve a névtelen városi patakokat is, mindösszesen nyolc említésre méltó csermely érkezett a Rákosba. Ebből egy névtelen patak a településmagtól északra, a többi: az isaszegi Kis Rákos, valamint az 1-6-ig számozott névtelen patakok Isaszeg többé vagy kevésbé lakott területén érték el a Rákost.

Isaszeg, az isaszegi Kis Rákos-patak a Rózsa utcától keletre

  És most áttérek a gödöllői határtól Isaszegig tartó partszakasz jobb parti (nyugati oldali) ismertetésére. 

  Az első katonai felmérés (1782-1785) térképén, hogy az amerikai filmekből kölcsönzött, klasszikussá nemesült mondás rövidített változatával éljek, "nincs semmi látnivaló". Némi dombos-erdős területeket látni ugyan (máris ellentmondásba kerültem magammal), s a dombok közötti völgyekben pár egyenes földutat, leginkább a légvonalban 8-9 kilométerre fekvő Kerepes irányából, de sehol semmi felirat vagy csipetnyi információt szolgáltató egyéb jelzés.

  A második katonai felmérés (1819-1869) bepótolja az elmaradtakat. A domborzati feliratok jó része szlovák nyelvű (ezzel talán az isaszegi lakosság jelentős hányadát kitevő szlovákoknak /korabeli elnevezéssel tótoknak/ gondoltak gesztust tenni), de könnyen értelmezhető. Legtöbbször a vrch (tető, magaslat, domb) és a dolina (völgy) elnevezésekkel lehet találkozni. A felmérők a Rákos-patak

Isaszeg, a Rákos-patak a Vágóhíd utca végében

medrét alapból Rakos dollina (nem dolina, hanem dollina) névvel illették. Tehát a Rákos-patak nyugati oldalán, északról délre haladva, a következő földrajzi elnevezésekkel illetve határrész-elnevezésekkel lehet(ett) találkozni. 

  Ökörtelki dűlő, rajta a Rákos-pataktól fél kilométerre eső, három vagy négy épületből álló Ilka majorral (KAT19.). Ettől 1,2 kilométerre, nyugatra a kétépületes Ürge major állt (KAT19.). Felsőrétek a patak közvetlen közelében (KAT19.). Ökörtelek-vrch (Ökörtelek-tető), ettől 800 méterrel délebbre a Krzni-vrch (2.KF). A kettő között az északnyugat-délkelet tájolású, 200 méter széles Kerepeska-dollina (Kerepesi-völgy) húzódott, aljában a Rákos-patak felé tartó gyenge csermellyel. Az időszakinak látszó vízfolyás valószínűleg csak a legcsapadékosabb időkben érte el a Rákost (nagyjából az isaszegi indóház magasságában), többnyire azonban már a patakot kísérő lapályon elenyészett (2.KF). A szintén

Isaszeg, a Rákos-patak a Vágóhíd utca végében, háttérben a Rákóczi utca (országút)

északnyugat-délkelet irányú Krzni-vrch (ez valószínűleg a Rákoshoz közeli mai Pap-hegy /195 m/ nyúlványa) nyugati aljában a Krzna-dolina húzódott, vízfolyást nem látni benne (2.KF). Délkeleti lábánál a Pesti út feletti és a Szabadosok dűlője (KAT19.) terült el. Ettől valamivel nyugatabbra, talán 1-1,5 kilométerre esett a Pikastoi-vrch (magyarul Békástó- vagy Békástói-tető), a déli aljából délkeletre induló Pikastoa-dolina (Békástói-völgy) mélyén már egy jelentősebb patak igyekezett délkeletre, a 2,5 kilométerre levő Rákos-patak felé (2.KF). (Ott, ahol a völgyből kiérő vízfolyás keresztezte az Isaszeget Pécellel összekötő országutat, onnan indult nyugatra a mindhárom régi térkép által jelölt nagytarcsai /föld/út. Nagytarcsa egyébként az első felmérés és a kataszteri felmérés 1883-as térképszelvényén Csik-Tarcsa néven van feltüntetve, a második felmérés idején pedig Nagy-Tarcsa néven szerepel. Az út torkolatát azóta mintegy 800 méterrel délebbre helyezték, a régi útkezdetnél a Google térképén

Isaszeg, a Rákos-patak a Vágóhíd utca végében, nyugati irányban

Feszület, a Geocachingén Kereszt felirat és jel látható.) Ráadásul az északról szomszédos, névvel nem jelölt völgyben a Pikastoi-vrch keleti oldalából indult egy másik, azonos hosszúságú patak is a Rákos irányába. A két csermely még a Rákos lapálya előtt egyesült, majd kiérve a síkságra jobbra, délnek kanyarodott, és hosszas tekergés után Pécelnél, a Tói-malomnál futott a Rákosba (1.KF, 2.KF, KAT19.). A Piskatoi-vrch helyén, illetve ettől délkeletre eső részeken az 1882-es kataszteri térkép a Békástói dűlő, a Pesti út feletti, a Szarka berek és a Pesti úti dűlő határrészeket tünteti fel. A Pikastoi-vrch-től mintegy 1,8-2 kilométerre, délre, a nagytarcsai út déli oldalán a Guboi-vrch, illetve a mellette elhúzó Guboa-dolina és a benne futó patak tűnik fel (2.KF). A patak forrása valahol a nagytarcsai út déli oldala közelében volt, a csermely innen majdnem 3,5 kilométert tett meg, mire elérte a Rákos-patakkal párhuzamosan délre tartó vízfolyást (2.KF). A környéken a Pesti dűlő és az Egy

Isaszeg, a Rákos-patak a Vágóhíd utca végében, keleti irányban

tagosok dűlője kísérte a Rákos lapályát (KAT19.). A csermely torkolatától 300 méterrel délebbre a 12-es számot viselő vasúti őrház állt, amitől újabb 300 méter távolságban Pécel határa húzódott (2.KF). 

  A Rákos-patak és szűkebb környéke Isaszegre eső részének vázlatos bemutatása után már csak egy feladatom maradt: a három régi térkép segítségével a lehető legpontosabban összeírni a patak ezen szakaszán egykor működött vízimalmokat.

  Vízimalom (patakmalom) ügyben - északról délnek haladva - elsőként az első katonai felmérés (1782-1785) térképét vizsgálom át. Elsőnek mindjárt ott van a gödöllői határ közelében látható háromtagú tóláncolat fentebb alaposan körbejárt kérdésköre. A három malomtóból az északi kettő biztosan gödöllői (urasági, bérlői) kezelésben volt, de a méréseim szerint isaszegi területre eső déli tóval, pontosabban a kifolyásánál lévő malommal sehogyan sem 

Isaszeg, csodálkozó galamb a Rákos-patak melletti füvesben

tudok elszámolni. Miután kérdéses a valamikori létezése is, nem számítom se Gödöllőhöz, se Isaszeghez. A jelzett időpontban három, vitathatatlan hovatartozású malom működött a Rákos-patak isaszegi részén. Az első Isaszeg (akkori) nyugati szélén, a temetői Szent Márton templomtól 650 méterre, nyugatra, a Nagy-hegyen eredő (1-es számú) névtelen patak Rákos-pataki torkolatánál. Nagyjából a Rákos-patak két nagy kanyarja között, félúton. A malomtól kétfelől fasorral szegélyezett, 150 méter hosszúságú, nyílegyenes út vezetett északra, a péceli országúthoz. A következő vízi őrlőmű a Rákos-patak második nagy kanyarjától délre, az előbb említett malomtól mintegy 1,2 kilométerre állt. Valahol a mai alsó horgásztó északi csücskével, illetve a nagytarcsai út torkolatával egy vonalban (Google, Geocaching). A harmadik vízimalom 800 méterrel délebbre, a mai Patakvölgyi utcának a Bogár utca és az Ördöghegyi utca közé eső szakaszának vonalában működött. 

Isaszeg, a Rákos-patak a Patakvölgyi utca déli végében, északi irányban

  A második katonai felmérés idején (1819-1869) az első vízimalom 80 méterre, nyugatra tűnik fel attól a ponttól, ahol a Rákos-patak átbújik a vasúti töltés alatt. Az első felmérés idején az ettől 400 méterrel odébb működött malomnak színét sem látni. A következő malom viszont éppen ott van, ahol az első felméréskor is állt, vagyis a Rákos-patak második nagy kanyarjától délre, 180 méterre a nyugatra eső vasúti töltés melletti 13-as számú őrháztól (azzal a különbséggel, hogy míg az első térkép a patak keleti, addig a második a nyugati oldalára helyezi a malomépületet). Az ezen a térképen harmadikként megjelenő malom is létezett korábban, s szintén ott látni - az előbbi malomtól 800 méterrel délebbre -, ahol már a XVIII. századi térképen is jelölték (itt ugyanaz történt, mint az előző esetben, az első felméréskor a patak keleti, a másodiknál a nyugati oldalán van a malom). Az innen 1,6 kilométerrel délebbre eső negyedik malom nem volt rajta az első felmérés térképén. 170

Isaszeg, a Rákos-patak a Patakvölgyi utca déli végében, déli irányban

méterre állt a nyugatra eső 12-es számú vasúti őrháztól, és 100 méterre a péceli határtól.

  A kataszteri felmérés 1882-es térképe a következő isaszegi malmokat jeleníti meg: az első (északi) malom ott látható, ahol a 2.KF is feltüntette, a vasúti töltés déli oldalától harminc méterre (a kevésbé pontos második katonai felmérés ugyan valamivel távolabbra helyezte, de ugyanarról a malomról van szó.) A töltés és a malom közötti rövid patakszakaszt egy gyalogoshíd keresztezte. A malomtól 50 méterrel délebbre a töltés alatt a közelben ugyancsak átbújt isaszegi Kis Rákos torkollt a Rákosba. A torkolattól 150 méterrel északabbra a Kis Rákoson is volt egy fahíd, éppen a töltés mellett. A kettes számú malom a "szokott" helyén, vagyis a második nagy kanyartól délre tűnik fel. Hűséges darab, mert eddig mindegyik régi térképen rajta volt. Miként a második felméréskor, a malmot most is a patak nyugati oldalán látni. A malomtól húsz méterrel

Isaszeg, kőfeszület a régi nagytarcsai út torkolatánál, a Békástói-dolina mellett

alább jelezve van egy második (gazdasági vagy lakó-) épület is, a kettő között híd vezetett át a patak keleti oldalára. Az ezen a térképen harmadikként látható malom szintén a XVIII. századtól ott van, ahol. Azaz 800 méterrel délebbre, a patak nyugati oldalán. Néhány méterrel alább itt is kisebb híd vezetett át a Rákos másik oldalára. A negyedik őrlőmű ugyancsak a második katonai felméréskor megjelenített helyen áll, szerencsére a környezete a korábbiakhoz képest precízebben lett megrajzolva. Az igényesebb rajzolatból például kitűnik, hogy a környék az Egy tagosok dűlője (Egy-tagosok dűlője, Egytagosok dűlője) nevet viselte, s ami ennél fontosabb, hogy a Rákos vize a malomtól negyven méterrel északabbra kettéágazott, majd a nyugati ág mellett felépült malomtól mintegy 80 méterrel alább egyesült. A két vízfolyás egy száz méter hosszú, s a legszélesebb pontján 22 méteres szigetet fogott közre. A sziget alatt egyesült vízen híd vezetett át a Rákos keleti oldalára. A kis hídtól pedig már csak húsz méterre esett Isaszeg és Pécel határa.

  Összegezve a régi isaszegi vízimalmokkal kapcsolatos térképi információkat: az 1780-as évektől (1.KF) az 1880-as évekig (KAT19.) tartó, nagyjából egy évszázadot felölelő időszakban öt malom működött a patakon. Ebből az első felméréskor elsőként említett malom, ami az (1-es számú) névtelen patak és a Rákos összefolyásánál működött, a második felmérés idejére megszűnt. Viszont ez idő tájt két újabb malomépületet látni, az egyiket a vasúti töltésnél, a másikat a péceli határ közvetlen közelében. Az öt malomból kettő: a második kanyar alatti, illetve az ettől 800 méterrel délebbre eső másik mindegyik térképen látható.

  Szubjektív:

  Isaszeget személyesen 2021. július 2-án, pénteken kerestem fel, mint azt a gödöllői részt taglaló írásom vége felé már jeleztem. A Gödöllő felől érkező Isaszegi út a városba érve Kossuth Lajos utca elnevezésre vált, s ahol már egy kilométer óta ezen a néven halad, ott, a Nyár utcai kereszteződés közelében halad el alatta egy valamikori élő patak. Azért valamikori, mert az egykori élővizes mederből mára kibetonozott csatornát csináltak. Ez volt az a patak, ami a Nyíregyháza erdő irányából közelített az országúthoz (ma Kossuth Lajos utca), a keleti oldalán tavat képezett, majd ebből kifolyva indult a Rákos-patak felé. A tó, illetve az azt évtizedekre felváltó mocsár persze már régen nincs meg, a helyén családi házak állnak. A főúttal párhuzamos Vadász utcánál még láttam a kis híddal átívelt medret, amiben szinte semmi víz nem volt. 

  Visszakanyarodtam a Kossuth Lajos utcára, és a központ felé indultam. A központi körforgalom előtti útszakasz alatt két vízfolyás is áthalad. A körforgalomtól távolabbi az isaszegi Kis Rákosnak nevezett patakocskának a mellékága, a közelebb eső pedig maga az isaszegi Kis Rákos. (A környéken élő régi emberek, úgy tűnik, nemigen foglalkoztak azzal, hogy a Rákos mellékvizeinek valami jellegzetes, valóban megkülönböztető nevet adjanak. Így aztán néhány kilométeren belül találkozni gödöllői Fiók Rákossal, gödöllői Kis-Rákossal, és isaszegi Kis Rákossal.) Ez utóbbi a körforgalomnak az új katolikus templommal szemközti részén, egy ronda betonalagútban surran el a forgalmas út alatt. 

  A körforgalom melletti Szent István király római katolikus templom és az átellenben látható első világháborús emlékmű fotózását követően a körforgalomból a délre, Dány irányába vezető Ady Endre utcán jöttem ki, de pár száz méterrel odébb a Sápi és a Csata utcán át máris kiértem a Honvéd-emlékmű dombja alján elterülő tágas térségre. A kocsit magam mögött hagyva az oldalsó, kövezett kaptatón felmásztam a dombtetőre. A méltó megjelenésű emlékmű az isaszegi határban 1849. április 6-án lezajlott, a magyar honvédek győzelemmel végződött csatának állít emléket. Az emlékmű előtti földteraszról kitűnő rálátás nyílik Isaszegre, kiváltképp az új katolikus templom irányába.

  A domb alatti parkolóból visszatérve az Ady Endre utcához, jobbra, Dány irányába indultam. Az utat bal kéz felől hosszan kíséri egy szinte érintetlen mezőség, amin vígan tenyészik a fák, bokrok, nádasok és vadvirágok legalább ötven fajtája. A település határában lévő agárpálya előtt egy földút fordul vissza a városka felé. Az említett, nagyjából háromszögű mezőséget délről az Ady Endre utca (úgy is mint országút), északról a hosszú szakaszon földút Táncsics Mihály utca, nyugaton a Belsőmajori utca mellé települt családi házsor határolja. 

  Tehát a dányi országútról balra ráfordulva a fák közé vezető, lényegében visszafordítónak is tekinthető földútra, ezen a Táncsics Mihály és a Bartók Béla utca kereszteződéséig mentem. A kocsit egy kiserdő szélén hagyva, begyalogoltam a mező sűrűjébe. Nem tudtam, pontosan merre menjek, de miután az idehaza nézegetett internetes műholdfelvételek valahol az érintetlen térség kellős közepén jelezték az isaszegi Kis Rákos forrásvidékét, illetve a patakocska kezdeti szakaszát, a többször bevált módszer szerint a fás, bokros és nádasos középtérség felé igyekeztem. A mellig érő vadvirágok és a zöldellő növényzet között eléggé keserves volt az előrehaladás, de mentem, amíg egy szokatlanul sűrű nádas az utamat nem állta. Ebből is látszott, hogy jó helyen keresgélek.

  Nyilvánvaló volt, hogy errefelé nem tudok tovább menni, hát némileg oldalra térve, egy növényzettel szellősebben benőtt területen való áthaladás révén próbálkoztam a patak becserkészésével. Aminek a medre, annak rendje s módja szerint, végül is meglett, de víznek ebben sem volt nyoma. Mondom, mire a munkámban odáig jutottam, hogy kimehettem terepre fotózni, a hosszan tartó szárazság kicsinálta a kevésbé lédús vízfolyásokat. Ennek ellenére elmondhatom, hogy eredménnyel jártam, hiszen a lényegre rátaláltam, a hiányzó vizet meg majd bepótolja egy napokon át tartó esőzés. 

  A száraz meder mentén a feltételezett forrás irányába mentem. A meder egy idő után árnyas fák és alattomban szúró, tüskés bokrok alján kanyargott tovább, itt-ott kisszoba méretű nádcsomókat kellett kerülgetnem. Egy helyütt, épp ahol a nyári álmát alvó, tetszhalott patak medrének legmélyebb pontját mutatta, a meder kijárati végét másfél méter magas, három méter hosszú, fél méter széles betonfal zárta el. A gátszerűséget egy ponton még támpillér is erősítette. Mögötte volt az a nagyobb, akkor épp porszáraz medermélyedés, amiben víz ugyan nem volt, de valamikor lehetett, méghozzá eléggé sok. Annyira sok, hogy a belőle kiáramló víz mennyiségét érdemes volt ezzel a betongáttal szabályozni, valószínűleg víztárolási megfontolásból. Vagyis egy régebbi időkből itt maradt, s a rejtettsége okán valószínűleg a feledés homályába merült mini víztározóval hozott össze a sors. Az itt felgyülemlett vízből nyilván a mostanihoz hasonló, forró nyáridőn engedtek annyit a kiapadni készülő patakmederbe, amennyit az akkoriban a házakat övező földeken zajló intenzív magángazdálkodás megkövetelt. 

  Autómmal később benéztem pár közeli utcába, olyanokba, amiket a Rákos-patak felé igyekvő kis ér az útja során keresztezett, de a Belsőmajori meg a vele párhuzamos Alkotás utcában a csermelynek már a csatornázott változatát láttam, később már azt sem, mert föld alá terelték, ahonnan legközelebb a központi körforgalomnál bukkant elő rövid időre. 

  Miután láttam az isaszegi Kis Rákos keleti végét, vagyis a forrásvidéket, kíváncsian vártam, ugyanez a parányi vízfolyás milyen arcát mutatja a Rákos-pataki torkolata közelében. A körforgalomból ezúttal a templom északi oldalán elhúzó, Pécelre tartó Rákóczi utcán jöttem ki. A polgármesteri hivatallal szemközt megint letettem az autót, és a hivatal mögötti keskeny kis Rózsa utcán elindultam felfedezni. A vasúti töltéstől keletre húzódó utca egy nagyobb, tágasabb térséget szel át, autóval nem járható, gyalogosan vagy kerékpárral igen.

  Sétám során hamarosan elértem az isaszegi Kis Rákos felett épült gyalogoshidat, amitől keletre a nádassal szegélyezett patak, illetve kiterjedt, ligetes terület, nyugatra pedig, egészen az innen ötven méterre húzódó töltésig, tömör, egybefüggő nádas töltötte ki a tájat. Ez utóbbi nádast megkerülve eljutottam a pataknak a vasúti töltés alatti alagútjáig. Először a töltésnek a keleti, tehát a település központja felé néző részéről fotóztam, ami a szemem elé került. Aztán átbukdácsoltam a két sínpárral koronázott töltés nyugati oldalára, ahonnét a Rákos-patak felé igyekvő isaszegi Kis Rákos útját követtem szemmel egy darabig. Az a darab nem lehetett több húsz méternél, mert aztán a csermely eltűnt az embernél jóval magasabb nádfalban. Egyébként a kis patak mai medre a töltés után száz-százhúsz méterrel eléri a Rákost, de ezt onnan, ahol álltam, márpedig eléggé magasan álltam, a hihetetlenül buja nádrengeteg miatt nem lehetett látni. (Mindezek napjainkra vonatkoznak. Ugyanis jó 150 évvel ezelőtt, az akkori térkép tanúsága szerint, az isaszegi Kis Rákos mintegy 500 méterrel délebbre újból átbújt a töltés alatt, vagyis "visszajött erre az oldalra", s a töltés közelében szaladt a Rákosba.)

  A megfelelő számú fénykép elkészítése után visszamentem a kocsimhoz, amivel ezúttal a Rákóczi utca melletti benzinkúttal szembeni Széchenyi utcán dombnak felfelé tartva elértem a visszafordító Templom utcát, amin csakhamar a temetőnél találtam magam. Ide legfőképpen az itt látható régi római katolikus templom, a Szent Márton templom fotózása végett érkeztem. Mivel nevezett régi egyház a temető északi oldali bejárata mellett emelkedik, hamar végeztem, s már csurogtam is le a Buda utcára, ahonnan a Rákos-patak mellé kivezető Vágóhíd utca nyílik. Az utca azért bír némi jelentőséggel, mivel a temető mellett lefolyó, általam - jobb híján - (1-es számú) névtelen pataknak elnevezett vízfolyás az utca mellett haladt el, hogy aztán a végében nyugatra fordulva, mintegy 350 méterrel odébb a Rákos bal oldalába fusson. Ám, főként az újabb kori kiterjedt útépítéseknek betudhatóan, már annyi minden megváltozott a környéken, hogy ember legyen a talpán, aki a régi terepviszonyokat hiba nélkül át tudja ültetni a mai környezetbe. Mindenesetre csellengtem egy jót az errefelé vadvíz jelleget öltő Rákos nádassal keretezett folyása mentén. Ha nem tornyosult volna fölém a túloldali magas töltés tetején elhúzó országút, idillikus vidéki környezetben érezhettem volna magam.  

  Így van ez az (1-es számú) névtelen patak esetében is, aminek a Vágóhíd utcától nyugatra tartó medrét megszüntették, vagy legalábbis szolgálaton kívül helyezték, s csak egy darabkája szállítja még a mögöttes hegyekből a nagy ritkán lezúduló csapadékot. 

  A Buda utcán nyugatra indulva, mintegy 300 méterrel arrébb elértem azt a Part utcát, aminek a közelében húzott el a Rákosba igyekvő (2-es számú) névtelen patak. Ennek is már csak a Buda utcától északra eső, csatornázott darabkája látszik, a hegy felé eső déli szakaszt betemették, a ráépített családi házakkal eltüntették.

  Újabb 250 méter múlva hasonlóan jártam az egykori (3-as számú) névtelen patakkal, ennek is csak a Buda utcától északra eső darabjának a nyomai látszanak. Egy közelben lakó fiatalember mintegy vigasztalásul felvilágosított, mondván, hogy a látszat csal, ugyanis a patak többi része is megvan, két ágra válva, valahol a hátunk mögötti hegy erdejének mélyén, de nagyon csapadékos időnek kell lennie, hogy kiérjen a Buda utcára. Ámbár, mélázott el az emlékein, egyszer annyi víz jött rajta, hogy az aszfaltburkolatot jó darabon felszedte. Próbáltam elképzelni. Nem ment.

  Folytatva autós utamat, a Rákos-patak folyását követő földúton megkerültem a Nagy-hegynek a patakhoz közeli kiszögellését (vagyis magam mögött tudtam a második nagy Rákos-kanyart), majd délre tartván, az itt már nem Buda, hanem Patakvölgyinek nevezett utcán haladtam tovább. (A két utca egy és ugyanaz, csak a kanyar környékén nevet vált.) A jobb kéz felől sűrű erdővel, balról víkendtelkekkel és luxusnyaralókkal kísért földúton egyetlen vízátfolyást sem találtam, noha a régi térképek errefelé jelezték a (4-es), (5-ös) és (6-os számú) névtelen vízfolyást. A tájból gyakorlatilag csak az előttem kanyargó utat láttam, sehol egy szélesebb nyiladék, ahonnét rá lehetett volna látni az út szintjénél mélyebben csordogáló Rákosra. Egyszóval, helyben megtapasztaltam, hogy szép dolog a műholdfelvételek által nyújtott elméleti információhalmaz, ami olykor, mint esetemben is, jóformán semmit sem ér a kézzelfogható valóság kellős közepén. 

  A Patakvölgyi utca déli végénél, valami iszonyatosan ronda roncstemető vagy mifene mellett (annak idején a rozsdatelep helyén állt Isaszeg legdélebbi vízimalma) korlát nélküli híd vezetett át a Rákos-patak felett. Itt már legalább nyílt terepre értem, a hídról északi és déli irányban annyit fotózhattam a sűrű nádas mélyén araszoló patakot, amennyit akartam. Ha délnek fordultam, a már Pécelhez tartozó barátságos, nyílt mezőt láttam, nyugatra tekintve ráláttam az 50 méterre elhúzó Isaszegi útra, északra fordulva a Rákos nádrengetegét csodálhattam, keletre a Hársas vadul zöldellő magaslata púposodott. 

  Miután végeztem a hídi fényképezéssel, jobbra fordulva rátértem az Isaszegi útra (az Isaszeg és Pécel közötti országútra, aminek az Isaszeghez közeli szakasza még a Rákóczi utca nevet viseli), ami néhány méterrel arrébb áttért a vasúti sínek túloldalára. Északnak, tehát Isaszegnek indulva előbb az országút alatt elvonuló Guboa-dolina, majd két kilométerrel feljebb a Békástói-völgynek az út alatt szintén elhúzó mélyedését kerestem fel. Mindkettő csalódás volt, ugyanis a rengeteg bokortól és egyéb természeti akadálytól néhány lépésnél többet egyik árokban sem tehettem, fotózásról pedig, az említett viszonyok miatt, szó sem lehetett. Az utóbbi hely közelében legalább lencsevégre kaphattam azt a hófehérre meszelt kőkeresztet, amit a régen innen indult nagytarcsai földút elején állítottak fel. Az új nagytarcsai út torkolata manapság 800 méterrel délebbre található.

 

     Vége az első résznek, írásom a második résszel folytatódik!